Mi lesz abból, ha az egyik legjobb kortárs novellista végre rászánja magát, hogy történelmi regényt írjon? Tarantinóba ágyazott Guy Ritchie, hamisítatlan magyar western, lánykori nevén eastern. 200 oldalba sűrített tömény pusztaromantika, vérgőzös, szextől csatakos betyártörténet, amelynek főszereplője a Gazda, vagyis Rózsa Sándor, minden idők legismertebb pusztafia. "Hangyányit" eltér az író az Oszter Sándor nevével fémjelzett közismert portétól (a színész nagyon dögös volt a szerepben, de üssenek agyon, verjenek meg, én időnként untam a vele készült emlékezetes tévésorozatot), de nem kevésbé tüzes képet fest a betyárkirályról. (Aki egyébként a valóságban a börtönben halt meg tüdőbajban, de ezt annyira nem szeretjük hangoztatni, mert nekünk egy romantikus hős kell). Érdemes rászánni az időt a könyvre, nem hétköznapi szellemi kalandra hív bennünket benne Cserna - Szabó!
Veszelka Imre már egy idős vak koldus, amikor elbeszéli nekünk Rózsa Sándor történetét. A Gazda születésekor édesapja nem volt hajlandó üzletet kötni az Ördöggel kisfia lelki üdvéért cserébe, amelynek súlyos következményeként a gyermek elárvul, és jobb híján beáll betyárnak. A puszta királya lesz bandájával együtt, amelyhez Veszelka Imre is csatlakozik, azonban idővel egyre inkább elhatalmasodik rajta az elmebaj, folyamatosan viaskodik az Ördöggel, amelynek csak tragikus vége lehet...
Cserna-Szabó Andrásnak kiváló tolla van, remek novellákat ír (a Mérgezett hajtűk és a Veszett paradicsom című kötete erősen ajánlott darab), a hírnevét mégis gasztromániájának köszönheti, ugyanis a Nagy macskajajkönyv és az Ede a levesben című nagy sikerű könyveknek köszönhetően ismerte meg a nevét a szélesebb közönség (többek között én is, és máig nagy örömmel olvasom a gasztronovelláit is a szakirányú kiadványokban, zseniálisak!). Aztán 2013-ban kipróbálta magát egy új műfajban, megjelent első regénye Szíved helyén épül már a Halálcsillag címmel (ott hever a könyvespolcomon jó ideje, még nem jutottam el addig, hogy elolvassam, de előbb-utóbb sor kerül majd arra is), és akkora siker lett, hogy várható volt, lesz még folytatás a műfaji kísérletből. A Sömmi-vel egy újabb lépést tett az író ahhoz, hogy becélozza a kortárs regény topligáját, tökéletesen szórakoztató stílusbravúrt tett le az asztalra, amely üvölt a filmvászon után.
Hiánycikk volt eddig a westernhős a magyar irodalom palettáján, de most Sándorunk képében megérkezett a sátáni betyárkirály, akit nem fog a golyó, és akinek szerszáma (na de kérem, tessék szappant ragadni és tisztára csutakolni az a mocskos fantáziát, egy magzatujjról van szó, melyre a főhős egy korabeli császármetszésnek köszönhetően tett szert) mindig megmutatja a kivezető utat minden csávából. Miközben vadul vágtázunk vele a legextrémebb kalandok felé, megismerkedünk a korabeli Magyarország legismertebb alakjaival, Sissi-vel, Kossuth-tal, Jókaival (akinek természetesen egy betyárszálláson jutott tudomására a Jókai bableves receptje), valamint bepillantást nyerhetünk a perszekutorok, megyei főügyészek, parasztok, és egyáltalán, a XIX. századi nagy magyar puszta mindennapi életébe. Az általunk ismert történelem pindurkát más megvilágításba kerül, még az is kiderül, hogy Kossuth apánk despota lett, miután a Duna-menti Konföderációs Köztársaság első miniszterelnökének választották, de mindezek előtt még Sándor végzetét is segít beteljesíteni. Erősen javasolt az elme ellazítása, mielőtt belekezdünk a könyvbe, mert nagyon gyorsan a feje tetejére állnak a regényírás általunk ismert szabályai, unalom kizárt, viharsebesen egy érzelmektől dübörgő akciófilm kellős közepén találjuk magunkat, ahonnan akarna visszarázódni a valóságba az, akinek sömmi fantáziája sincs.
A hozzám hasonló westernfüggők istenien el tudnak szórakozni azon, hogy melyik film is ihlette az egyes jeleneteket (a Volt egyszer egy Vadnyugaton át a Djangó-ig van itt minden), azonban az újrahasznosítás teljesen új világot teremtett, amely tökéletesen egyedi, magyarosch és cserna-szabós. Élmény olvasni a sorokat, a szögedi puszta korabeli szavaival leírni egy vértől és szextől tocsogó betyártörténetet nem kispályás írói kísérlet, amely azonban szinte teljes sikerrel zárul, én csak a lezárásban éreztem azt, hogy túl lett tolva a történet, hajszálnyival erősebb végjátékot vártam volna az előzőek alapján, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.
Felsorolhatatlanok a kedvenc idézeteim a kis románból, de mindenképpen felhívnám a figyelmet arra, hogy milyen stílusban beszél Damjanich Sándorunkkal, mely szavakkal küldi ki Kossuth a feleségét a szobából, de szinte minden oldalon van egy olyan szófordulat, amitől simán padlót lehet fogni. Cserna-Szabó nem fogta vissza magát, szabadjára engedte nem éppen hótiszta fantáziáját, melynek eredményeként Rózsa Sándor alakja újrafogalmazásra, a regény műfaja pedig megújhodásra kerül. Kötelező darab!
9/10
