Late Phases (2014)

Oké, ez a vérfarkasos horrorfilm bizony kiváló lenne, ha maguk a farkasemberek nem lennének megkérdőjelezhető minőségű praktikus eszközökkel és maszkokkal megvalósítva. Egyébként minden klappol: öreg és vak vietnámi veterán főhős, aki nemcsak iszonyú mogorva, de rendkívül kemény és harcias is; helyszínként egy elzárt kis közösség, ahol az idősek elméletileg békésen élhetik le hátralévő éveiket; és egy gyilkos fenevad, aki lényegében bárki lehet a közösségből.

Nick Damici a veterán Ambrose szerepében szabályosan brillírozik, nála hitelesebb vakot - és konok öregurat - még talán soha nem láttam. A forgatókönyv nem tököl sokáig, az első farkastámadás, bár nem bővelkedik túlzottan a gore-ban, kegyetlen és bestiális. Utána egy órán - a történet szerint pedig egy hónapon - át megismerhetjük a nyugdíjas közösség főbb szereplőit, és azt figyelhetjük, ahogy Ambrose felkészül a következő teliholdra, ezzel együtt a rém újabb megjelenésére. Engem személy szerint végig izgalomban tartott, hogy vajon ki lehet a farkasember. A film nagyon ügyesen vezette a figyelmet egyik gyanúsítottról a másikra, de nem nézett hülyének, egy ponton természetesen kiderült az igazság, a végjáték így már nem a találgatásról, hanem a véres, lőporfüstös összecsapásról szól a vak öregember és a vadállati erő (ezen nem pontosítok, mivel spoiler-veszélyes) között. Maga a finálé bámulatos ötletekkel teli, erőszakos, és a valóságtól teljesen elrugaszkodott, mondhatni eposzi - nekem nagyon tetszett.

Adrián García Bogliano spanyol horror rendező alapvetően egy igen patent filmet tett le az asztalra, amin történetileg és hangulatilag letagadhatatlanul érződik Stephen King írói munkássága - konkrétan az Ezüst pisztolygolyók-történetre, és a titkokkal terhelt kisközösség szemléletes bemutatására gondolok (Hasznos holmik, Rémkoppantók, stb.). Bogliano rendezői megoldásai általánosságban klasszikusnak nevezhetőek, de pl. a rém végső átváltozásának látszólag vágás nélküli, ide-oda tekintő kamerával felvett bemutatása kifejezetten emlékezetes, mint ahogy a gyilkos kilétének kiderülése is hatásos, főként a kiváló vágás, és nem mellesleg a nagyszerű hangmérnöki munka révén.

Egyetlen komoly bökkenő van a filmmel: a bevezetőben is említett farkasember-maszkok. Ha túl tudjátok tenni magatokat a vérfarkas gorillatestű, gremlins-fejű dizájnján, akkor kapjátok meg a lenti pontszámot. Egyénként ha fennakadtok ezen a neuralgikus látványelemen, akkor igen valószínű, hogy csak 5/10-re fogjátok értékelni a filmet...

8/10

A Late Phases teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) honlapján.

He Never Died (2015)

Ebben a filmben is egy "öreg" fickó áll a középpontban, bát itt a punkénekes/író/újságíró/polihisztor Henry Rollins által alakított, Jack nevű antiszociális főszereplőn már az elejétől fogva látszik, hogy valamiféle természetfölötti entitás. Az öreg jelző nála nem feltétlenül éveket vagy évtizedeket jelent, hanem jóval többet... A szigorú vegetáriánus Jack alvással és bingózással tengetett mindennapjait néhány piti gengszter, és a rég nem látott lánya felbukkanása kavarja fel. Ahogy haladnak előre az események, egyre több sötét titokra derül fény nem mindennapi hősünk múltjából.

Innestől kezdődne igazán a történet, már ha elkezdődne valaha. A helyzet azonban az, hogy bár Jack tényleg érdekes és sajátos figura, viszont azok az események, amelyek vele történnek, nos... azok eléggé unalmasak. Lehet, hogy Jason Krawczyk forgatókönyvíró-rendező szándékosan szürkén és kiábrándítóan ábrázolta Jack életének felfordulását, kiemelve ezzel a figura iszonyatos fásultságát, de az tény, hogy a film cselekménye nem zúdította rám a meglepő fordulatok és az izgalmak pergőtüzét. A dramaturgiai szempontok több esetben is háttérbe szorulhattak az alkotás során, amire talán a befejezés a legjobb példa (kis túlzással: egyszer csak vége a filmek, és kész).

Hogy nem beszélhetünk teljesen lapos és unalmas filmről, az kizárólag a központi figura életunt coolságából fakad. Jack a pokol hangjairól álmodik, álmából felverve is simán lever egy-két gengsztert, és úgy általában egy mélységesen emberi módon infernális karakter, tehát rettenetesen jól ki van találva. A karaktere állandó humorforrás, a köré írt száraz poénok miatt mindenképpen megéri megtekinteni a filmet. Henry Rollins nem túl jó színész, de ez a szerep kétségtelenül jól áll neki, vastag nyaka, széles háta és galambősz haja nagyszerűen tükrözi a figura kettősségét.

A film egyedül Henry Rollins one-man-showjaként tud működni, mivel horrornak nem elég ütős, dark fantasynak kicsit sovány, az akció is elég kevés benne, annyira meg azért nem vicces, hogy vígjátékként helyt álljon. A fentiek tükrében az biztosan állítható, hogy egy nem mindennapi ínyencség a He Never Died, de az is tuti, hogy csak kevés néző esetében lép majd be az "örök kedvenc" kategóriába.

6,5/10

A He Never Died teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) honlapján.