Gyerekkori álmomat, egy történlemi regény megírását akkor adtam fel végleg, amikor elolvastam Bíró Szabolcstól a Non, nobis Domine-t. Tudtam, hogy ennél jobbat én biztosan nem fogok írni. Azóta minősítem magam az író rajongójának, történelemfüggőként és a szépen egymásba fűzött szavak szerelmeseként esélyem sem volt arra, hogy ne kerüljek végzetesen a hatása alá. Hihetetlen tudás halmozódott fel az amúgy hagyományörzőként is tevékenykedő alkotóban, e nélkül nem tudna elrepíteni bennünket ilyen hitelesen egy rég letűnt korba, túlzás nélkül állíthatom, megelevendik a múlt az általa papírra vetett sorokon. Nagy fába vágta a fejszéjét az író, jó néhány kötetes regényfolyamot tervez írni az Anjou korról, amelynek nemsokára érkezik a harmadik része. A második részt természetesen még megjelenés előtt megrendeltem, utána aztán gondosan eldugtam saját magam elől, mert az első rész után megfogadtam, hogy csak néhány héttel a következő felvonás előtt fogok nekiesni a másodiknak, hogy ne kelljen túl sokáig kaparnom a falat a folytatás miatt. Eljött a megfelelő idő, előkerítettem a könyvet, és izgatottam vetettem bele magam Bátor Attila kalandjaiba, és csak azt tudom mondani, hogy zseniális a könyv.

1322-ben járunk. Bátor Attila 8 hosszú hónapon át kereste a családját, de nem lelt a nyomukra, így végül teljesen összetörten visszatér a királyi udvarba, és az egykori templomos lovag úgy dönt, hátralévő életét Károly Róbert szolgálatának szenteli. A királynak szüksége is van a segítségre, mert tevékenyen részt vesz a német-római császári cím eldöntéséért folyó harcban, és közben a Délvidéken is rendet kell tennie, hogy aztán annyi belharc után végre elkezdje a nyugodt kormányzást...

Bíró Szabolcs 1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Költőnek indult, de hamar rájött, hogy az ő útja a próza, azon belül is a történelem. A betűvetés mellett újságíróként, rockénekesként és kulturális projekteken is dolgozott, a tavalyi évben jutott el odáig, hogy főállású íróként tevékenykedjen. Kamaszkora óta kerekesszékben kénytelen élni, de ez nem akadályozza semmiben, boldog férj és családapa, hagyományörző, jellemző rá, hogy ő maga alkotta meg a székirodalom kifejezést az általa művelt műfaj megnevezéseként. A facebookon élénk közösségi életet él, a rajongók száma folyamatosan nő, szép jövő áll a fiatal, rendkívül tehetséges író előtt, a történelmi regények szegmenségben csak Bán Mór Hunyadi-sagája veheti fel vele a versenyt.

A regényfolyam főhőse elvileg Bátor Attila, azonban ebben a részben eléggé háttérbe szorul, inkább a történet egyéb szereplőin van a hangsúly, sok szálon fut a történet, mégsem tűnik egyetlen pillanatra sem  túlzsúfoltnak. Nagyon jól váltogatja ugyanis az író a helyszíneket és a helyzeteket, egyetlen fejezet végéről sem hiányzik a meglepő csavar (de a legvégére hagyta az aduászt természetesen), a személyes sorsokon túl a nagypolitikából is kapunk ízelítőt. Inkább a lelki folyamatok bemutatásán van a hangsúly, de azért nem maradunk akció híján sem, Lackfi Jánosnak köszönhetően, , aki nagyon mélyről küzdötte fel magát a nemesi osztályba, a mühldorfi csata kellős közepén találjuk magunkat. Nagyon olvastatja magát a könyv, letethetetlen, igazi történelmi kalandregény, a tartalmas fajtából, profi munka, amelynek minden sorából süt, hogy az író a kor szerelmese.

Abszolút filmszerű élményt kapunk, szinte látjuk magunk előtt a jeleneteket, mégsem forgatókönyvet olvasunk, hanem igazi vérbeli prózát, amely annyira fel tudja tüzelni középkori vadromantikára éhes lelkünket, hogy a végén csalódottan vesszük tudomásul, hogy csak 368 oldalra sikeredett ez a rész, kár, olvastuk volna még. Egyetlen hibát találtam a könyvben, Luxemburgi Zsigmond valahol átlényegült Jánossá, de ezt tudjuk be a nyomda ördögének, egyébként teljes körűen megismerhetjük a kor világát mind a köznép, mind a nemesek, mind pedig a király szempontjából. Nem áltat bennünket az író azzal, hogy ez egy idilli időszak volt, erőszakos világban kellett helyt állnia a szereplőknek, folyik a vér, az emberélet nem sokat ér, a barátság pedig tragikus fordulatokat hoz ebben az általunk lovagiasnak hitt világban.

Kiváló karaktereket alkotott az író, nekem a legjobban Piast Erzsébet alakja tetszett, aki királynőként szép és kedves, de amikor úgy alakul, rendkívül kegyetlen is tud lenni, kíváncsian várom, hová fog fajulni a következő részben. Folyamatosan emeli Bíró Szabolcs a tétet, a végén szépen összefutnak a szálak, és kapunk egy olyan cliffhangert az utolsó oldalon, hogy számoljuk visszafelé a perceket, amíg a kezünkbe kaphatjuk a folytatást. Vigyázat, a könyv elolvasása azonnali függőséget okoz!

10/10