Kevés dolog szemlélteti jobban a Wachowski-fivérek első mozija óta eltelt időt, mint hogy azóta a fivérek nővérek lettek, de a Bound egyébként is a páros karrierjét beindító Mátrix árnyékában létezik, amióta az a film is megszületett, és - azon a maroknyi rajongón kívül, akik mindig minden rendező debütáló alkotását tartják a legjobbnak - nem szokás emlékezni rá. Pedig az azóta szinte csak megosztó alkotásokat gyártó duó filmjei közül ez volt az, amely nem vállalt sokat, azt viszont maradéktalanul teljesítette, és közben még arra is képes volt, hogy egy remek ízelítőt adjon alkotói stílusából.
Corky (Gina Gershon) a börtönből szabadulva egy társasház gondnokaként szerez munkát. Egy lakást renoválva akad össze a szomszédban lakó Violettel (Jennifer Tilly), akivel hamar viszonyba is kezd. Útjukban van azonban Violet barátja, Caesar (Jon Pantoliano), aki a maffia embereként biztosan nem nézné jó szemmel a kapcsolatot. Corkynak azonban van egy terve, hogy hogyan szabadulhatnának meg tőle - úgy, hogy mellesleg a Caesarnél parkoló 2 millió dollárt is megszerezzék.
Ha valaki számára ez eddig nem több, mint egy tipikus maffiatörténet, azzal a csavarral, hogy szerelmespárját két nő adja, nagyon nagyot nem téved: a Bound koncepciója valóban végtelenül egyszerű és magától értetődő, hősei között már 2-3 együttlét után is halálos a szerelem, gengszterei olyanok, mintha egy Scorsese-filmből ugrottak volna be egy kicsit túlórázni, és semmi bonyolult húzás nincs a történetben. Ez egyben azt is magában hordozza, hogy az így kialakított világ, illetve annak figurái meglehetősen felszínesek, hiányoznak belőlük a jellegzetes jellemvonások, küzdelmük tétje pedig sokkal inkább külső (sikerül-e megszerezni a pénzt?), mint belső (sikerül-e felülemelkedniük saját magukon is).
A Boundra tehát lehetne egy heist elemekkel megfűszerezett gengszterfilm stílusgyakorlataként is tekinteni, ugyanakkor a különlegessége éppen abban rejlik, hogy ezt rendkívül profi tálalásban adja át nekünk. A fivérek nővérek későbbi munkásságát ismerve talán már nem is feltűnő, hogy mennyire stilizált alkotásról van szó, de a lassítások, a jó ízlés határain belül eltúlzott színészi alakítások, valamint a gengsztervilág a klasszikus toposzokra építő ábrázolása ha kisebb mértékben is, de magukon hordozzák az alkotói kézjegyüket. A film képes arra, hogy ne nyomakodó, rikító módon legyen egyedi, hanem egész apró, az avatatlan szem számára akár láthatatlan eszközökkel érje el ezt a hatást, miközben a zsáner legjobbjaihoz méltó módon fokozza a feszültséget, húz meg fordulatokat. (És persze azt se felejtsük el, hogy a film erotikája 20 éve még akár tabudöntögetőnek is számíthatott.)
Annak ellenére tehát, hogy nem mondanám a filmvilág egy megkerülhetetlen darabjának, egy makulátlan krimi-thrillert kaptunk a Bound képében. És még ha első látásra nem is emeli ki semmi a 90-es hasonló alkotásai közül, alkotói zsenialitásának csírája olyan ízt ad neki, ami minden egyszerűsége és biztonsági játéka ellenére is egy élvezetes mozivá teszik. De úgy gondolom, összességében azért jobban jártunk, hogy Wachowskiék innentől kezdve csak bátrabb filmeket készítettek.
7,5/10
A Fülledtség teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
