Másodvélemény: Az utolsó cserkész / The Last Boy Scout (1991)
2016. június 01. írta: danialves

Másodvélemény: Az utolsó cserkész / The Last Boy Scout (1991)

the-last-boy-scout-di-01.jpgFilmBaráth kritikáját itt olvashatjátok

Shane Black semmiképpen nem vádolható azzal, hogy munkássága nagyon változatos lenne: egy adott műfajban kimunkálta stílusát, a közönség pedig ezt azzal hálálta meg, hogy azóta is őt tartják a buddy cop komédiák királyának. Más kérdés, hogy számomra ezt ezzel a Halálos fegyver-utánérzéssel sem bizonyította, még ha Az utolsó cserkész lényegesen kiforrottabb és életképesebb alkotás is, mint Black első nagy sikere.

A Halálos fegyver után tehát nem kell meglepődni azon, hogy itt sem a krimi-jelleget adó nyomozás lesz a hangsúlyos, sőt, a a bűntények sora most is csak egy hevenyészett ürügy arra, hogy Joet (Bruce Willis) és a mellé szegődő Jimmyt (Damon Wayans) a gyalogként feláldozható verőemberek meghatározott időközönként sarokba szorítsák. Joe-ék fő ellenlábasát is csak egy óra elteltével látjuk meg, és éppen annyira jelentéktelen, mint amennyire nem volt szükség útközben egy legyőzendő fő-verőember kinevezésére. Az érdemi koncepció és a világos célok hiánya az előtérben teret kapó buddy comedy-re is rányomja a bélyegét, igazi feszültség híján a két szereplő közti kémia a laza, de erőtlen szurkálódásra, és a történet közepén helyet kapó műdrámára redukálódik. Willis szokásos megfáradt cinizmusa ugyan megunhatatlan, de ezúttal mintha annyira hiteles lenne, hogy figurájának másnapos enerváltsága az egész produkcióra kihat, és pattogó dialógusok helyett csak félálomban odavetett egysorosokat kapunk. És tegyük hozzá, Tony Scott sem az a zseniális rendező, aki ilyen alapanyaggal is csodát képes tenni - néhány közepesen izgalmas és látványos akciójelenettel járul csak hozzá az összképhez.

thelastboyscout.jpgShane Black azonban egy dologhoz mindenképpen jól ért: a karakterizációhoz. Ezt alatt nem azt kell érteni, hogy árnyalt, háromdimenziós alakokat hoz létre (ezen a téren Az utolsó cserkész főszereplői sem jobbak az átlagnál), de ennek illúzióját mégis megadja azzal, hogy csupa jellegzetes szöveggel, gesztussal, rigolyával és külső jeggyel ruházza fel karaktereit. Számos író ugyanis a legkevésbé sem tudja palástolni, hogy egy párbeszéd során a fejében beszélgető két hangot lehet hallani (tökéletes ismertetőjele a kezdő forgatókönyvírónak, hogy a neveket letakarva nem tudjuk megkülönböztetni szereplőit egy dialógus során) - nem így Black, aki annak ellenére, hogy nem ír semmi különleges sziporkát, azt eléri, hogy hősei magukkal ragadjanak. Ráadásul ezt egyáltalán nem öncélú részletek vagy karakterjegyek felsorolásával teszi: bár a nagyobb vonulatok hiányoznak a műből, a szkript szinte minden apróságot igyekszik úgy belefűzni a narratívába, hogy annak meglegyen a saját íve. Darian kézbábja, Jimmy hasonlata a lovak kapcsán, Joe "Ha még egyszer hozzámérsz, megöllek!" fenyegetése önmagukban keveset érnének, de a finálét átszövő visszautalgatásokban mindegyiknek megvan a maga igencsak szórakoztató pillanata.

Azonban ezekkel a pillanatokkal Az utolsó cserkész éppen csak visszaragadni volt képes a lebilincselő koncepció híján el-elkalandozó figyelmemet, így hiába az aprólékos részletek, komolyabb narratív egységek hiányában ezt a darabot sem mondanám igazán színvonalas filmnek. Persze remekül lehet egyes mondatokat idézgetni belőle, de sokat elmond, hogy a többség számára ez lényegesen jobb szórakozás, mint magát a produkciót megnézni...

6,5/10

Az utolsó cserkész teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr328764986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

masada 2016.06.03. 16:55:59

Egy újabb bizonyíték hogy ma már mindenki írhat sajnos blogot...az Utolsó Cserkész kultikus Tony Scott alkotás és egy kibaszott jó film ami a 90-es évek elejét remekül adja vissza....lefogadom hogy akkortájt 5-6 éves voltál

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.03. 17:02:20

@masada: Ilyen súlyos és alapos érvek előtt nem tudok mást, csak fejet hajtani. :D

_Wasp_ 2016.06.03. 19:13:12

@danialves: a kezdő kritikust az igazán profitól az különbözteti meg, hogy nem képes észreveni a művek értékét, pusztán a hiányosságai alapján veti össze azokat.

Az utolsó cserkész teljesen megfelel a zsargonnak, nem kíván a keretek közül kitörni és például akciófilmet megvalósítani egy kamaradráma során.

A műnek felróni azt, hogy nem felel meg a videójáték sztenderd elvárásainak (miszerint a pálya végén miniboss, a játék végén pedig ott vár az ultimate fő szörny) egyrészt nem okszerű, másrészt nem tisztességes: a jó filmnek a feladata a szórakoztatás.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.03. 19:49:48

@_Wasp_: És megmondanád, hogy ennek mi köze van ahhoz, amit én írtam? ;)

AldoWinnfield 2016.06.03. 20:22:12

@masada: Én 5 éves voltam a Ponyvaregény bemutatásakor, mégis a kedvenc filmem. Szóval hogy is van ez az elmélet? :D

_Wasp_ 2016.06.03. 21:14:48

@danialves: a kontextus megértésenek a képessége? ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.03. 21:47:39

@_Wasp_: Sejtettem, de azért bíztam benne, hogy ez egy kicsit többről szól, mint hogy nem érted, amit írtam :(

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.03. 22:20:46

@AldoWinnfield: Ne kamuzz, rólad tudja mindenki, hogy 14 éves vagy :P

Agrael 2016.06.03. 23:56:53

Az a gond, hogy a cikk elején belinkelt értelmes, korrekt kritika fényében a te fanyalgásod elég hisztisre sikerült." Nehogymár egy "kultfilmet" ne lehessen lehúzni." Ráadásul ez nem is érdemtelenül lett kultfilm. Ezzel igen mellélőttél.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.04. 00:22:58

@Agrael: Újabb megsemmisítő, akadémikus érvek. Végre egy film, amelynek nincsenek sértődött rajongói, hanem csupa érett, intelligens méltatója, szégyellem is a "hisztis fanyalgásomat". :(

Ata1981 2016.06.04. 09:09:35

Haver....ezért a cikkért tegnap kár volt felkelned!
Öröm volt olvasni a hozzászólásokat.....
"Remekül lehet egyes mondatokat idézni belőle..." LOL
Technikailag az egész film egy idézhető mondat, nem számoltam soha meg, de lehet, hogy minden második a párbeszédekben az.
A 90-es évek LEGNAGYOBB kultfilmjét 6,5-re pontozni pont az a fajta teljesen felesleges erőlködés,amit odafent már írtak : "Megmutatom, hogy bármiről lehet lehúzós kritikát írni"
Ps. Lehet, hogy nem a retekklubos soft szinkronnal kellett volna megnézned. :)
Üdv:
Egy sértett rajongó.

ZWolfS666 2016.06.04. 10:03:33

Enervált másnaposságban összehordott "kritika". Fej vagy gyomor?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.04. 10:52:24

@Ata1981: Kár, hogy nem szinkronnal néztem. Gondolom, ez akkor most át is értékel mindent nálad, mert ez volt az egyetlen érdemi észrevételed.

P.S.: Ezért nem érdemes sértődöttségből rinyálni, mert csak magadnak rúgod az öngólokat. ;)

traktoroslány 2016.06.04. 11:39:30

"Az utolsó cserkész éppen csak visszaragadni volt képes a lebilincselő koncepció híján el-elkalandozó figyelmemet.............", szerintem ez nem a film hibája,hanem a kedves kezdő kritikaíró abszolút hozzá nem értéséhez. Az Utolsó cserkész nem Fellini film, nem egy Hamlet adaptáció, viszont van egy jó cselekménye és két jó főszereplője,akik között működök a kémia............. Zseniális falvédő szövegek, DE megtekinteni szigorúan csak eredeti nyelven és/vagy az eredeti magyar szinkronnal és lehetőleg nem ReTekkLub változatban. Sajnos úgy tűnik,hogy nem értette meg a kedves kritikus,hogy a ez a film sem akar több lenni,mint ami. Ja, és beszólni a kritikust kritizálóknak, az mondjuk úgy,hogy "nem úreimberhez méltó"!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.04. 11:54:17

@traktoroslány: Na, a 6. hisztiző már ír valami érdemit is, ez fejlődés :D

Szóval akkor kíváncsi lennék az alábbiakra:
- Miért hozzáértés kérdése, hogy egy film leköt-e?
- Miért csak egy Fellini-film vagy egy Hamlet-adaptáció lehet lebilincselő?
- Miért jó az a cselekmény, ami lényegében csak abból áll, hogy a maffia meg akarja ölni a főhőst, aki ebből valahogyan mindig kibújik?
-Miből tűnt úgy neked, hogy én nem értettem meg, hogy ez a film nem akar több lenni, ami? Nyugodtan sorold fel azokat a részeket a kritikából. ;)

"Ja, és beszólni a kritikust kritizálóknak, az mondjuk úgy,hogy "nem úreimberhez méltó"!"
Mondjuk szerintem ott kezdődik a dolog, hogy ha nem vagyok képes semmi érdemire a sértődött picsogáson felül, akkor nem szólogatok be (meg úgy esetleg 14 éves kor felett általában sem szólogatok be senki, aki nincs elájulva a kis kedvencemtől). Szóval maradjunk annyiban, hogy amíg nem sikerül túllépni ezen az óvodás szinten, addig ebből sem kérek kioktatást. ;)

traktoroslány 2016.06.04. 12:06:27

Eddig nem is szóltam be...................de,ha akarod:
1.Úgy viselkedsz a hozzászólókkal szemben,mint egy elkényeztetett, buta öt éves gyerek.
2. Nem értesz ahhoz,amit csinálsz.
3.Nem kellene írnod semmit a nyilvánosság számára,mivel a stílusod egy általános iskola harmadik osztályos fogalmazás dolgozatának felel meg.
4. Mivel rosszul és stílustalanul fogalmazol,ezért nem lehet érteni,hogy mit akarsz tulajdonképpen kihozni a kritikádból.
5. Nem érted,hogy más vélemény is létezik a te "szentírásodon" kívül és ezt azzal próbálod kompenzálni,hogy mindenkinek beszólsz.
6. Úgy ahogy nem értesz a kritikaíráshoz,úgy nem tudod értelmezni a hozzászólásokat,mivel nem tudsz mit kezdeni, (a sértett beszólásokon kívül), a nálad egy kicsit értelmesebb emberek véleményével.
Részemről a téma lezárva, várom az sértett köpködést és következő, semmit mondó írásodat.
További szép napot.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.04. 12:59:33

@traktoroslány: Milyen furcsa anomália, hogy "nálam kicsit értelmesebb emberként" valahogy egyik kérdésemre sem tudtál válaszolni :D

Ha egyébként már arról beszélünk, hogy ki hogyan és milyen stílusban fogalmaz, ezt csak így itt hagynám:

"mivel a stílusod egy általános iskola harmadik osztályos fogalmazás dolgozatának felel meg."
*fogalmazásdolgozatáénak (egybeírandó, és mivel nem a fogalmazásdolgozatnak, hanem annak stílusának felel meg, ezért a birtokos viszonyt is jelezni kell)

"Úgy ahogy nem értesz a kritikaíráshoz,úgy nem tudod értelmezni a hozzászólásokat,mivel nem tudsz mit kezdeni, (a sértett beszólásokon kívül), a nálad egy kicsit értelmesebb emberek véleményével"
- Úgy VESSZŐ ahogy
- Az első "úgy" eleve felesleges
- "hozzászólásokat SEM"
- a zárójel elé és mögé nem kell vesszőt tenni

Ja és ha már szövegértési problémákról beszélünk, én pl. nem kértem sehol, hogy szólj be. Persze azt megértem, hogy a kérdéseimre nem tudtál válaszolni, és valamit muszáj volt írnod, de akkor mondjuk az 1. és 5. pontot, illetve a sértett köpködést címezd inkább magadnak. ;)

J. McClane 2016.06.04. 15:24:13

Aki krtikat ir az fogadja el ha beszolnak neki. Foleg ilyen iras gyanant.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.04. 15:30:52

@J. McClane: Aki trollkodni jön, az fogadj el, ha beszólnak neki. Főleg, ha a "gyanánt" szót sem tudja használni... ;)

Amúgy elég szomorú, hogy ahhoz képest, hogy ennek a filmnek csupa Mensa-tag filmesztéta-kritikaszakértő rajongója van, már csak ennyire futja. :(

J. McClane 2016.06.04. 15:44:51

Nem trollkodas szerintem amit irtam. Am a sertodott kritikus csak egy lapttal tesz a tuzre

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.04. 16:03:47

@J. McClane: Bocs, nem igazán fedeztem fel benne az értelmes, részletes érvelést a posztban leírtakkal kapcsolatban. Hátha majd segítesz, és rámutatsz. ;)

Amúgy milyen tűzre? Tűzről maximum arról beszélhetnénk, ha itt néhány éretlen rajongó vágná ki a hisztit, de ahogy eddig mindegyikőtöktől megtudtam, itt csupa akadémikus szakértés folyik.

(Komolyra fordítva a szót - bár félek tőle, hogy ez most egy túl komplex gondolat lesz - , egyébként miért kéne, hogy ez érdekeljen? Már önmagában röhejes, hogy egyesekben ekkora lelki törést okoz az, hogy valaki nincs elájulva a kis kedvencüktől, innentől kezdve én magasról teszek rá, hogy közepesen vagy nagyon fognak felháborodni, sőt, inkább szórakoztat, ha utóbbi.)

Ja és egyébként "rátesz egy lapáttal" vagy "olajat önt a tűzre" a kifejezés, amit kerestél. Csak azért mondom, mert ugye itt mindenki intelligensebb és jobban fogalmaz nálam. ;)

Treff Bubi 2016.06.04. 16:10:46

Tényleg nem egy nagy eresztés, a 80-as, 90-es évek tipikus alkotása. Mint mondjuk a Kobra, vagy a Terminátor, ezek objektíven szemlélve szintén rém egyszerű, izomszagú alkotások, mégis klasszikussá nemesedtek valamiért.

Agrael 2016.06.04. 22:32:05

Hát elhangzott a cikk szerzőjének ars poeticája, "magasról teszek rá, hogy közepesen vagy nagyon fognak felháborodni, sőt, inkább szórakoztat, ha utóbbi" Azt hiszem itt abba is hagyhatjuk. Ez sok mindent megmagyaráz, ha előbb írod akkor nem megyünk bele semmilyen véleménynyilvánításba, mert ha téged ez motivál (mármint a felháborítás) akkor úgy olvassuk a blogodat. Merthogy annak a célnak tökéletesen megfelelt.

AldoWinnfield 2016.06.04. 23:45:01

@Agrael: Nem ez motiválja a kollégát, de jól kiragadtad a szövegkörnyezetéből a kijelentést :D Amúgy meg a cikk elején ott a blog másik kritikája a filmről, ami meg pozitív, szóval mindenki lenyugodhat végre.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.05. 00:51:05

@Agrael: Mondjuk ha nálad a "magasról teszek rá" = "ez motivál", akkor szövegértésből te sem vagy túl nagy ász. De hozzáteszem, azt is pont leszarom, hogy te vagy bármelyik másik sértődött óvodás hogyan olvassa a blogomat. ;)

Agrael 2016.06.05. 02:53:09

Nézd, végülis ez a te blogod, a te ízlésed, a te véleményed, a te világnézeted, a te másokhoz való hozzáállásod tükröződik benne. Aki ezek bármelyikét kritikával illeti az megkapja a hisztis válaszaidat. Akármennyire is bizonygatod, hogy mindenki más miért hülye, vagy hogy mennyire leszarod a véleményét, csak újabb jelét adod az alkalmatlanságodnak.
Menj, nézz jó filmeket, írj róla ügyes kritikát, bizonyítsd, hogy van értelme filmügyben éppen a te blogodat olvasni. Eddig ez nem sikerült, de olyan sok jó film van még. Ne a kritikákon duzzogásba öld az energiát. Azt rosszul csinálod. Alkoss inkább!

_Wasp_ 2016.06.05. 03:34:38

Hadd vegyem védelmembe danialvest. Egyrészt nem tehet róla, hogy csak ilyenre sikerült a kritika, az látszik, hogy igyekezett, odatette magát és próbált valamit alkotni (legalábbis egy alkotásról véleményt) Ennyi jött össze neki, előfordul. Emiatt kár tovább ekézni, én sem teszem, mivel láthatóan bántja a dolog.

Másrészt viszont a kritikának köszönhetően sok év elteltével ismét megnéztem Az utolsó cserkészt az indavideón, és remekül szórakoztam közben. Köszi!

dreamhotep 2016.06.05. 07:32:27

szeretem ezt a filmet. de valójában helytálló a kritika.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.05. 10:29:45

@Agrael: Feltételezem, az, hogy nem igazán tértél vissza erre az ars poeticás dologra, annak elismerése, hogy mennyire lukra futottál vele. Innentől kezdve viszont azt helyzet, hogy te csak egy büdös nagy seggfej troll vagy, aki csak az alkalmat keresi, hogy belém kössön, és ennek fényében érdemes olvasni minden szavadat. Szóval fordítok magyarról magyarra:
"Aki ezek bármelyikét kritikával illeti az megkapja a hisztis válaszaidat." -> "Óvodás módjára megpróbáltunk beléd kötni minden hülyeséggel, de mivel ezzel elég csúnyán beégtünk, ezért már kommentek óta inkább azon rugózunk, hogy az ezekre reagálás nagyobb hiszti. Hátha abbahagyod, és akkor nem lesz olyan kínos."

"Akármennyire is bizonygatod, hogy mindenki más miért hülye, vagy hogy mennyire leszarod a véleményét, csak újabb jelét adod az alkalmatlanságodnak." -> "Ha még történetesen igazad is van, az is igazából a te alkalmatlanságod." (Csak tudnám, hogy a mivel kapcsolatos alkalmatlanság?)

"bizonyítsd, hogy van értelme filmügyben éppen a te blogodat olvasni"
Tényleg nem megy ez a szövegértés, szóval akkor újrafogalmaznám, amit az előző kommentben írtam, kicsit direktebben: semmi bizonyítani valóm nincs a hozzád hasonló pöcsfejeknek és baromi nagy tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy én itt bármilyen szempontból is a kegyeidet keresem. Egyébkét van jó néhány kritikám, szóval ahelyett, hogy engem oktatsz ki, nyugodtan keresd fel bármelyiket. De persze mindketten tudjuk, hogy te és az ovis csoporttársaid nem azért vagytok itt, mert találtatok egy baromi érdekes filmblogot, hanem, hogy megnyugtassátok a kis lelketeket, hogy aki bármi negatívat ír a kis kedvecetekről, az egy hozzá nem értő hülye lehet. Szóval ha valaki itt feleslegesen pazarolja az energiáit, az maximum te vagy, mert sajna akármennyit is hisztizel, ez az írás nem tűnik el a netről, és amennyi frusztráció átjön ezekből a hozzászólásokból, nem gondolom azt sem, hogy túlságosan megnyugodott volna a lelketek.

Egy dologban viszont igazad van: nem érdemes, és nem is szokásom a hozzád hasonló gyökerekkel túl sokat foglalkozni, éppen ezért neked pl. egy kommented van még, hogy meggyőzz arról, hogy miért ne tiltsalak ki innen. Ha már bizonyítás, kezdheted pl. azzal, hogy bebizonyítod, te a filmek miatt és nem trollkodni vagy itt. ;)

@_Wasp_: Aranyos vagy, hogy könyörületből nem ekézel, és nyilván nem azért, mert már elsőre sem sikerült olyat írni, ami releváns lett volna a kritikával kapcsolatban. :) Amúgy meg örülök, hogy tetszett, szívesen! Remélem, ez a pozitív élmény majd inspirál, hogy folytasd keresztes hadjáratodat azok ellen, akik nem hasonlóan élték meg a filmet. ;)

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2016.06.05. 11:20:59

Hát basszus elkeserítőek a kommentek. Ilyenkor örülök, hogy engem a kutya sem olvas/olyanokról írok, amiket senki nem látott. Hihetetlen, hogy itthon még mindig nem sikerült az embereknek megérteni azt, hogy miről szól a kritika. Mert a kritika nem arról szól, hogy a kritikus megmondja a frankót, hogy leírja azt, hogy mit kell gondolni a filmről. Az, hogy egy kritika jó, vagy rossz, az nem attól függ, hogy pozitív, vagy negatív a végkicsengése, hanem, hogy miként van megfogalmazva, és, hogy milyen érvekkel támasztja alá az ítéletét. A kritika, ugyanis ugyanúgy egy vélemény, mint bármelyik másik vélemény. A különbség annyi, hogy - ideális esetben - a kritikusnak nagyobb a rálátása a témára, mert több filmet látott, szélesebbek és mélyebbek a filmes ismeretei. Emiatt észreveszi azt is egy filmbe, amit egy kevésbé tapasztalt néző nem. Ám a saját szubjektív értékrendjét így sem tudja teljesen kizárni, és nem is kell. A kritikus irányt mutathat a nézőnek, de nem minden kritikus kompatibilis, minden nézőnek, azt nekünk kell kikísérletezni, hogy kivel hasonló az ízlésünk, és kinek az értékítéletében bizunk.

És, nem nem arról van szó, hogy akinek nem egyezik a véleménye a kritikuséval, annak kuss a neve. Természetes, hogy lehet ellent mondani, de akkor ahhoz érveket kell felhozni, amivel cáfoljuk a kritikust. "Nem értek egyet, mert szerintem sokkal kidolgozottabbak a karakterek, ami ebben és abban is tetten érhető". Vagy valami hasonló, de nem, itthon nincs olyan, hogy az emberek - bármilyen témában - baráti hangnemben tudjanak vitázni. Nem, ehelyett zsigerből anyázni, meg becsmérelni kell a másikat. "ez egy jó film, ha ezt te nem látod, akkor hülye vagy és nem értesz a kritikához".

Mert miről is szól ez a poszt? Arról, hogy egy film, amit te (a kommentelő) szeret, valakinek kevésbé tetszik. És? Mit számít? Minek ezen megsértődni? Attól, hogy egy blogger nem rajong érte, az miként befolyásolja azt, hogy te imádod a filmet? Nyilván semmiben, de persze "nehogy már ne legyen igazam alapon" - mintha a kritikában lenne 100%-os objektív igazság - csak azért is oda mondok valamit, amit max azzal tudok alátámasztani, hogy beszúrok egy híres idézetet. (A The Roomból is lett szálló ige, akkor az is jó film?). Úgy néz ki ez könnyebb, mint elfogadni, a véleményeink különbözőséget, vagy értelmesen kibeszélni a filmet.

A filmet amúgy régen láttam, de a 6,5 korrekt pontnak tűnik. (Bár mivel amúgy én nagyon imádom Black stilusát, és sokkal jószivübb vagyok szerintem nyomnék rá egy 7-t) Nekem speciel talán ez a legkevésbé kedvenc Shane Black buddy-comedy filmem. (Az utánunk a tűzözön szerintem sokkal emlékezetesebb, bár inkább az akciói, és nem a dialógusai miatt). Amúgy nem akkorra kult film ez világszerte, hiszen RT-én is ez áll legrosszabbul az író filmjei között. (Aki még nem látta azoknak ajánlom a Monster Squadot is, ami a legalulértékeltebb filmje, és egyben a legkevésbé "Shane Blackes").

_Wasp_ 2016.06.05. 15:25:22

@danialves: szöveg és összefüggés értése ismételten (tényleg nem akarlak bántani, látom az igyekezetet):

Ne értsd félre: nem folytatok keresztes hadjáratot, ellened sem tettem. Nem is érdekel különösebben ez a film, sőt, még értékesnek sem találtam. Mindössze annyit írtam le a filmmel kapcsolatban, hogy megnéztem ismét és jól szórakoztatott, illetve hogy a szórakoztatás szerintem az efféle filmek feladata. Sajnálatos módon ezekre az észrevételekre érzelmileg befolyásoltan reagáltál, ahogyan a filmmel, úgy a kommentelőkkel szembeni észrevételeidet is hazugságba átcsúszóan túlzó módon fogalmaztad meg. (Keresztes hadjáratnak cimkézni azt, hogy leírom, az akciófilm feladata a szórakoztatás, szerintem mindent elmond a hiteles kritikai képességedről)

Azt kell megértened, hogy amire én reflektáltam, nem a film, hanem a kritikád volt. Tudod, a görbe tükör görbe tükre nem lesz az eredeti tárgy - legjobb esetben egy tükörképet kapsz.

Amit viszont én javasolnék, ne állj bele ezekbe a vitákba, fogadd felnőttként. Esetleg képezd magad viták lefolytatásával kapcsolatban, ez a képesség elsajátítható idővel. De leginkább ne vitatkozz, egyáltalán.

Két oka van a javaslatomnak: az első nem fog neked tetszeni: rendre alulmaradsz random kommentelőkkel szemben (természetesen érzékelem, hogy nem veszed észre az "alulmaradást", és Fekete Lovagként küzdesz, de már nagyjából ott tartasz, hogy azt kiabálod, jöjjenek vissza, hadd harapd meg őket)

A másik szempont még fontosabb: mit gondolsz, ebben az életedben, fog-e veled vitatkozni a művének értékéről Shane Black? Annyira sem fog véleményedre reagálni, mint egy csápjaival dühösen hadonászó hangyával kapcsolatban tenné. Ez nem csak azért van, mert az alkotásod nem érdemli meg számára a figyelmet, hanem egyszerű logikai úton is levezethető az érdemi reagálás hiányának szükségszerűsége.

Két eset van:
Az elsőben a kritizáló hülyeséget mond, nem okszerű, vagy valótlan állításokkal támad. Ez esetben nem is kell vele vitatkozni, hiszen voltaképpen nincs mivel támadjon.
A második esetben kritika okszerű, valós, ezért valószínűleg megfontolásra érdemes. Vitatkozás helyett általában nem lenne érdemes elgondolkodni azon mit tanultál a kritikából? A tényekkel ugyanis lehet vitatkozni, de hagyományosan makacs dolognak számítanak.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.05. 16:16:32

@_Wasp_: Na jó, akkor nézzük a kontextus és összefüggés értelmezését:
- idejöttél először mindenféle marhasággal, aminek semmi köze a kritikámhoz, amikor erre rávilágítottam, csendben elsunnyogtál
- egy nap alatt kitaláltad a tökéletes visszavágást, egyrészt, hogy akkor ezzel a passzív-agresszív szurkálódással jössz elő ("védelmembe kell vennem"), másrészt dacosan benyögöd, hogy bezzeg neked akkor is tetszett, mintha az én működésemnek legalábbis az lett volna a célja, hogy te megutáld ezt a filmet.

Éppen ezért pl. az, hogy "Mindössze annyit írtam le a filmmel kapcsolatban, hogy megnéztem ismét és jól szórakoztatott, illetve hogy a szórakoztatás szerintem az efféle filmek feladata", nettó hazugság és csúsztatás, innentől kezdve pedig igencsak gerinctelen dolog, hogy engem pont ilyenekkel támadsz.
Arról már ne is beszéljünk, hogy továbbra sem tudtál rámutatni, az általad ennyire erőszakolt "az akciófilm feladata a szórakoztatás" tételmondat hogyan mond ellent bárminek is, amit a kritikában írtam, de arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen összefüggés van a "hiteles kritikai képességeim", és aközött, hogy minek címkézek valamit.

Szívesen meghallgatom továbbá azt is, hogyan és kivel szemben maradtam alul. Ahogy én láttam ugyanis, itt egyetlen érdemi kritika, ellenérvelés nem hangzott el, csak ment a sértődött köpködés. És ahogy kiderült, pl. olyan emberek oktattak ki a fogalmazási képességről, akik egy értelmes magyar mondatot nem tudtak megfogalmazni...
Azt nem tudom, miért feltételezed, hogy engem érdekel bármilyen szempontból is, hogy Shane Black fog-e velem vitatkozni, szerintem mindkettőnk számára nyilvánvaló, hogy nem neki lett címezve és nem is neki szól a kritika (meg úgy egy kritika sem általában), szóval gondolom, ez csak egy klasszikus szalmabáb érvelési hiba.

A két eseted pedig nemcsak egy hamis dilemma érvelési hiba, hanem eleve értelmetlen: egy vita lényege pont az, hogy eldöntsük az álláspontokról, mennyire jól alátámasztottak, logikusan felépítettek stb., azaz pont azokat a dolgokat, amiket te csuklóból eldöntesz vitatkozás helyett. Méghozzá azért, mert így sokkal kevésbé felületesen és hibásan ítélünk ezekről.
Vegyük például a te esetedet: benyögsz olyan dolgokat, mint hogy "A műnek felróni azt, hogy nem felel meg a videójáték sztenderd elvárásainak (miszerint a pálya végén miniboss, a játék végén pedig ott vár az ultimate fő szörny) nem okszerű...", csakhogy semmi ilyesmi nem található a kritikában. Én gondoltam, megkérdezem, mégis mit értelmeztél így az írásomban, te erre viszont csak egy nagyképű beböffentéssel voltál képes reagálni. Ez már sokat segített azon, hogy hozzátegyem az általad oly fontosnak tartott kontextust, hogy valószínűleg te is csak benyögtél valamit indulatból, aminek ugyan semmi alapja, de legalább jól esett neked. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy továbbra sem álláspontod kifejtése, hanem az arrogáns kioktatás lebeg a szemed előtt.

De még mindig fenntartom a tévedés lehetőségét, szóval kapsz még egy esélyt, hogy valóban érdemes legyél a vitára, ehhez mindössze csak az alábbi kérdéseket kell megválaszolnod:
- Miért pont az különbözteti meg a kezdő kritikust a profitól, hogy egy műnek az értékeit is meglátja-e? Egy kezdő kritikus hibája eszerint nem lehet az, hogy egy művet túldicsér, figyelmen kívül hagyva annak hiányosságait?
- Miért érzed úgy, hogy én nem láttam meg Az utolsó cserkész értékeit? (Már ha ez rám vonatkozott, bár ha ennyire rá vagy feszülve a kontextusra, biztosan.)
- Milyen szempontból mond ellent az általam leírtaknak, hogy Az utolsó cserkész egy akciófilm, és a szórakoztatás a feladata?
- A kritikám melyik részével tudod összefüggésbe hozni "A műnek felróni..." kezdetű mondatokat?
- Milyen szempontból határozza meg valaki "hiteles kritikai képességeit", hogy mit minek címkéz egy vitában, egyáltalán akkor mik ezek a képességek?
- Kivel szemben maradtam alul, és miért?

Én úgy gondolom, ha valóban valami érdemi észrevételed van a kritikámmal vagy a kritikaírás egészével kapcsolatban, akkor ezekre egyszerűen és hiánytalanul fogsz tudni válaszolni, ellenkező esetben pedig nyilvánvalóvá teszed, hogy miért is vagy valójában itt (megjegyzem, hiteltelenné téve az egész leereszkedő okoskodásodat, amit itt eddig levágtál), szóval kíváncsian várom, mit reagálsz.

_Wasp_ 2016.06.05. 17:52:00

ne haragudj, hogy nem vagyok itt 7/24 a te továbbképzésed céljából, most például megyek vacsorázni a barátaimmal, addig ne tartsd vissza a levegőt, amíg megírom a választ.

ha mindenképpen ragaszkodsz hozzá, hogy részletesen kifejtsem, hol hibázol/hibáztál, megteszem. Azt kell mondjam "örömmel". Vagy majdnem örömmel.

Sajnos elég nyominak tűnsz a válaszaid alapján, szóval már nem is bánom annyira, mivel a jelek szerint hozzám is házhoz jössz a lófaszért :)

Addig, amíg érdemi választ nem kapsz, betennék unaloműzőnek egy klasszikust, ami rólad valami furcsa oknál fogva eszembe jutott:

www.youtube.com/watch?v=kbWhVS59YxM

"szerintem ezt már nem kéne erőltetni"

Ata1981 2016.06.05. 18:39:30

@danialves: Nem, valójában nem ez volt az egyetlen észrevételem, ellenben ez volt a legnagyobb.A többit nem írom le inkább, nem ér annyit ez az egész, hogy fárasszam magam. :)
Gratulálok,hogy eredeti szinkronnal nézted, nagyon ügyes vagy, szerintem pont a szinkrontól lesz zseniális,de ettől még ez az írás szar (elnézést a kifejezésért).
Sértettnek itt te tűnsz, gondoltam visszajövök és megnézem, hogy miféle kommentet sikerült reagálni rá, hát a másfél mondatodból pont az jön le, hogy nem én vagyok a sértődött.
Ez a film kurva jó, izzadtságszagú írásod pedig erről a filmről most éppen szar lett.Ugyanúgy tiszted nem elfogadni, ahogy nekünk esetleg leírni.
Ettől független jó a blog, csak ez most nem jött át.
Minden jót. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.05. 19:41:21

@_Wasp_: Ahhoz képest, hogy mennyire szívügyed a szövegértés, neked láthatóan nem nagyon megy, szóval tisztázzuk még egyszer:
Én nem ragaszkodom semmihez, adtam neked egy ESÉLYT, hogy bebizonyítsd, hogy van valami érdemi mondanivalód is a pökhendi, seggfej stílusod mellé. Ez most pl. ezzel a hozzászólásoddal sem nagyon sikerült, és ha nem megy, hát nem megy, nekem nem fog fájni, ha végül egy nagyképű, de idióta faszkalapként kell, hogy elkönyveljelek.
Mindenesetre amire biztosan nem vagyok kíváncsi, az az, hogy időhúzásként vagy menekülésképpen hogyan játszod az eszed, úgyhogy csak hogy rövidre zárjam: ha a következő kommentedben nem a kérdéseimre látom a válaszokat, akkor akármilyen kifogást találsz ki, automatikusan azt fogom feltételezni, hogy nem is tudod megválaszolni azokat. Úgyhogy ha nem akarod erőltetni, nem erőlteted, harmadszorra is leírom, a választás a tied.

J. Mutzenbacher 2016.06.05. 19:46:42

A kritika még hagyján, de a szerző kommentelési stílusa...pfejjj.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.05. 19:54:33

@Ata1981: Jaj, hát annyi minden van, de pont nem akarod leírni. Más kérdés, hogy amennyit most tépted a szádat, éppenséggel szerintem bőven le tudtad volna írni az összeset. (Bár ha ezek is olyan kemények, mint a szinkronos, akkor talán jobb is, ha magadban tartod őket.)
Egyébként akkor biztosan az történt, hogy most végezte el egy Utolsó cserkész-rajongó osztály az ELTE filmelemzés szakát, és már akkora szaktekintélyek, hogy ők különösebb indoklás nélkül is el tudják dönteni, mi a szar kritika. Arra még a világtörténelem során soha nem láttunk példát, hogy valaki indulatból anyázik, csak mert valaki rossz szót mer szólni a kedvencére. :)
Egyébként csak jelzem, hogy ha nem írod le, hogy mi a bajod, akkor nem tudom kijavítani, és akkor még nagyon sok ilyen szar írást leszel kénytelen olvasni itt. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.05. 19:59:11

@J. Mutzenbacher: Nyugodtan fejtsd ki amúgy, milyen stílusban kéne beszélgetnem a személyeskedő, arrogáns trollokkal, én mindig készen állok tanulni. ;)

J. Mutzenbacher 2016.06.05. 20:08:27

@danialves: kevesebb vissza- személyeskedéssel plíz. Ne te vond le a válaszodból levonandó következtetést, hagyd meg azt a vitapartnerednek. Szerintem te most átmentél átlagmagyar- adok- kapok- harmadik kommentnél anyázok- kommentelőbe.
De csak szerintem, mert én ma nem keltem bal lábbal. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.05. 21:11:55

@J. Mutzenbacher: Ezt tökéletesen látod, de mivel alapvetően én nem látom esélyét annak, hogy érdemi vitát folytassak az indulatból szarozókkal, szerintem a végeredmény szempontjából lényegtelen, hogy hogyan állok ehhez. Ld pl. itt van fentebb egy fél oldalas komment, ami tök udvariasan megpróbálja reagálni a problémákra, mintha azok nem sértettségből születtek volna, senki rá sem hederít, csak nyomja ugyanúgy a szarozást. Nagyon régen még én is ilyenekkel próbálkoztam, de aztán rájöttem, hogy ha már úgy is falra hányt borsó, akkor legalább annyi szórakozásom legyen benne, hogy frusztrálja őket egy kicsit (ennek sikerességét jól jelzi, hogy a kommentek fele arra gyárt kifogásokat, hogy miért nem szabad válaszolnom).

Mercel 2016.06.05. 22:50:25

Banyek..:)

Elolvastam a kritikát. Hmm .
Elolvastam a kommenteket is. Hmmmmmmm:D

A film tényleg egy tipikus kilencvenes évekbeli mozi. Kicsit kilóg a két karakter miatt az átlagból de amúgy semmi nagy durranás - ha magammal vihetnék 100 filmet egy lakatlan szigetre valószínűleg nem lenne közte. (Ha ezret és éppen a kezembe akadna válogatásnál akkor talán.)

Az viszont tényleg nem túl egészséges, hogy a blog gazdája gyakorlatilag minden egyes kommentelőt kioszt.
J. Mutzenbacherrel értek egyet.

Agrael 2016.06.05. 23:42:59

Hát igen nagy a dilemma: Ha nem válaszol a hozzászólásokra, még azt hihetnők, hogy megfutamodott (azt már nem, ez az én blogom köcsögök), ha válaszol, akkor persze annak elítélőnek kell lennie, mert bár itt javában az ő stílusáról és toporzékolásáról van csak szó (a kritikájáról már az első kommentelő elmondta a lényeget), sír, hogy senki nem szól hozzá "érdemben" (értsd: nem válaszol a hülye kérdéseire, illetve nem javítja ki/fel a gyenge írását. Tudom, hogy a korábbi fenyegetései értelmében újabb kommentre már nem lesz módom (azért még elolvasnám WASP sorstársam hattyúdalát is :)) azért ezek a kirohanások elgondolkodtatnak: kinek is íródik ez a blog? A néma tömegeknek, akik innen szerzik a benyomásaikat filmekről? (hát ők rosszul járnak, erről a filmről és több másikról is inkább lehúzó kritikát lehet itt olvasni) A nem néma, filmszerető közönségnek, akik írni is mernek a véleményükről? (Hát ők aztán kapnak a pofájukra, kioktatják őket filmelméletből, magyar helyesírásból, és nem mellesleg mindenféle válogatott sértő címkével látják el őket). Írtam feljebb, szerintem mi lenne a célja egy ilyen blognak, lehet, hogy ebben nem értünk egyet, de amit művelsz az biztosan nem az.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.06. 00:22:44

@Agrael: Nem hazudtolod meg magad, még abban a kommentedben is ártatlan, "nem néma, filmszerető közönségként" azonosítod magad, amellyel felvállalod, hogy csak trollkodni vagy itt. :D

Mindenesetre nem szeretném, hogy kételyek között hagyj el örökre minket, szóval akkor tisztázzunk pár dolgot (bár mindketten tudjuk, hogy ezek nem valódi kérdések, hanem a kis játékod részei, de remélhetőleg legalább az elvtársaid számára világossá tesz pár dolgot):
- Sajnos súlyosan tévedsz, ha szerinted valaki rosszul jár, ha egy filmről lehúzó kritikát olvas. Az egy dolog, hogy ez egyrészt kiválóan belövi, mekkora kritikaszakértő vagy a haverjaiddal együtt, de ugyebár a kritika lényege nem az lenne, hogy mindenáron feldicsérjük a filmet, hanem, hogy beszéljünk róla - történjen az negatív vagy pozitív éllel. Elég vicces lenne, ha egy borzasztó filmről csupa pozitívumot lehetne csak írni, mert egyébként rosszul érzi magát az olvasó.
- Ezzel már csak azért sincs semmi baj, mert emberek önálló véleményalkotó lények, akik képesek az őket ért benyomások alapján kialakítani az álláspontjukat. Ilyen módon nem tesz semmi kárt bennük, ha olvasnak bármilyen véleményt is egy filmről. Sajnos ti, akik bármilyen veletek ellentétes álláspontra ezzel az óvodás picsogással reagáltok, pont erre a szintre nem jutottatok még el.
-Hála az égnek viszont vannak olyanok, akik igen, és velük tök jókat is lehet beszélgetni, így hát baromi nagyot tévedsz abban is, hogy ők bármiről ki lennének oktatva. (Nem véletlenül mondtam, hogy érdemes lenne kicsit körbenézni, mielőtt okoskodsz. ;) ) Kioktatva a hozzád hasonló nagyképű faszkalapok vannak, akik úgy jönnek ide kritikáról, fogalmazási képességekről, szövegértésről osztani az észt, hogy láthatóan halvány fogalmuk sincs, miről beszélnek, csak sértettségből benyögnek valami jól hangzó dolgot.

A fentiekből szerintem elég világosan kirajzolódik, hogy nem igazán neked való még ez az oldalt, úgyhogy lelkiismeret-furdalás nélkül válhatok meg tőled. A következőt pedig most már harmadszorra is akkor, hátha végre felfogod: továbbra sem érdekel, hogy szerinted milyennek kéne lennie a blognak (nem mintha egyébként tényleg leírtad volna) és mi a véleményed róla. Egyrészt akármit is képzelsz magadról, baromi nagy senki vagy ahhoz, hogy ezt te egy személyben megmondd, másrészt pont egy sértettségből fikázódó trollnak fogok utoljára adni a véleményére ebben a témában.

_Wasp_ 2016.06.06. 03:42:56

@danialves: Kezdem egy kis történeti visszatekintéssel, miszerint biztosan hallottad Leclerc klasszikusát a stílussal kapcsolatban, amivel azt akarom mondani (ha nem értenéd) hogy a kommentekkel kapcsolatban büdös nagy suttyó vagy.

Viszont érzem benned a fejlődés iránti olthatatlan vágyadat, így szemezgetek abból, hogy miben követtél el hibát véleményem szerint. Kezdjük a kritikáddal, az kevésbé volt rémes. Az, hogy maga a "kritikád" mint műalkotás, legjobb esetben is csak egy sekélyes és papírízű okoskodások halmazát alkotta egyáltalán nem probléma, hiszen ennyire futotta ez esetben, ciki-nem ciki, mindenkinek lehet rossz napja. A konkrétumok talaján maradva:
"Halálos fegyver utánérzés...": nem magyarázom, nézd meg mindkét filmet. Az állítás tetszetős, de ha leveszed mindkét filmből a zsáner sajátosságait, eléggé különböző alkotásokról van szó. Ne vegyük ide az utolsó akcióhőst is? Elvégre abban is lőnek, és van fekete ember...

"És tegyük hozzá, Tony Scott sem az a zseniális rendező, ilyen alapanyaggal is csodát képes tenni" Habla hungaro?

"fegyver-utánérzéssel sem bizonyította, még ha" - dettó. Tényleg mindenkit odaengednek a billentyűzethez, hogy klimpírozzon? Olvastasd már át valakivel amit írsz, vagy ha nincs aki ebben segítsen neked, legalább a mondataidból az állítmányt vagy a tárgyat ne felejtsd ki.

"Joe-ék fő ellenlábasát is csak egy óra elteltével látjuk meg, és éppen annyira jelentéktelen" Erre írtam, hogy ha áramszedőt meg kerekeket szereltek volna a főgonoszra, akkor egy nagyon szép főellenfél-villamos lehetett volna belőle. Biztos vagy abban, hogy a jelentéktelenség bug? Nekem például nem hiányzott a filmből egy Hannibal Lecter.

Ha már ezt kiemelted: "néhány közepesen izgalmas és látványos akciójelenet". Nem tudom, ki hogy van vele, de én szívesen nézek akciófilmet akció nélkül, ha a karakterek érdekesek. A nyitójelenetet azonban például kiemelném, kevés filmbeli jelenetre emlékszik az ember majd húsz év elteltével, de nekem például megragadt a fejemben a drámaisága. Ez eddig abszolút szubjektív. Ha viszont a zsánerben szokásos szinvonalú akciójelenetekkel veted össze a cselekmény izgalmasabbnak szánt részeit, nem hinném, hogy kivetnivalót találhatnál. A kritikádat egyébként ez jellemzi legjobban: kiemelsz valamit, amit nem találsz tökéletesnek, és általánosítod.

Azt hiszem a kritikáddal nem is a sekélyessége volt a legnagyobb bajom, hanem az, hogy untatott. Nem hoztál be semmi önálló gondolatot, nem csináltál volna kedvet a film megnézéséhez ha nem láttam volna, és nem különösebben vetted volna el a kedvem, ha meg akartam volna nézni - mivel nemcsak hogy nem sikerült megragadnod az értékeket a filmben, ugyanakkor számonkértél rajta olyan dolgokat, amik felesleges sallangok lettek volna (Különösen ásítozásra sarkallt, amikor a jellemábrázolás mélysége, "narratív egységek komolysága" és hasonló hiányosságok kiemelésével szemléltetted a filmművészet legmagasabb hegycsúcsain finomra csiszolódott izlésedet)

Oké, nyilván túlzás lenne többet elvárni, mivel nem vagy egy ismert illetve zseniális kritikus, akinek élvezet olvasni az írását, de ezzel nincs is baj, nem emiatt gyenge az írásod.

Ebben a műfajban az olvasó ugyanis mindössze azt várná tőled, amit mi vártunk popcornnal a kezünkben Shane Blacktől: egy tisztességes iparosmunkát. (ami a gyakorlatban a film nézése közben egy jó szórakozást jelent, míg az írásod olvasása közben - a művet nem ismerőknek - objektív rátekintést jelentett volna).

Te ezzel itt látványosan adós maradtál.

De még ez is oké. Izlések és pofonok mondhatnánk különbözőek, nem kérhetem számon rajtad azt, hogy nem ugyanaz tetszik neked mint az átlagembereknek. Van akinek az is erotikus, ha rászarik a csaj hasára és szétcsapkodja vietnámi strandpapuccsal. Az átlagembernek ettől sajnos kifordul a bele. Ha ellenszenvet akartál kiváltani magad iránt, sikerrel jártál, ha viszont meg akartad ismertetni a kritikádban körüljárt művet az olvasóval, akkor a jelek szerint mellélőttél.

Persze, írhatsz erre válaszul egy személyeskedést, ahogyan azt az összes eddigi kommentelőddel kapcsolatban megtetted, nekem különösebben nem fáj, bár nem is szórakoztat majd igazán.

Több szerencsét a következő írásodhoz.

Sethiran 2016.06.06. 08:56:44

@_Wasp_: nagyon jó, lényegretörő és átfogó. Köszönöm.
Amit még a filmmel kapcsolatban kiemelnék: az egysorosok, rövid, idézhető mondatok (esetleg egész párbeszédek) egy olyan műfaji elem, amire manapság a nagyobb színészek külön ötletgyáros csapatot tartanak. Ebben a filmen rengeteg ilyen van.

Veder1 2016.06.06. 12:35:38

@danialves: régen láttam a filmet, akkor tetszett. Mai szemmel már lehet hogy én is kicsit fanyalognék (tegyük hozzá, hogy a 2010 utáni filmtermés sokkal kevésbé szórakoztató, mint volt a kilencvenes években, de ezt betudom a koromnak). Nálam nosztalgiafaktorral 7.5/10

Más: hasonlóan jól idézhető szövegekkel telepumpált film egy méltatlanul elfeledett darab a Tom Hanks féle Önkéntesek. Ezt nem próbáljátok ki?

www.imdb.com/title/tt0090274/?ref_=nm_flmg_act_70

_Wasp_ 2016.06.06. 14:54:34

@Sethiran: igen, ez valóban kimarad. Valóban voltak a filmben olyan szövegek, amik nem koptak meg annyira az idővel mint amennyire a filmek meg szoktak kopni, azt hiszem, az újranézési értékének jelentős részét adta számomra is, bár megjegyzem, enélkül is voltak emlékezetes jelenetek ("ki az a fickó az ágy alatt?", "Jól vagyok, ne aggódjanak", "Ide a kocsiját, vagy lelövöm a lányt! - Apa?!" stb)

Sethiran 2016.06.06. 15:50:29

@_Wasp_: A fenti kritikát olvasva elbizonytalanodtam. Nem értem szerinte egy filmnek mi is adja az "értékét"? Ha nem az idézhető mondatok, évtizedek múlva is felidézhető jelenetek, jól működő kölcsönhatás a karakterek között (még Darian-nek is jellegzetes a "stílusa) akkor mi? Koncepció nélküli, feszültségmentes, semmi különleges??? Van egy másik film is ezzel a címmel? Én biztos nem ezt néztem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.06. 16:54:00

@_Wasp_: A következő kérdésekre nem látom a választ:
- Miért pont az különbözteti meg a kezdő kritikust a profitól, hogy egy műnek az értékeit is meglátja-e? Egy kezdő kritikus hibája eszerint nem lehet az, hogy egy művet túldicsér, figyelmen kívül hagyva annak hiányosságait?
- Milyen szempontból határozza meg valaki "hiteles kritikai képességeit", hogy mit minek címkéz egy vitában, egyáltalán akkor mik ezek a képességek?
- Kivel szemben maradtam alul, és miért?

Szóval (ha nem lenne ebből a válaszodból is egyértelmű) ezzel bizonyítást is nyert, hogy mindenféle koherens tartalom nélkül böfögsz be válogatott pocskondiázó megjegyzéseket, ezzel köszönjük is a részvételt. De ha már a szokásos nagyképű okoskodásod mellé sikerült legalább két vagy három ponton is felvállalnod az értelmes vitát, hadd reagáljak pár észrevételedre:

"Biztos vagy abban, hogy a jelentéktelenség bug?"
Egy olyan történetben, amelynek fő konfliktusa egy bizonyos ellenfél legyőzéséről szól, nem árt, ha az illetőnek van is valami jelentősége. De baj a konkrét esetben sokkal inkább az, hogy hirtelen behoz egy figurát, akivel kapcsolatban elvárja, hogy úgy működjön, mintha az egész sztorit mozgató főgenya lenne, miközben éppen a bevezetetlensége okán Joe-ék számára egyáltalán nem fontosabb őt legyőzni, mint az addig hulló tucatgengsztereket.

"A kritikádat egyébként ez jellemzi legjobban: kiemelsz valamit, amit nem találsz tökéletesnek, és általánosítod."
Még szerencse, hogy te ezt nem egy félmondatból általánosítottad a kritikámra. :D Egy megjegyzésnél többet nem érő félmondatról beszélsz úgy, hogy "kiemelek valamit", és te vagy a vérprofi kontextus-elemző :D Ezért kínos, amikor a kötözködés vágya felülírja a következetességet...
De egyébként nem értem, a konkrét esetben miért ne általánosíthatnék, mint hogy a nyitójelenet egyrészt nem akciójelenet, másrészt mintha te magad is elismernéd éppen azt, hogy éppen csak átlagosak az akciók...

"mivel nemcsak hogy nem sikerült megragadnod az értékeket a filmben"
Akár hazudsz, akár nem tudsz olvasni (mondjuk amilyen szégyenérzet nélküli seggfej vagy, simán előbbi), de ajánlanám a 3. bekezdést a kritikából olvasásra.

"ugyanakkor számonkértél rajta olyan dolgokat, amik felesleges sallangok lettek volna"
Mondjuk a főgonosz témán kívül nem igazán derült ki, mik lennének ezek a felesleges sallangok, mert az, hogy te min ásítoztál, nagyon menőn hangzik, ha trollkodni kell, de érdemi mondanivalója pont annyi, mint az idehányt fölényeskedésed többségének.

"Kezdem egy kis történeti visszatekintéssel, miszerint biztosan hallottad Leclerc klasszikusát a stílussal kapcsolatban"
Erre pedig hadd idézzem egy nagy ember szavait:
"Különösen ásítozásra sarkallt, amikor szemléltetted finomra csiszolódott izlésedet..."

Azt hiszem, ennél jobb lezárás nem is kéne ahhoz, hogy pontosan mennyire is kéne komolyan venni az itt lerendezett észosztásodat.
(Ja egyébként az említett két mondatot kijavítottam, köszi, legalább valami haszna is volt az egésznek.)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.06. 16:57:20

@Sethiran: Látom, kedves Agrael, a második nickedet sem igazán arra használod, amit beszéltünk, úgyhogy akkor ez is megy a levesbe. A harmadikkal remélem már okosabban fogsz gazdálkodni. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.07. 13:43:47

@Vödör: Küldd be kívánságlistára, és kipróbáljuk. ;)
Ha már Shane Black, a Rendes fickókat láttad már?
süti beállítások módosítása