FilmBaráth kritikáját itt olvashatjátok

Shane Black semmiképpen nem vádolható azzal, hogy munkássága nagyon változatos lenne: egy adott műfajban kimunkálta stílusát, a közönség pedig ezt azzal hálálta meg, hogy azóta is őt tartják a buddy cop komédiák királyának. Más kérdés, hogy számomra ezt ezzel a Halálos fegyver-utánérzéssel sem bizonyította, még ha Az utolsó cserkész lényegesen kiforrottabb és életképesebb alkotás is, mint Black első nagy sikere.

A Halálos fegyver után tehát nem kell meglepődni azon, hogy itt sem a krimi-jelleget adó nyomozás lesz a hangsúlyos, sőt, a a bűntények sora most is csak egy hevenyészett ürügy arra, hogy Joet (Bruce Willis) és a mellé szegődő Jimmyt (Damon Wayans) a gyalogként feláldozható verőemberek meghatározott időközönként sarokba szorítsák. Joe-ék fő ellenlábasát is csak egy óra elteltével látjuk meg, és éppen annyira jelentéktelen, mint amennyire nem volt szükség útközben egy legyőzendő fő-verőember kinevezésére. Az érdemi koncepció és a világos célok hiánya az előtérben teret kapó buddy comedy-re is rányomja a bélyegét, igazi feszültség híján a két szereplő közti kémia a laza, de erőtlen szurkálódásra, és a történet közepén helyet kapó műdrámára redukálódik. Willis szokásos megfáradt cinizmusa ugyan megunhatatlan, de ezúttal mintha annyira hiteles lenne, hogy figurájának másnapos enerváltsága az egész produkcióra kihat, és pattogó dialógusok helyett csak félálomban odavetett egysorosokat kapunk. És tegyük hozzá, Tony Scott sem az a zseniális rendező, aki ilyen alapanyaggal is csodát képes tenni - néhány közepesen izgalmas és látványos akciójelenettel járul csak hozzá az összképhez.

Shane Black azonban egy dologhoz mindenképpen jól ért: a karakterizációhoz. Ezt alatt nem azt kell érteni, hogy árnyalt, háromdimenziós alakokat hoz létre (ezen a téren Az utolsó cserkész főszereplői sem jobbak az átlagnál), de ennek illúzióját mégis megadja azzal, hogy csupa jellegzetes szöveggel, gesztussal, rigolyával és külső jeggyel ruházza fel karaktereit. Számos író ugyanis a legkevésbé sem tudja palástolni, hogy egy párbeszéd során a fejében beszélgető két hangot lehet hallani (tökéletes ismertetőjele a kezdő forgatókönyvírónak, hogy a neveket letakarva nem tudjuk megkülönböztetni szereplőit egy dialógus során) - nem így Black, aki annak ellenére, hogy nem ír semmi különleges sziporkát, azt eléri, hogy hősei magukkal ragadjanak. Ráadásul ezt egyáltalán nem öncélú részletek vagy karakterjegyek felsorolásával teszi: bár a nagyobb vonulatok hiányoznak a műből, a szkript szinte minden apróságot igyekszik úgy belefűzni a narratívába, hogy annak meglegyen a saját íve. Darian kézbábja, Jimmy hasonlata a lovak kapcsán, Joe "Ha még egyszer hozzámérsz, megöllek!" fenyegetése önmagukban keveset érnének, de a finálét átszövő visszautalgatásokban mindegyiknek megvan a maga igencsak szórakoztató pillanata.

Azonban ezekkel a pillanatokkal Az utolsó cserkész éppen csak visszaragadni volt képes a lebilincselő koncepció híján el-elkalandozó figyelmemet, így hiába az aprólékos részletek, komolyabb narratív egységek hiányában ezt a darabot sem mondanám igazán színvonalas filmnek. Persze remekül lehet egyes mondatokat idézgetni belőle, de sokat elmond, hogy a többség számára ez lényegesen jobb szórakozás, mint magát a produkciót megnézni...

6,5/10

Az utolsó cserkész teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán