Az Anjouk II. rész: Lángmarta dél kritikáját itt olvashatjátok.

Hihetetlen, hogy már a harmadik résznél tart a magyar Trónok harca, amely van olyan fordulatos és érdekes, mint George R. R. Martin regényfolyama, igaz, hogy közel sincs benne annyi szex, de ezt pótolni tudja a zseniális csataleírásokkal, történetszövéssel és karakterépítéssel Bíró Szabolcs. Grandiózus vállalkozásba kezdett az író, 15 kötetesre tervezett megahosszú sorozatot ír a középkori Magyarországról, ezen belül az Anjouk koráról. Most érkeztünk el az első trilógia végére, és nem kevés fordulatot tartogat ez a rész, bár jóval sötétebb tónusú lett, mint az előző felvonás. Bíró Szabolcs egyre profibban ír, nemcsak a dramaturgia van teljesen rendben, hanem a szerkesztés is, ezért képtelenség letenni a könyvet (én is együltő helyemben olvastam végig), amely azon túl, hogy valódi könyvélményt ad, teljesen filmszerűen mutatja be az eseményeket, nem sok gondja lesz vele a forgatókönyvírónak, ha egyszer valamelyik tévécsatorna rájön arra, hogy milyen kiváló tévésorozat alapanyagot vetett papírra Bíró Szabolcs. Azon túl, hogy kiválóan szórakoztat, rengeteg ismeretanyagot is átad a középkori magyar történelemből, egyáltalán nem iskolás és kioktató stílusban.

Az Úr 1323-dik esztendejében járunk, Károly Róbert már csaknem két évtizede ül a trónon, és végre eljutott odáig, hogy az ország teljes területén megszilárdította a hatalmát, ráadásul felesége, Piast Erzsébet végre megajándékozza azzal a fiúval, akire régen várt. Ennek örömére új pénzt veret, és átteszi székhelyét Visegrádra. Azonban nem örülhet sokáig, a kisfiú sajnos hamar életét veszti, a Délvidéken pedig újabb hadjáratot kell indítania, mert Babonics János bán méltatlanná vált a bizalmára. A sereget Gutkeled Miklós irányítja, azonban Lackfi Istvánon kívül a teljesen kiégett, családjáért bosszút esküdött Bátor Attilát is segítségére adja a király...

Egyáltalán nem egy habos-babos történelmi tablót kapunk, kőkemény drámával kell szembesülnünk, a Bátor család tragédiáján túl a királyi família viselt dolgai sem éppen leányálomba illően alakulnak, de Károly Róbertet nem abból a fából faragták,hogy feladja a küzdelmet, hiszen egész felnőtt életében azért kellett harcolnia, hogy végre mindenki elismerje, ő a törvényes király. De hiába szilárdította meg a hatalmát, nincs igazi oka az ünneplésre, ugyanis még mindig nem sikerült dinasztiát alapítania, márpedig hiába a hódítás, ha nem lesz kinek továbbadni a koronát, a halála után szét fog esni az országa. Bátor Attilának is jutott egy perc boldogság, hiszen megtudta, hogy a felesége él, azonban olyannyira lesújtja az asszonyt a fiúk halála miatt érzett bánat, hogy úgy dönt, apácának áll. A férfi összeomlik, életének immár egyetlen célja van, hogy bosszút álljon. Azonban amikor sikerül, rá kell jönnie, hogy a feleségének volt igaza, és ettől semmi sem változik. A lilomos lovag olyan szinten mocskolja be a kezét az öncélú vérengzéssel, hogy sorsa mindenképpen megpecsételtetett. Vajon tényleg megszakad a nemes lovagok vérvonala, örökre sírba száll a Bátor-nemzetség? A következő részből kiderül.

Az utolsó templomos lovag sorsa a leghangsúlyosabb ebben a részben, ugyanakkor több mellékkarakter is komolyabb szerephez jut a történetben. Az ikrek, Csepke és Kurta élete is nagyot fordul, egy szerencsjátékon nyert tulajdoni lapnak köszönhetően hirtelen szőlősgazdák lesznek, a király kancellárja, Nekcsei Demeter pedig botor módon beleszeret a királynéba. Ámde alapvetően még mindig a lovagok korát éljük, nem szenvedünk hiányt vitéz katonákban sem, Gutkeled Miklóst egyáltalán nem lehet megszeretni (főleg az után, ahogy szegény feleségével bánik), de az kétségtelen, hogy remek hadvezér, egy igazi hős. Lackfi István sem felejtett el harcolni, Bátor Attila pedig hiába lett árnyéka önmagának, amikor kell, bebizonyítja, hogy nagyon is ért a kardforgatáshoz.

Lebilincselő stílusban meséli el nekünk Bíró Szabolcs a történetet, annyira részletgazdagon mutatja be a kort, hogy úgy érezzük, részesei vagyunk az eseményeknek. Óriási tudásanyagot halmozott fel az író, amelyet azonban olyan ügyesen oszt meg velünk, hogy nem érezzük úgy, hogy történelemórán ülünk, egyszerűen csak az események sodrában megismerjük a korszakot. Öröm olvasni a sokszor cirkalmas mondatokat és leírásokat, amelyek mégsem unalmasak, abszolút közérthetőek, a sorok annyira gördülények, hogy teljes mértékben olvastatjták magukat.

Könyvről könyvre jobb és jobb lesz ez a rendkívül hosszúra tervezett regényfolyam (ha minden a tervek szerint halad, 2025-ben jön a záró kötet, ha az író be tudja tartani azt a szigorú menetrendet, amelyet saját maga számára előírt). Egy korszak lezárult ezzel a résszel, de csak azért, hogy egy új keződjön el, amely valószínűleg ugyanolyan véres és izgalmas lesz, mint az előző. A jól megírt karakterek lassan ismerőssé váltak, a régieket sem feledjük el, de az újak kalandjait is érdeklődéssel várjuk. Remek történelmi regény, vigyázat, azonnali függőséget okoz!

10/10