Alapelvem, hogy nem bonyolódok egyéjszakás kalandokba, ennek ellenére Jack Nicholsont néhány évtizeddel ezelőtti formájában biztosan nem hagynám ki az életemből. Az az ember csábításra született, megzabolázhatatlan, szenvedélyes természete miatt ellenállhatatlan vonzerőt tud(ott) gyakorolni a szebbik nemre. Fájóan hiányzik a filmvászonról különleges tehetsége és egyénisége. Nem véletlenül ő jutott eszembe először, amikor porig sújtva olvastam, hogy itt hagyott bennünket Zsigmond Vilmos. Igen, tudom, sokkal fajsúlyosabb filmeket is forgatott a fény mestere, de tiniéveim egyik kedvence akkor is ez az alkotás volt, ezért egyértelmű volt, hogy az ő emlékére ezt fogom újrázni. Nos, kicsit csalódott vagyok, ugyanis felnőtt fejjel már egyáltalán nem találtam olyan kiváló alkotásnak, mint sok évvel ezelőtt, de összességében jó kis filmről van szó, amelyet elsősorban az isteni Jack miatt érdemes megnézni.
Eastwick egy csendes kis város, amelyben három egyedülálló nő, a szobrász Alexandra (Cher), a zenész Jane (Susan Sarandon), és az újságíró Sukie (Michelle Pfeiffer) minden héten csajos bulit tart, és egyszer arról beszélgetnek, milyen férfira vágynak. És meg is kapják a titokzatos Daryl Van Horne (Jack Nicholson) személyében.
A John Updike könyve alapján készült film szórakoztató, de nagyon is elgondolkodtató módon beszél a párkapcsolatokról, a férfi-nő közötti bonyolult viszonyokról, egyáltalán nem utolsósorban a csábításról, és természetesen a társadalomkritika sem hiányzik belőle. Ha az utolsó fél órában nem tolják túl a trükköket, és nem fullad ki a végére a történet, kiváló darab születhetett volna, így azonban megmaradt egy kicsit elfuserált, de mégis erősen ajánlott alkotásnak. A műfaj sem mindennapi, a horror-vígjátékról van szó, amelyből a drámai mélység sem hiányzik. Kár, hogy nem gondolták végig jobban az alkotók, hogy pontosan mit akarnak mondani a filmmel, mert így egy kicsit zavaros lett a végeredmény.
Ha esetleg valaki nem tudná, hogy egy nő mennyire tud ragyogni egy igazi férfi mellett, az ebből a filmből sokat okulhat, ahogyan az is kiderül, hogy az urak időnként nagyon lebecsülik a hölgyeket. Daryl mind a három asszonyt annak rendje és módja szerint elcsábítja (talán nem meglepő, hogy mind a három színésznő azt nyilatkozta, alapvetően azért vállalta el a szerepet, hogy együtt játszhasson Jack-kel). Egy ideig boldogan éldegélnek édes négyesben, de aztán történik egy tragédia, amely miatt a lányok megijednek, és már nem hajlandóak Daryl kénye-kedve szerint cselekedni. Erre reagálva jön a férfias durci, majd a látszatbékülés, és az igazi női bosszú. Tényleg nagy kár, hogy a film végére kifogyott a szufla a történetből, éppen a végső leszámolás sikerült teljesen semmitmondóra, nem is értem, miért kellettek a trükkök, csak be kellett volna engedi Jack-et a három nővel, és hagyni, hogy intézzék el egymás között a nézeteltéréseiket. De nem így történt, így dühönghetjük végig a lezárást, szerencsére sok szép emléket tudunk megőrizni a film többi részéből, mert azok bővelkednek emlékezetes jelenetekben.
Hiába a megtestesült ördög a férfi, nem tudja tartósan birtokolni sem egy, sem három nő szívét, és a veszte pontosan az lesz, hogy túlságosan közel engedi magához őket. Nem, nem szívtelenek a hölgyek, csak időközben ráébredtek az erejükre, és felismerték, hogy saját maguk megtalálása nagyobb érték, mint akármilyen jó pasi. Adtak az alkotók a feminizmusnak, de az is kiderült, hogy még a legelvetemültebb férfinak is van szíve, tehát mindkét nem elégedett lehet a mondanivalóval. Mindezek mellett bepillantást nyerünk egy unalmas kisváros hétköznapjaiba, kiderül, hogy a szürke felszín alatt nagyon is erős érzelmek feszülnek. A főszereplők mellett egy másik pár kapcsolatának alakulását is figyelemmel kísérhetjük, amely jóval kisebb hőfokon lángol, de legalább annyira érdekes. A helyi újság szerkesztőjének csendes, visszafogott felesége megérzi, hogy a gonosz beférkőzött a kisvárosba, és minden eszközzel meg akarja menteni az embereket tőle. A férj nem tud mit kezdeni a magából teljesen kifordult asszonnyal, és bár sokáig küzd azért, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba, végül tragikus véget ér kettejük története.
Ha nem is ennyire sarkítva, de nyomokban mindenki felfedezheti a történetben a saját kis életének egy szeletét (hiszen mindenkinek vannak párkapcsolati problémái), ezért nagyon jól tud szórakozni rajta. Zsigmond Vilmos képei teljes mértékben megadják a szükséges hangulatot, túlzás nélkül rengeteget tesznek hozzá a filmhez, amelynek a legnagyobb erénye mégis a kiváló casting volt. John Williams zenéjéről csak annyit, hogy nem véletlenül jelölték Oscar-díjra.
Jack Nicholson ördögi mosolya, karizmatikus egyénisége miatt szóba sem jöhetett senki más Daryl szerepére. Egyszerre tudott igazi csábító, kedves és dühöngő szörnyeteg lenni, láthatóan imádta a szerepét. Susan Sarandon, Michelle Pfeiffer és Cher szintén kihoztak mindent a karakterükből, Veronica Cartwright-nak voltak szép pillanatai.
George Miller életének fő műve a Mad Max franchise, de azért ez a kirándulása más műfajba sem sikerült rosszul (ínyenceknek ajánlom a Lorenzo olaja című filmjét is). Talán egy kicsit meghaladta az erejét ez az alkotás, de összességében egy érdekes darabot adott ki a kezéből, amelyre még ma is érdemes rászánni a játékidőt.
7/10
Az eastwicki boszorkányok teljes adatlapja Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
