A BBC mindig is sokat foglalkozott kosztümös minisorozatokkal, nyilván az angolok szeretik a könyvadaptációkat. A mostani 6 részes minisorozat mégis nagy fejszébe vágta a fejszéjét, hiszen Lev Tolsztoj sok szálon futó, sok mindenről szóló klasszikus regényéről van szó, ami rövidnek sem mondható a kiadástól függően átlagosan 1500 oldalas terjedelmével. A történet sok adaptációt megért már, például az 1956-os film Audrey Hepburn-el, de a legutóbbi 2007-es, 4 részes feldolgozás se volt olyan nagyon rég.
Szerencsére egy-két zavaró elemen kívül kifejezetten jó és izgalmas lett ez a feldolgozás, amivel rögtön ki is tört az "ez is minek van" körből.
Sokszor gondolkodtam már azon, miben rejlik a BBC könyvadaptációinak a titka. Nyilván költenek rá, ha kell, és legtöbbször azért kell. A forgatókönyveket hozzáértő emberek írják, ez esetben Andrew Davies, aki majdnem az összes kosztümös könyvadaptációt jegyzi (pl. a Colin Firth-ös Büszkeség és Balítéletet). De a legfontosabb, hogy mindig lehet érezni a tiszteletet a feldolgozott mű iránt, még akkor is, ha többször változtatnak a történeten. A War and Peace jó példája mindennek, nem győztem nézni a részeket.
A történet 1805-ben indul, I. Sándor orosz cár uralkodásának idején játszódik, amikor Oroszország pompában gazdag, békés időszakát éli, de közbeszól Napóleon és a napóleoni háborúk. Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata adja a történet háborús gerincét és öt arisztokrata család sorsát követhetjük végig, közben természetesen több fiatal szerelmi kapcsolatát is.
A sorozat hírére akkor kaptam fel a fejem, amikor a casting hírek megérkeztek. Mivel nagyon szeretem az angol sorozatokat, a legtöbbet ismerem is, ezért szinte minden színészhez tudtam már korábbi szerepet kötni és hát nem semmi színészgárda jött össze, a legutolsó mellékszereplő is tökéletes választás volt. Az egyik főszerepet ráadásul az amerikai Paul Dano játssza, aki nagyon jó színész és szerepeket is remekül választ. Őt és a másik férfi főszerepet játszó James Morton-t végig öröm volt nézni, könnyedén elvitték a hátukon a történet ívét.
Gyengének sajnos pont a főszereplő Natashát alakító Lily James-t mondanám, és most se értem, mi ment nála félre. Jó színésznőnek tartom, mert bár a tavalyi Hamupipőkében olyan kis semmilyenke volt, de azt a karakter számlájára írtam. Előtte viszont több évadon át sziporkázott a Downton Abbey sorozatban és itt sem volt túlontúl más karaktere, mégis elég ripacs lett a játéka, mintha a középiskola drámakirálynőjét néztem volna.
Nem olvastam még a könyvet, így nem tudom, mennyit változtattak, kurtítottak a történeten, de tippre nem sokat, megadták a módját a 6 résznek, ráadásul az utolsó rész több mint egy órás lett. Egyedüli negatívum, hogy többször úgy éreztem, hogy a háború és a történet folyásának érdekében a romantikus szálakból hagytak ki egy-két kört, amiért kicsit felszínesek lettek ezek a párosítások.
Amit talán a legérdekesebb volt látni, az a háborúban még nem lepusztult Oroszország, a hatalmas kastélyok, a gondtalan nemesség és a mindent elárasztó pompa. Ez lehetett Oroszország dicső kora, mikor a nők mintha egy párizsi szalonból léptek volna ki, grófok és hercegek mindenütt, az egyenruhát viselő tisztek sosem láttak háborút és dicsőségre vágytak. Innen indulva jutunk el a háború minden borzalmáig, aminek a fényében sokszor csipcsup ügynek tűnt a legtöbb szerelmi szenvedés. Ami miatt mégis végig fennmaradt az érdeklődésem a szereplők sorsa iránt, az az, hogy sokszor meglepően alakultak, fonódtak össze szálak és értek ilyen vagy olyan véget. A döntéseknek következménye van, de nem csak a mi döntéseink, hanem egy harmadik, sokadik személy döntése is hatással van az életünkre. A kedvencem talán Pierre és Dolohov kapcsolatának alakulása volt.
A fényképezés valami gyönyörű, ráadásul sokszor eszközként is használták (például mikor az egyik szereplő megtalálta a maga békéjét egy tragédia után, akkor minden naposabb, lágyabb lett körülötte). A színre vitt csatáknál sem spóroltak a költségvetésen, tévéhez mérten kifejezetten grandiózusra sikerültek. Nagyon jót tett az is, hogy valós helyszíneken - Oroszországban, Litvániában és Lettországban - forgattak, a moszkvai vagy épp szentpétervári rezidenciák, a külső helyszínként az erdők, mezők mind éltek a képernyőn.
Végezetül, ami abszolút kedvenc lett az a Martin Phipps által komponált zene, amibe többek között orosz dalokat épített be, ezzel azonnal megteremtve a hangulatot. Volt, hogy egy szerelmes párhoz csak egy egyszerű zongoratémát írt, de az is épp úgy passzolt hozzájuk, mint a férfikórussal, dobbal megálmodott nagyobb lélegzetű zenék.
Összességében igazi élmény volt ez a minisorozat, minden hibájával együtt magával ragadott az egész, mehet a BBC klasszikusok közé. Igazi, családdal együtt nézős darab.
9/10
A War & Peace teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
