Nem vagyok különösebben nagy rajongója a sportfilmeknek, így kissé félve álltam neki  The Bronze című dramedy megtekintésének, mely alkotás egy helyi celebstátusznak örvendő tornászlányt állít a sztorija középpontjába. A történet szerint Hope (Melissa Rauch, avagy Bernadette a The Big Bang Theoryból) évekkel ezelőtt sérüléssel küzdve, hősiesen helyt állva szerzett bronzérmet, ezzel a szülővárosában egy csapásra helyi hírességgé vált. Az eltelt évek alatt azonban teljesen belekényelmesedett a helyzetébe, ma már nem sportol, nem is dolgozik, lezüllött, az apja tartja el (Gary Cole), és gyakorlatilag a múltban él. Életét a fiatal és szintén városbeli Maggie (Haley Lu Richardson) felbukkanása forgatja fel, aki egy kifejezetten ígéretes tehetség, és akiben benne van a potenciál, hogy elhomályosítja majd Hope múltban elért eredményeit...

A filmmel kapcsolatban baljós előjel volt, hogy sem a kasszáknál, sem a kritikusoknál nem szerepelt jól, ráadásul különösebb visszhangja sem volt a világsajtóban. Szintén negatívumként vette ki magát az, hogy személy szerint nem rajongok Melissa Rauch iránt, a film másik főszereplője, Sebastian Stan pedig kifejezetten idegesített az Amerika kapitány-filmek Buckyjaként. Mégis, minden intő jel ellenére és a sportfilmekkel szembeni közömbösségemre rácáfolva egy egészen szórakoztató élménnyel lehettem gazdagabb a The Bronze megtekintésével.

Mi a film élvezeti értékének a fő titka? A történet nem igazán nevezhető erősnek. A főszereplő Melissa Rauch, és a férje, Winston Rauch által közösen összehozott forgatókönyv nem fogja a meglepetések pergőtüzét a nézőkre zúdítani. Adva van az érzelmileg sérült, antiszociális, kicsinyes főhősnő, aki ilyen-olyan-amolyan események hatására, számtalan vargabetű után végül (SPOILER! ) megbékél a múltjával és kicsivel jobb emberré válik. Ilyen történettel már találkozhattunk egy-két esetben (vesd össze pl. a Cameron Diaz-féle Rossz tanárral 2011-ből), tehát a sztori magját tekintve nincs új a nap alatt.

Természetesen egy vígjátéknál nem  feltétlenül a történet a mérvadó, minőségi poénokkal könnyen feldobható akármelyik lapos sztori. A The Bronze esetében a poénok színvonala a frenetikustól (pl. az első, masztizós geg) a felejthetőig terjed (sajnos ebből elég sok van), és általánosságban elmondható, hogy a legtöbb komikum a szereplők - elsősorban Hope - jelleméből fakad. A humor, a jellegét tekintve többnyire kifejezetten gonosz (Hope senkit nem kímél), mennyiségi szempontból meg kicsit szűk, és az elosztása is elég egyenlőtlen, gyakran percekig nem történik semmi igazán vicces. Viszont elmondható, hogy ebben a produkcióban találkozhatunk az utóbbi évek egyik legviccesebb és legpikánsabb szexjelentével, amit lehetetlen röhögés nélkül végignézni - ezen még az sem változtat, hogy Melissa Rauch helyett nyilvánvalóan testdublőrt láthatunk.

A mozi sport-vonulata nem igazán hangsúlyos. Ugyan a tornász mutatványok a látványos fényképezésnek, az ügyes vágásnak és jól sikerült zeneválasztásnak köszönhetően profinak hatnak és hangulatosak, alapvetően nem a tornászok életének bemutatására fókuszál a film.

A produkció igazi erőssége a szereplőkben és a színészekben rejlik. Melissa Rauch - bár hamar kiismerhető a színészi eszköztára - kiválóan teljesít a főszereplő Hope-ként, elkényeztetett kislány-manírjaival nagyszerűen hozza azt az idegesítő karaktert, aki mindenképpen maradandó hatást tud gyakorolni a nézőkre. Mondjuk azt figyelembe véve, hogy Rauch lényegében magára írta a főszerepet, nem meglepő a sikeres alakítás. A többiek is remekelnek: Sebastian Stan egy igazi tenyérbemászó ficsúrt hoz, Thomas Middleditch szerethetően szerencsétlen a tikkelő Benként, Haley Lu Richardson pedig zsigerből hozza az ultratehetséges, egyben ultranaiv tornászlányát. Még Gary Cole-t is meg kell említenem, aki öreg rókaként rutinosan formálja meg Hope két lábbal a földön álló, jobb sorsra is érdemes apukáját.

A szereplők révén valamelyest a történet drámája is átélhető. Gary Cole pl. egy-egy apró rezdüléssel is komoly mélységet tud adni a karakterének. Az általa alakított figurának a lányához fűződő állhatatos szeretete kis túlzással akár meghatónak is nevezhető. Melissa Rauch a drámai helyzetekben is viszonylag jól helytáll, az ő előadásában Hope jellemfejlődése is relatíve hitelesnek tűnik. A többiek elég statikus jellemmel bírnak, de mindannyian emlékezetes alakok, és határozottan hozzáadnak a film értékéhez, nem pedig elvesznek belőle.

A The Bronze abszolút nem váltja meg a világot, nem kavarja fel sem a dramedy-k, sem a fekete komédiák, sem a sportfilmek állóvizét, viszont nekem, személy szerint, a fentebb ismertetett indokok alapján igencsak tetszett. Ajánlott idegesítően egocentrikus barátnővel való megtekintésre, hátha magára ismer a film közben...

7,5/10

A film teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán