A produkció, amely címével ellentétben nem zavart sok vizet: hiába a sztárparádé, a többnyire pozitív kritikák, az A Bigger Splash sem a közönség, sem a zsűrik kegyeire nem számíthatott. Ennek megfelelően egyik oldalról az év legnagyobb elveszett gyöngyszemét, másik oldalról pedig a legtúlértékeltebb filmesztéta-lufiját találták meg benne, és amennyire ellentmondásos darabról van szó, mindkét tábornak van igazsága. Egész pontosan annyi, hogy egy remekmű lehetett volna, ha egy teljesen más témáról szól.

A film sztorija ugyanis lényegében annyi, hogy a hangszálműtéten átesett énekesnő Marianne (Tilda Swinton), illetve dokumentumfilmes barátja, Paul (Matthias Schoenaerts) egy dél-olasz szigeten múlatják nyarukat, amikor is csatlakozik hozzájuk a nő nagydumás exe és producere, Harry (Ralph Fiennes), illetve az ő nevelt lánya (Dakota Johnson). Hiába a gyönyörű táj és a gondtalan gazdagság, Harry és Marianne közös múltja, illetve a férfi exhibicionista stílusa pedig gondoskodik arról, hogy a nyaralás önfeledt pihenés helyett egy egyre kellemetlenebb és ellentétektől terhes élmény legyen - mert miért is tudna néhány sztár egymás társaságban értelmes emberek módjára viselkedni.

Természetesen értem, hogy izgalmasabb és szórakoztatóbb rocksztárok, producerek és rendezők életét megragadni, akik esetében még az is reális felvetés, hogy romantikus kapcsolat szövődhet apa és lánya között, vagy hogy képtelenek egy szakítást feldolgozni egymás folyamatos mérgezése nélkül. Csakhogy mivel tucatjával érkeznek a hasonló művek, az ebben rejlő extravagancia már egyre inkább természetes számunkra, mint ahogy azt is nehéz már eldönteni, a sokkolónak szánt jellemvonások mögött van-e egyáltalán valami valóságalap, vagy éppen ezen alkotások által kreált mítoszokról van csak szó. (Tragikus lenne, ha kiderülne, a hollywoodi sztárok túlnyomó része nem művel semmilyen kirívóan erkölcstelen dolgot, ugye?)

Ha nem ebben a megközelítésben adná elő magát, az A Bigger Splash sokkal több is lehetne: Luca Guadagnino szinte észrevétlenül, remek színészei rezdüléseire támaszkodva fokozza a karakterek között húzódó feszültségeket, szokatlan vágásai és közelijei, illetve zeneválasztásai pedig újra és újra megragadják a vakációzók tespedését nézve könnyedén elkalandozó figyelmünket. Stílusában az az igazán remek, hogy miközben a főbb fordulópontok előzetesen is teljesen nyilvánvalók, ő olyannyira vonakodik sejtetni őket, hogy kénytelenek vagyunk sokkal mélyebbre ásni a figurákban és az ő kapcsolatukban, ebben pedig időként olyan olvasatokat is találni, amelyek túlmutatnak a történet síkegyszerű paneljein.

Ez a túlmutatás azonban rettentően nehéz, amikor a mű gondolatai a fürdőruhás testeket erotikusan pásztázó kamerával együtt újra és újra a szexuális túlfűtöttségre, a kiüresedett csillogásra, és a felső tízezer embertelenségének művészi közhelyeire kanyarodnak vissza. Guadagnino bravúrja pedig kimerül abban, hogy a látványos semmitmondás mögül időnként még így is fuldokolva felkiabál egy sokkal izgalmasabb alkotás.

7/10

Az A Bigger Splash teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán