A Rambo kritikáját itt olvashatjátok.
Boldog 80-as évek, amikor még nem termett minden bokorban egy akciósztárocska, viszont akadt néhány félisten, akik olyan mély nyomot tudtak hagyni az emlékeinkben, hogy máig nem felejtettük el őket. Arnie és Sly harcolt a trónusért sok éven át, amely nemes versengésnek a nézők látták a legnagyobb előnyét, mert sorban érkeztek a moziba a főszereplésükkel készült filmek. Voltak köztük jók, rosszak, és jó néhány emlékezetes is. Az osztrák tölgy még nyugdíjas korában is Terminátorkodik, Sly pedig hiába volt nála jóval intellektutálisabb alkat, mégis a Rambó második részével ment mennybe az akciófilmek területén. A színésznek nem nagyon jöttek össze akkoriban a dolgai, muszáj volt valami látványosat villantania, hogy ne kerüljön véglegesen lejmenetbe a karrierje, ezért biztosra ment, tehát fogta John Rambót, lekukázta a drámát és meghagyta a vegytiszta akciót. Brutál nagy siker volt az eredmény, cél elérve, karrier újratöltve, legenda megszületve. Mert az a Rambo-kép, amely mindannyiunk lelkében él, a második felvonásban került filmvászonra, őt utánozta minden fiú gyerekkorában, belé volt szerelmes minden kislány. Jómagam is szép emlékeket őrzök az alkotásról (igen, lány létemre nagyon szeretem a JÓ akciófilmeket), ezért kicsit félve újráztam, és bár többször elgondolkodtam azon, hogy miért is voltam oda egykoron ezért a moziért, de a nosztalgiafaktor hatott, pár perc regenerálódás után újra tinilánnyá változtam, és gátlások nélkül istenien szórakoztam a filmen. Agyatlan akciófilm, de a nemes veretű fajtából. Megunhatatlan!
John Rambo (Sylvester Stallone) egy kőfejtőben tölti a büntetését, aztán egy nap Trautman ezredes (Richard Crenna) felajánlja neki, hogy visszanyerheti a szabadságát, ha részt vesz egy akcióban, amelynek az a célja, hogy kiderítsék, vannak-e még amerikai hadifoglyok Vietnámban. Aztán amikor kiderül, hogy igen, politikai okok miatt cserben hagyják Rambót, aki ezek után egyedül veszi fel a harcot az oroszok és a vietnámiak ellen..
Sly élete formájában volt a forgatáson, mocskosul kigyúrta magát, és ezt nem volt rest a tudomásunkra hozni, kedvünkre gyönyörködhetünk az izmaiban. A látványon és az akción volt a hangsúly a filmben, de az igazi zúzás az utolsó fél órára maradt, amikor a lány miatt végleg elszakadt nála a húr, és szabadjára engedte a dühét. Bebizonyította, hogy kiválóan bánik az íjjal, a lőfegyverrel és természetesen helikoptert is tud vezetni. Gondolom mindenkinek van kedvenc jelenete a fimből, az enyém az, amikor halottnak tetteti magát, hogy el tudja kapni az orosz helikoptert, majd nemes egyszerűséggel egy megfelelő készséggel (ilyen szinten nem értek a fegyverekhez. és nem is érdekel, lány vagyok, nézzék el nekem a kedves olvasók ezen hiátusomat a hadi tudományok mezején) szétlövi azt. Hatásvadász, de emlékezetes kép!.
Ugyanez mondható el a film egészéről, tele van hatásvadász jelenetekkel, de jól van tálalva, az összhatás pedig olyannyira dögösen macsós, hogy még ennyi évvel a bemutató után is párás szemekkel emlegetjük a számunkra legkedvesebb momentumokat. Pedig igazából egy jó közepes szintre belőtt akciómozi, amelyet azonban olyannyira sikerült megtámogatni látvánnyal és ütős egymondatos szövegekkel, hogy Rambo-ból bizony nemzeti hős lett, példakép, akinek az emléke máig nem halványult el. Ő az egyszemélyes hadsereg, akit nem fog a golyó, elpusztíthatatlan, minden helyzetből kivágja magát, nem lehet megtörni, csak megy előre, amíg nem teljesíti a küldetést. Kívülálló, akinek azonban van szíve, egyetlen emberben bízik, Trautman ezredesben, és lám, milyen jól teszi. Igazán ütős főgonosz nincs a történetben (nehogy véletlenül elhomályosítsa főhősünket), egy bürokrata neki nem ellenfél, de a végén nemes bosszút áll rajta. Egy kis sziruppal leöntött hazafiság maradt a végére (Sly imád ilyen szövegeket írni magának, és ha megtehette, miért hagyta volna ki pont ebben a filmben, nem igaz?), de nekem inkább az akció maradt meg, mert az nagyon jól sikerült.
A forgatókönyv ahhoz képest, hogy két olyan profi dolgozott rajta, mint Cameron és Stallone, nem volt éppen remekmű, de a célnak nagyon is megfelelt, nem vitték túlzásba a szöveget, ellenben jól tolták az akciót. Bár ez igazából a film végére igaz, előtte inkább a hangulatnak adtak, mint a zúzásnak, de azért látványban itt sem volt hiány. Kár lenne teljes mélységében kidolgozott karaktereket számon kérni egy dögös akciófilmen, mégis rá lehetett volna tenni egy lapáttal, ahogyan egy ütősebb ellenfél is elkelt volna (az orosz ezredes alakjában sokkal több volt, de ő is statiszta szerepre lett kárhoztatva Rambo mellett), a női karakter is csak jelzésértékűen volt jelen, de legalább a sok vér és mocsok között volt idő egy pillanatnyi romantikára. Mai szemmel nézve kicsit megkopott a fénye gyerekkorunk kedvencének, de még mindig tökéletesen ki tud kapcsolni a hétköznapokból.
Sylvester Stallone - t alapvetően nem a színészi képességei miatt szeretjük, de ehhez a filmhez tökéletesen elég volt a jól kidolgozott teste és a minimalista játéka. Richard Crenna az előző részhez képest újabb árnyalatokat tudott vinni az ezredes karakterébe. Charles Napier kellőképpen tenyérbemászó volt, Steven Berkoff hozta a kötelezőt, Julia Nickson szép volt.
Dübörgött az adrenalin George P. Cosmatos rendezése alatt a filmben (ennek örömére leforgathatta még a Kobrát Sly-jal, hogy aztán csendben kiírja magát a filmvilágból, unalmas vasárnap délután érdemes adni egy esélyt a Műgyűjtők és kalandorok előnyben című opusznak is, a Tombstone - Halott város szintén kötelező darab az életműből). Új irányt adott a franchise-nak ez a rész, amíg az első rész legendát, a második felvonás akcióhőst teremtett. Az évek elmúltak, Rambo örök. Kiváló választás még ma is, ha egy dögös akciómozit akarunk nézni.
7/10
A Rambo 2. teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
