A heist is azok közé a műfajok közé tartozik, amelyek kifejezetten megszenvedték, hogy Hollywoodból eltűntek a közepes költségvetésű mozik. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a műfaj számos esetben beépült a blockbusterek struktúrájába (erre a Hangya és a Halálos iramban-széria a bizonyíték), de ettől függetlenül bizonyára sokan vagyunk, akik szeretnének látni egy klasszikus, esszenciális heist filmet. Jó hírem van: a Triple 9 éppen ezt az élményt adja, se többet, se kevesebbet.

Michael Atwood (Chiwetel Ejiofor) és részben mocskos zsarukból is álló kis csapata (Anthony Mackie, Clifton Collins Jr., Aaron Paul, Norman Reedus) végrehajtja a tökéletes rablást, amely hiába nem sikerül a tervek szerint, a rendőrség képtelen a nyomukra akadni. Megbízójuk (Kate Winslet) azonban még egy ennél is nehezebb munkát követel tőlük a fizetség kiadása előtt. Michael pedig arra jut, hogy a következő rablást csak egy módon lehet megoldani: ha megölnek egy zsarut a város másik végén, és ezzel elcsalják a város összes rendőrét a környezetükből. Amikor pedig csapatának egyik tagja egy új partnert kap a rendőrségen, a kissé zölsfülű, de talpig becsületes Christ (Casey Affleck), úgy tűnik, meg is van a tökéletes áldozat.

Maga Hillcoat is elismerte, hogy mindennél nagyobb kihívás volt számára, hogy filmje 8 egyenrangú szereplővel dolgozik, de most már minden további nélkül kijelenthető az is, hogy ez a feladat lehetetlennek bizonyult. A Triple 9 végeredményben egy eposzi regény erősen kivonatolt és összecsapott feldolgozásának tűnik, ahol ugyan minden működik, de semmit nem látunk mélységeiben, ahol mindenből és mindenkiből éppen annyit kapunk, hogy ne lehessünk vele elégedettek. Ugyanakkor az biztos, hogy a rendező mindent megtett azért, hogy ebből a lehető legkevesebbet érzékeljük.

Atlanta utcáinak söpredéke a zsaruk szemén keresztül épp olyan érzékletesen varázsolódik elénk, mintha a David Ayer-életmű egy újabb állomásához érkeztünk volna, és a Triple 9 abban is a rendező munkásságát idézi, hogy az erkölcsiség mindkét oldalon egyaránt ingatag. És éppen az tölti meg élettel a figurákat, hogy a mű képes egyenrangúan ábrázolni a különböző szempontokat, ahogy ebben a morális kavalkádban mindenkinek megvan a maga gyengesége, a maga dilemmája és küzdelme, a színészek pedig képesek tökéletes átéléssel megragadni ezeket.

Így aztán egyszerre csak azt vesszük észre, hogy egyszerre izgulunk a halálos veszélybe kerülő becsületes zsaruért, az őt megölni készülő, de a lelkiismeretével küzdő partneréért, az érte aggódó nagybácsiért, és a nagy rablást végrehajtani készülő bűnözőkért. Hillcoat pedig remekül hozza közel ezeket a drámákat az akciójeleneteiben is, egy-egy rablást vagy rendőrségi akciót is elképesztően feszült élménnyé téve.

A Triple 9 tehát - bármennyire is szerettem volna - nem lett kiemelkedő darab, de maximális hatásofokon pörög, és méltán emelhető oda a műfaj legjobbjai közé. És amennyire hiányt szenvedünk most jó heist movie-kból, azt hiszem, ez is mindenképpen becsülendő és örömteli.

8/10

A Triple 9 teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán