Nagyon aggódtam, hogy Miyazaki visszavonulásával és a Ghibli stúdió bezárásával eltűnnek az igényes animációs filmek a piacról. Ami pedig marad az a Norm, az északi színvonalú, összecsapott, pénzhajhász produktumok. A megnyugtatás az egyik legváratlanabb helyről jött, mégpedig a Disneytől. 2010-ben a társaság saját műhelyénél megindult egy javuló tendencia, amire a Frozen hívta fel világszerte a figyelmet. Ezek után még a Pixarnak is sikerült kilábalnia a válságából, az Inside Outért még egy Oscart is begyűjtöttek. Úgy tűnik, hogy nem fogunk mély, a felnőttek számára is szórakoztató animációs művek nélkül maradni. Lássuk hát, hogy megszakad-e a sikerszéria, szedjük szét a cuki állatos Zootropolist!
Judy Hopps, egy ambíciózus nyuszilány, aki nem elégszik meg a szülővárosa, Nyúlüreg által kínált lehetőségekkel. Arról álmodik, hogy egyszer a legendás nagyváros, Zootropolis egyik rendőre lehet. Álma teljesül is, ő lesz az első nyuszi rendőr a gáton, de már az első munkanapján rá kell jönnie, hogy a rendőrvizsga letétele után nem lett az élete fenékig tejfel.
Meg kell mondjam, igen nagy elvárásokat támasztottam ezzel a filmmel szemben. Az alapötletben hatalmas a potenciál rejtőzik és az utóbbi években a Disney is jó magasra rakta magának a lécet. Ezzel szerencsére úgy tűnik ők is tisztában vannak, nem semmi stábra bízták az alkotás megvalósítását. A két rendező Byron Howard és Rich Moore igen szép életrajzot tudnának összerakni. Előző munkáik a teljesség igénye nélkül: Bolt, Tangled, Futurama, Wreck-It Ralph és a The Simpsons.
Hála istennek, a nagy energiabefektetés nem ment kárba. Direktoraink keze munkája mindenhol tetten érhető a filmen. A Byron Howard által megálmodott Zootropolis, zajos, szagos, lüktet az élettől. Látszik, hogy az animátorból lett rendező percről-percre felügyelte, hogy valósítják meg a vízióját a rajzolók. Az akciójelenetek felépítése sem hagy kívánni valót maga után, az alkotás remekül építi a feszültséget. Nagyon könnyen magával ránt a sodrása, és egészen a második felvonás végéig nem is engedi el a nézőt.
A magával ragadó történet a remek forgatókönyvírói munkának is köszönhető. Habár a szkript az egyik legrégebbi történetvezetési módszerrel operál (The Hero’s Journey), egyáltalán nem unalmas. Szerencsére megfelelő mennyiségű egyedi ötletet pumpáltak bele és eleget csavartak a klisén, így a sztori jóval többet tud nyújtani annál, mint azt várjuk. De a mű igazi zsenialitása még mindig nem itt rejlik.
Amitől a Zootropolis igazán nagyszerű, az nem más, mint a két főszereplőnk, Judy Hopps és Nick Wilde zseniálisan megírt karakterei. Zootropolis világán felül az ő kémiájuk az, ami megtölti élettel a filmet. A simlis róka egyéniségében rejlő lehetőségeket kifogástalanul kihasználták. Jelleme egyszerre lett laza, humoros és ha kell megható. Judy Hopps pedig külön dicséretet érdemel. A Mad Max Furiosájához hasonlóan a határozott és rétegelt női főszereplők sorát gyarapítja, nem egy Mary Jane, aki csak lóg a hídról, várva a megmentőjét. Mindezekhez pedig szemet gyönyörködtető, részletes már-már Pixar szintű animáció segédkezik.
A pompás írói és rendezői munka összhangjának köszönhető, hogy a mű ennyire sokarcú tud lenni. Egyszerre humoros és mély, kidolgozott karakterekkel és üzenettel, amiből mindenki meríthet. Külön kiemelném, hogy történetünk során mindkét főszereplőnk végig járja a saját útját, komoly jellemfejlődésen megy keresztül. Az, hogy ezt a stábnak bő másfél óra alatt sikerült megvalósítania, hatalmas teljesítmény. Más alkotás erre három óra alatt nem képes.
Mondanivalóját tekintve a mozi meglepően felnőttes, nem éppen gyerektémákat feszeget. Szó esik itt rasszizmusról, nemi sztereotípiákról, korrupcióról, drogokról, na és a barátságról. A bonyolult témák egyszerű és könnyen érthető átnyálazását egy szép huszárvágással oldották meg az alkotók. Itt jön képbe az antropomorfizmus, az állathasonlat. Az állatsztereotípiák ugyanis remekül átvetíthetők az emberekre. Hadd szemléltessem: A rókák ugyebár a való életben sem a nemesség lovagjai. Zootropolisban sincs ez másképp, ravaszságuk miatt senki sem bízik bennük. Tolvaj szélhámosnak tartják őket, akiket csak az érdekli, hogy épp kiről tudnának legombolni némi pénzt. Ismerős? Ha szétnézünk, van még egy pár ilyen. Buta nyuszi, kecses gazella, vagy a karizmatikus oroszlán polgármester, akinek a titkára pont egy kedves birka. Ott vannak még a hivatalban dolgozó lajhárok, a maffiózó jegesmedvék, a biztonsági őr farkasfalka. Szerintem értitek.
A sok szép mellett vannak azért negatívumok is. Habár ezek súlya elhanyagolható, az élményből nem vesznek el megemlítésük mégis lényeges. Az egyik, hogy a film bevezetését készítőink igencsak sietősre vették. Nem egy in medias res kezdés, de mégis, valami borzasztó sebességgel vágódunk a cselekménybe. Ennek eszközeke a tipikus „elmondom neked, mert nincs rá idő” szövegelés. Judy rendőri kiképzésébe is csak egy montázs keretében kapunk betekintést. A gyors expozíció annak ellenére hat furcsán, hogy a dialógusok nagyon jók sikerültek és a nagymonológokat egészen drámai jelenetekhez kapcsolták. Ennek a kapkodásnak az oka valószínűleg az, hogy nem akarták túlságosan monumentálissá tenni a filmet. Így nem lépjük át a lélektani két órás határt, a nézőnek nem lesz az az érzése, hogy egy túl hosszú darabot látott. A másik pont, hogy a trélerekből egy sokkalta humorosabb mű képe rajzolódott ki, de ez inkább a marketing hibája és nem a kritika alanyáé.
Így hát a rendőrnyuszi és az inges róka meséjének nem kell szégyenkeznie, büszkén állhat be az olyan klasszikusok mellé, mint az Oroszlánkirály vagy a Toy Story. A Disney animációs részlege pedig csak tör előre, úgy tűnik egyszerűen nem tudnak mellé nyúlni. Reméljük ez sokáig így is marad és a Moananak is sikerül megugrani azt a bizonyos lécet.
10/10
A Zootopia teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
