Általánosságban elmondható, hogy sok minden elkerüli a hazai mozitermeket, de a távol-keleti filmművészet gyöngyszemei és közöttük is a japán animáció képviselői olyan ritkán bukkannak fel, hogy szinte minden egyes alkalom, amikor ez megtörténik az piros betűs moziünnepnek számíthat az animerajongók számára. A fiú és a szörnyeteg hazai bemutatása viszont nemcsak ebből a szempontból kiemelkedő, hanem azért is, mert egy egyre jobban kiemelkedő alkotó munkájáról van szó. Mamoru Hosoda az elmúlt években egyre nagyobb tekintélyt szerzett magának olyan filmekkel, mint Az idő felett járó lány (2006) vagy a Nyári háborúk (2009), sőt sokan már őt tekintik annak a rendezőnek, aki idővel átveszi a stafétabotot a legendás Hayao Miyazaki-tól és a Ghibli stúdiótól.

Jómagam nem bocsátkoznék ilyen látványos kijelentésekbe, de tény hogy Hosoda eddigi három filmje nagyon erős szerzői kézjegyeket hordott magán az egyedi, karikírozottságot és a realizmust ötvöző rajzolásán kezdve, a két és háromdimenziós animáció technikák ötvöződésén át, a filmjeiben vissza-visszatérő témákig (amik főleg az emberi kapcsolatok és az önmaguk megtalálása körül centralizálódnak). E tekintetben legújabb filmje nem jelent kivételt, és minden grandiózussága ellenére A fiú és a szörnyeteg nincs tele elidegenítő különcségekkel, egy mindenki számára fogyasztható, szívmelengető és szórakoztató mese lett.    

Történetünk főhőse a kilencéves Ren édesanyja halála után elszökik otthonról és magányosan járja Tokió utcáit, mígnem egy nap felfedez egy titkos átjárót, amin keresztül átjut egy másik világba, ahol erősen antropomorf állatszörnyek laknak. Itt találkozik a hatalmas termetű medveharcossal Kumatetsu-val, aki az egyik esélyese annak, hogy a szörnyvilág új uralkodója legyen, ehhez viszont szüksége van egy kiképzendő tanítványra is. Kumatetsu ezt a tanítványságot ajánlja fel a hontalan Ren-nek, aki más lehetőséget nem látván el is fogadja. A páros eleinte ki nem állhatja egymást, de a kiképzés hosszú évei fokozatosan átformálják mindkettejük testét, lelkét és egymáshoz fűződő viszonyát arról nem is beszélve, hogy olyan eseményekkel kell szembenézniük, amik mindkét világ sorsát meghatározzák.

Ahogy előző filmjeiben is Hosoda lényegében egy coming-of-age történetet mond el, annak minden ismerősebb elemével együtt, csak az egész alapkoncepció megcsavarja azzal, hogy nála ezt a folyamatot mindig áthatja a fantasztikum elemei. Legyen szó az időugrás koncepciójáról, a digitális térben lévő szürreális robotokról, egy félig farkas, félig ember gyerekeit egyedül felnevelő anyáról vagy jelen esetben egy idegen világban felnevelkedő fiúról a lényeg mindig oda fut ki, hogy önmagukban kell megtalálnunk azokat az erényeket, amik által felülkerekedhetünk saját kiszerűségünkön és bizonyítani a minket lekezelő világnak, hogy igenis van helyünk benne.

Nagy dicséret illeti a rendezőt, amiért ezt a sablonosnak tűnő történetet és üzenetet úgy képes tálalni, hogy az minden korosztály számára abszolút lekötő és szórakoztató tud lenni, ez pedig főleg annak köszönhető, hogy minden tekintetben remek arányérzékkel rendelkezik. Az egész filmet áthatja a klasszikus Disney animációkra jellemző báj, ugyanakkor az okos humora és a részletesen kidolgozott és jelentős fejlődésen végigmenő karakterei megóvják attól, hogy együgyű legyen. A tempókezeléssel sincsenek gondok, pörgősen indít, az első közel egy óra szinte észrevétlenül pörög le, aztán pont időben lassít le egy kicsit a cselekmény, hogy aztán felpörögjön a végére.

Az animáció Hosoda eddigi filmjeihez képest is új szintet képvisel részletgazdagság és kidolgozottság terén, ami főleg a karakterek folyékony mozgásán és a pazar dinamikával rendelkező akciójelenteken látszik meg. A kétdimenziós rajzolás és a háromdimenziós megoldások, hátterek integrációjának köszönhetően a fel-felbukkanó CGI sem lóg ki túlságosan. Ahogy már említettem stílusában inkább a nyugatiasabb, visszafogottabb megjelenítés dominál, de természetesen a japán jellegzetességeget is könnyű felfedezni.

A film egyetlen lényegesebb hibája, hogy bár a történet elég szimplán indul, az idő folyásával egyre több szálat, karaktert, motivációt és témát kezd felfűzni, amik jól is illeszkednének egymáshoz viszont a film utolsó harmadára jól fel is tornyosulnak. Mivel a kétórás játékidő nem engedélyezi a részleteses és átgondolt lezárásukat, Hosoda inkább az utolsó 15-20 percben gyorsan el is fonja őket, ami egy elfogadható, de kissé összecsapott lezárásnak tekinthető. Mondjuk ez az ő esetében nem újdonság, hiszen az Idő felett járó lány is pontosan ezeket a hibákat hordozta magán.    

Viszont összességében A fiú és a szörnyeteg egy nagyon kellemes és szórakoztató alkotás lett, ami nemcsak a japán animáció kedvelői számára apelláló, de minden korosztályt képes arra két órára lekötni. Története és üzenete nem a legeredetibb, de megvalósításában van annyi bájos különcség és szív, hogy az mindenképp hatásos legyen.

8/10

A fiú és a szörnyeteg teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.