Nem túlzás kijelenteni, hogy a '90-es évek a krimi-thrillerek aranykorát jelentették: ekkor jelent meg többek között a Hetedik és a Bárányok hallgatnak is (hogy csak a legnagyobb címeket említsem), e két film sikere pedig megannyi filmes hasonló próbálkozásának adott táptalajt, hol több, hol kevesebb sikerrel. A Jennifer 8 című thriller is látszólag ilyen (bár a Hetedik előtt 3 évvel jelent meg), azonban Bruce Robinson író-rendező megfelelő eszközökkel dolgozott ahhoz, hogy kiemelje a filmet az egyszerű legyintéssel elintézhető krimik mocsarából.

John Berlin (Andy Garcia) nagyvárosi zsaru, aki barátja (Lance Henriksen) segítségével végül egy kisvárosban talál megnyugvást Los Angeles pörgő bűnvilága elől. Főhősünk azonban nem sokáig nyugodhat: egy sorozatgyilkos nyomába kell erednie, aki vak lányokra vadászik. Bár John nem szeretné, a gyönyörű vak lány miatt (Uma Thurman) személyes ügyévé alakul a gyilkos felkutatása.

A Jennifer 8 minden olyan bűnügyi thriller alapvetést felsorakoztat, ami a '90-s évek hasonló filmjeit jellemzi: egy rendőr számára idegen környezetben, zaklatott múlttal egy különös fétissel rendelkező, kegyetlen sorozatgyilkost üldöz, nyilván egy kis szerelmi szállal megbolondítva a dolgokat. A film ezek alapján sablonosnak tűnhet, és tulajdonképpen valóban az, azonban Bruce Robinson ügyesen játssza ki a műfaj alapkártyáit, hogy aztán egy nagyon feszült és bizonyos szinten érdekes filmélményt alkosson.

Nyilván nem várható el a Jennifer 8-tól, hogy mondjuk a Hetedik mélységét, vagy a Bárányok hallgatnak zseniális szituációit idézze fel nekünk, de a film a maga ligájában igazán jól teljesít; végig feszült, az esős-havas képek borzongató hangulatot teremtenek, maga a nyomozás pedig egy-két elemtől eltekintve megfontolt és követhető mederben halad. Ennél nagyobb meglepetés, hogy az Andy Garcia és Uma Thurman karakterei között fellelhető szerelmi szál sem vakvágányon halad, a két kiváló színész remeklésének köszönhetően működik a szereplők közötti kémia, ebből adódóan a film is kifinomult érzékkel kerülgeti ki az esetleges giccses momentumokat. A színészi stáb rajtuk kívül is brillírozik, a rutinos nyomozót hozó Lance Henriksen, és a tenyérbemászó kihallgatótiszt szerepét kapó John Malkovich is kifejezetten üdítő játékot tesz le az asztalra.

A film legzseniálisabb vonulata az, ahogy Robinson a gyilkos érdekes fétisét használja: mivel a tettes főleg vakokra vadászik, ezért a suspense végig ott munkálkodik a képsorok mögött. Ebből adódóan a hangulat is a játékidő egészében megmarad, a néhol jelentkező unalmas jeleneteket könnyen oldják fel a drámai és izgalmas képsorok, bár a történet lezárása bizonyos szempontból eléggé felületesre és cukormázasra sikerült. A forgatókönyv a csavarokkal is egész jól gazdálkodik, és bár nem mondható hogy a néző hátast dob a történéseken, azért a sztori tartogat pár valóban meglepő fordulatot.

A Jennifer 8 tehát nem reformálta meg a krimi-thrillerek alapvetéseit, sokkal inkább felhasználta azokat, de mint nyomozós film tökéletesen funkcionál, sőt, sokszor képes mély érzelmekkel dolgozni, továbbá nem ijed meg attól sem, ha véres vagy épp naturális képsorokkal kell operálnia. Ugyanakkor ha valaki valami újító alkotásra számít, az ne ezt a filmet keresse, de tradicionális alapokon fekvő bűnügyi drámaként szinte tökéletes.

7,5/10

A Jennifer 8 teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis (MAFAB) oldalán.