Az Elefánt dal megnézésére őszintén szólva csak egyetlen dolog vitt rá: hogy játszik benne az a Xavier Dolan, akit az egyik legtehetségesebb kortárs rendezőnek tartok (itt azonban csak színészi minőségében jelent meg). Természetesen egy érdekes egyhelyszínes thrillernek tűnt a koncepció, de semmilyen szempontból nem vitte volna át az ingerküszöbömet, ha nincs Dolan. És milyen jól megsejtettem a mű legnagyobb hibáját is...

A történet ugyanis lényegében annyi, hogy egy elmegyógyintézet igazgatója (Bruce Greenwood) karácsony előestéjén nekiáll az egyik pácienst, Michael Aleent (Xavier Dolan) meginterjúvolni, mivel ő volt az utolsó, aki látta az előző nap szőrén-szálán eltűnt doktort. Michael pedig ezt a lehetőséget arra használja fel, hogy mindenféle játékot űzzön a vele szemben álló orvossal, akit egyre jobban sikerül manipulálnia.

Azonban sem ez a hatalmi harc, sem a fordulatok nem működnek olyan szinten, hogy egy filmet lehetne építeni rájuk. Egy szereplő szándékainak titokban tartása jól jöhet rejtélyek alkotásához és egy-két tetszetős csavarhoz, azonban igen kevéssé mozgatják magát a művet: minden alkalommal, amikor Michael gyerekes módon átveri orvosát, a történet gyakorlatilag visszatér a kezdőpontjába, és az eredeti kérdés (mi történt az eltűnt doktorral) marad az egyetlen, ami a képernyő előtt tartson. Ezt igyekszik ellenpontozni Michael egyre jobban kirajzolódó sorsának drámája és a kórházigazgató személyes problémái is, de ezek legfeljebb csak arra jók, hogy bizonyítsák, egy szereplő háttértörténetének elmesélése nem jelent automatikusan karakterábrázolást.

Ettől függetlenül, ha csak a szándékait néznem, az Elefánt dal becsületes vállakozás: egy rejtélyes thriller és egy fájdalmas emberi dráma kombinációja, csak éppen ezek egyike sem hozza az alkotók által tervezett hatást. (És amiatt is emelem kalapomat, hogy milyen profi esztétikával kompenzálták a díszletek egyhangúságát és sivárságát.) Olyan képet mutat, mint amikor egy író túlságosan beleszerelmesedik az általa kitalált világba, és nem tűnik fel neki, hogy a néző nem fog tudni kötődni hőseihez, sokkal kevésbé érzi majd egy-egy fordulat súlyát, az egész mű pedig valahogy túlságosan is mechanikusan és kisszerűen zajlik majd le. Ezzel együtt nem temetném a filmet: pont a fent említett kidolgozottsága miatt könnyen lehet, hogy egyeseknél sokkal jobban működik majd, mint másoknál (és nálam), ugyanakkor én képtelen voltam elhinni, hogy valódi embereket, és nem egy ugyan jól megalkotott, de mindvégig fikcióként tudatosuló történetet látok.

6,5/10

Az Elefánt dal teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán