Egy film sokféleképpen lehet beteg. Ez a kifejezés vonatkozhat egy alkotás humorvilágára, látványára, gondolatiságaira, és még számos egyéb dologra is. A probléma általában akkor szokott jelentkezni, amikor az alkotók mindent alárendelnek a groteszk vízióknak, ami legrosszabb esetben a történet vagy éppen a karakterábrázolás rovására megy. Félig-meddig igaz ez a tétel a 2003-as Zsákutcára, ami nem egy világi darab, elég sok hibája van, de egy végletekig szórakoztató, elborult hülyeség.

Az alapfelvetés szerint egy család hosszú autóutat tesz meg, hogy a már-már hagyománnyá vált karácsonyi vacsorát a rokonság köreiben töltsék. Az idő azonban szorongatja őket: leszállt az éj, ráadásul késésben is vannak, így a családfő úgy dönt, egy rövidebb utat választ. Ez azonban balszerencsés húzásnak bizonyult, ugyanis folyton-folyvást eltévednek, és olyan szürreális hatást kelt az út, mintha a főszereplők bizonyos időközönként ugyanoda lyukadnának ki, bármerre is indulnak el. Ráadásul az utazás során feltűnik egy titokzatos nő, valamint egy vészjósló, fekete autó is.

Nos a Zsákutca egy olyan alkotás, ahol nem igazán lehet kisakkozni, hogy mire megy ki a játék. Öt percenként ugyanis olyan elborult őrültségek történnek, ami egy nagyon erős kiszámíthatatlanság érzetet kölcsönöz a filmnek. Akadnak benne vizuálisan is elég gyomorforgató és felkavaró képsorok, de összességében nézve inkább egy pszicho-horror jellegű misztikum jellemzi a film hangulatát. Az alkotók valósággal sportot űznek abból, hogy megkavarjanak minket. Nincs a nézőnek semmi támpontja, ebben a világban semmi sem biztos, és nem is kell olyan klisés dolgoknak kötelező érvénnyel beteljesülniük, amikre az ember számítana.

A film elsősorban a karakterek közti interakciókra épít, illetve azt tárja elénk leginkább, hogy hogyan reagálnak a főhőseink az egyre kilátástalanabbnak tűnő helyzetre. Fokozatosan kezdenek a szereplők bekattanni, és lassacskán elveszíti mindenki a kontrollt, ettől függetlenül azonban a karakterábrázolás nem sikerült a legjobban. A színészek nem túl acélosak, ráadásul több figura is roppant mód idegesítő. Sokszor a cselekedeteik logikátlanságokba ütköznek, és bármennyire is sikerül azt érzékeltetni, hogy egyes szereplők mennyire sokkos állapotba kerülnek, gyakran olyan lépésekhez folyamodnak, amik teljesen indokolatlannak hatnak.

Viszont a készítők nagyon ügyesen bántak a játékidővel, ugyanis a film szűk másfél órája alatt alig-alig ül le a cselekmény, sőt, a végén egy fordulat formájában sikerül a látszólagos káoszt összefogni és megmagyarázni. További hatalmas pozitívum a humor használata. Rendkívül erős, éjsötét humorral operál a Zsákutca, amit elsősorban a pattogós párbeszédeknek köszönhetően sikerül felszínre hozni. A legparásabb pillanatokat is képes megtörni és feloldani egy-egy csípős megjegyzés, ám ez mégsem kelt hangulatgyilkos hatást. Épp ellenkezőleg, a történetbe épített komikus elemekkel csak még jobban érzékeltetik számunkra a készítők azt az őrületet, aminek a főszereplő család a részese.

Összességében elég felemás film a Zsákutca. A végső megoldás ellenére is túl kaotikusnak tűnik helyenként, ami azért elveheti a néző lelkesedését, függetlenül attól, hogy a történetet lezáró csavar magyarázatot ad mindenre. Azt viszont meg kell hagyni, hogy minden hibája ellenére egy elejétől a végéig szórakoztató horror-thrillerről van szó, ami az egyszeri kikapcsolódásnál többet képtelen nyújtani.

6/10

A Zsákutca teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán