A zsarukat véresen és mocskosan szeretjük. Na persze csak a filmvásznon, a hétköznapokban nagyon is örülünk a békés, nyugodt közegeknek, azonban a moziban imádjuk, ha teljes gőzzel tolják az akciót. Mindannyiunk kedvenc John McClane-je alap a műfajban, de gondolom, mindenkinek megvan a Top 5-ös listája (kíváncsian várom őket kommentben), amelyen minden valószínűség szerint Piszkos Harry-nak is bérelt helye van a többségnél. Nálam Cobretti felügyelő abszolút biztos résztvevő, nagy gyerekkori kedvencem volt a Sly főszereplésével készült dögös akciómozi. Kicsit félve újráztam, és bár időnként kérdezgettem magamtól, hogy miért is voltam oda azért ennyire ezért az átlagos darabért, még mindig nagyon jól szórakoztam rajta.

Cobretti, azaz Kobra felügyelő (Sylvester Stallone) eléggé öntörvényű zsaru, és éppen ezért mindig őt hívják a zűrös esetekhez. Egy pszichopata áruházi terrorista kiiktatása után egy szép fiatal lány, Ingrid (Brigitte Nielsen) megvédése lesz a feladata, akit azért akar megölni egy eléggé elszállt szekta feje, mert egy este véletlenül meglátta az arcát. A nyomozás természetesen hamar elfajul és akcióorgiába torkollik...

Dögvész vagy és én a gyógyszer! Ezen ikonikussá vált mondat tömören összefoglalja a film lényegét: az utcákon terjedő erőszakot nem lehet megfékezni az igazságszolgáltatás hagyományos útján, ide bizonyos egy kemény zsaru kell, aki szívfájdalom nélkül meghúzza a ravaszt, hogy megállítsa a rosszfiúkat. Akciófilmről lévén szó, nem jutunk el olyan mélységekig, hogy komolyan elgondolkodjunk azon,  helyes-e Kobra módszere, de felütésnek jó, a dögös felügyelő (a kobrás pisztollyal, amelyet természetesen macsósan visel, a bőrdzsekivel és a napszemüveggel) szerencsére nem fáraszt bennünket túlságosan sok erkölcsi probléma boncolgatásával, az ő dolga az, hogy jól szétrúgja és - lője a rosszakat, ebben a filmben az ő törvényei szerint játszunk, legnagyobb örömünkre.

Sly saját maga követte el a forgatókönyvet Paula Gosling könyve alapján (1995-ben Tiszta játszma címmel tettek egy újabb kísérletet a történettel, de Cindy Crawford akkorát bukott vele, mint a ház). Természetesen saját magára formálta a főszerepet, akkori feleségét, Brigitte Nielsent sem hagyta ki a buliból (a művésznő nem a színészi tehetségének köszönheti az ismertségét, de ehhez a szerephez erre nem is volt nagyon szüksége, abszolút biodíszlet szerepet töltött be férjura mellett). Nem lehet nem észrevenni a Terminátoros utalásokat (az ifjabb korosztály kedvéért: Sly és Arnie a 80-as, 90-es években egymás legnagyobb ellenfelei voltak az első számú akciósztár jelzőért folytatott harcban, visszatérő poén volt, hogy egymásra tettek lekicsinylő megjegyzéseket a filmjeikben), de az olasz csődör egyáltalán nem volt utánzat ebben a filmben, sőt, saját korának egyik legmenőbb karakterét teremtette meg Cobretti felügyelő alakjában. Milyen is volt a főszereplő? Amilyennek a 80-as években egy akciósztárnak lennie kellett: kőkemény, egyszemélyes hadsereg, übermacsó külsővel (az a gyufaszál a szájában!) és szöveggel.

Ebben a filmben benne van a 80-as évek hangulata tokkal-vonóval, ezért nem tudtuk kiverni a fejünkből Kobrát még ennyi év után sem. Pedig alapvetően csak egy jól összerakott akciófilm, nem jobb és nem rosszabb, mint a korszakban forgatott hasonló alkotások, Sly nem akart Rocky-magasságokba emelkedni a forgatókönyvvel, viszont tudta, hogy mit várnak tőle a nézők, és ezt meg is kapták tőle, rongyosra is néztük annak idején, nem igaz? A főgonosz kellően pszichopata külsejű volt, bár nem tudtunk meg túl sokat a motivációiról de annyira nem is érdekelt bennünket, amennyi ehhez a filmhez kellett, annyit beleírtak a karakterébe, ennél több nem is kellett, még a végén elvitte volna a show-t a főszereplő elől. Működtek a zsarus filmek paneljei, volt egy szép lány, akit meg lehetett menteni, egy társ, akivel jókat lehetett szájkaratézni, és persze egy kolléga, aki végül annyira kihúzza a gyufát, hogy megérdemli, hogy jól pofon csapják. Időutazás ez a film, a jobbik fajtából.

Sly-t sohasem azért szerettük, mert shakespeare-i mélységű játékkal örvendeztetett meg minket, hanem azért mert jól tolta az akciót, most sem lépett túl az egysorosok pufogtatásán és a rosszfiúk aprításán, de ezt igen magas színvonalon sikerült abszolválnia ebben a filmben is. Brigitte Nielsen szép volt, Brian Thompson kellően őrült, Reni Santoni hozta a kötelezőt.

George P. Costmatos neve mára sajnos már feledésbe merült, pedig neki köszönhetjük a Rambo 2. részét és a Műgyűjtők és kalandorok előnyben című alkotásokat is. A Kobrát a kritikusok soha nem tartották sokra, de ez a nézőket szerencsére egyáltalán nem érdekelte, és az évek során kultfilm státuszba emelkedett. Mára már inkább a nosztalgiafaktor miatt érdemes megnézni, de máig képes arra, hogy feldobjon egy unalmas hétvégi estét.

6/10

A Kobra teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.