Két fogalmat köszönhetünk ennek a klasszikus alkotásnak a film noir-t és a femme fatale-t. John Huston első filmjében nem kispályázott, mindjárt mozgóképes történelmet írt. Mi volt a titok? A kreativitás, a dramaturgiai érzék, a kiváló forgatókönyv, a remek szereposztás, és nem utolsósorban az értő rendezés. John Huston forgatókönyvíróként tevékenykedett elsősorban Hollywoodban, a tehetséget volt kitől örökölnie, az apuka, Walter Huston Oscar-díjas színész volt (a filmben ő játszotta Jacobi kapitányt, a szobrocskát a fiának köszönheti, a Sierra Madre kincséért kapta). John olyan mozik forgatókönyvét tette le az asztalra, mint a Jezebel vagy a Magas-Sierra, aztán mindannyiunk szerencséjére úgy döntött, hogy márpedig ez neki kevés, ő rendezni fog. Természetesen saját maga ütötte össze a szkriptet Dashiell Hammett azonos című könyvéből, amelynek már volt egy filmadaptációja 1931-ben, csak éppen a kutyát sem érdekelte. Mivel elsőfilmes rendezőről volt szó, neves színészeket nem nagyon tudott szerződtetni, így az eredetileg főszerepre kiszemelt George Raft sem élt a lehetőséggel, vele ellentétben egy addig nem túlságosan ismert színész, bizonyos Humprey Bogart rendkívül boldog volt, hogy a sok egysíkú gengszterszerep után végre egy összetett karakter bőrébe bújhat. Mary Astor elsősorban annak köszönheti a női főszerepet, hogy a magánéletben is eléggé femme fatale-ként viselkedett, tehát túlságosan nem kellett megerőltetnie magát, hogy beleélje magát a szerepbe. Magyar vonatkozása is van a filmnek, hiszen a Joel Cairo-t alakító Peter Lorre Löweinstein László néven anyakönyvezték. A Kasper Guttman-t játszó Sydney Greenstreet-nek ez volt az első filmszerepe, túl a hatvanon (addig színpadon játszott), és mindjárt Oscar-ra is jelölték érte. Vagyis ebben a filmben minden összejött, hatalmas siker lett, és egyáltalán nem mellesleg új műfaj született: a film noir.
Samuel Spade (Humphrey Bogart) magánnyomozó, és egy nem túl szép napon besétál az irodájába egy rendkívül vonzó nő, aki felvezeti neki és társának, hogy a testvérét szeretné megtalálni a segítségükkel. Vesztükre elvállalják az ügyet, melynek eredményeként a társ nemsokára halott, és nem ő az utolsó halott ebben a történetben. Az események nagyon felgyorsulnak, és minden egy madárszobor, a titokzatos máltai sólyom körül forog...
Mit talált fel John Huston? A nem éppen makulátlan főhőst, akit éppen a cinikussága, és az összetett személyisége miatt kedvelünk meg, ugyanis veszélyesen érdekes a pasas (mert akkoriban még nem a nők játszották a főszerepet a filmekben, lépjünk most túl ezen a tényen), rendkívül jó szövege van és nagyon intelligens. Nem bánik kesztyűs kézzel a nőkkel, mégis bomlanak érte, hogy aztán megkapja a méltó ellenfelét egy titokzatos hölgy személyében, akinek a karakterét a későbbiekben femme fatale-ként, vagyis a végzet asszonyaként fogunk emlegetni. Ez az asszony ugyanis más, mint a többiek, éles eszű, nem éppen szűzies életet él, és gátlástalanul kihasználja a férfiakat a céljai elérése érdekében. Két ilyen nemes vad találkozása alapjáraton is nagyot tud szólni, hát még ha kiválóan megírt szöveget is kapnak, valamint olyan csavaros történetet, hogy még sok évtized után sem merünk egyetlen pillanatra sem elmozdulni a film elől, különben tutira lemaradunk valamiről, és nem fogunk érteni semmit.
Emlékszünk még, hogy mennyire odavoltunk ifjabb éveinkben Tim Burtonért, mostanában pedig Nolan-ért, és mekkora divat lett nekik köszönhetően a darkos hangvétel? Nos, ezt a stílust már a 40-es évek elején feltalálta John Huston, akinek volt egy kiváló operatőre Arthur Edeson személyében, aki mestere volt a fények és árnyékok technikájának és ketten együtt olyan atmoszférát tudtak teremteni, ami azóta is nagyon keveseknek sikerült. A film noir aranykora az 1940-es évekre tehető, azonban máig része maradt a filmvilágnak, nyilván modernebb köntösben és más hangsúlyokkal. De a bemutató idején a nézők nem a technikai részletekért voltak oda elsősorban, hanem azért lelkesültek fel, mert valami újat és érdekeset láttak a mozivásznon. És sok évtizeddel a születése után sem kopott meg a film, máig el tudja varázsolni azt, aki rászánja az életéből a játékidőt. Egyetlen pillanatra sem csökken a feszültség, minden képkocka ajándék a filmek szerelmeseinek, mestermű a javából!
A címadó máltai sólyomról voltaképpen nem derül ki, hogy igazi-e egyáltalán, ugyanolyan titokzatos marad a film végén, mint az elején. Tökéletes a történetvezetés, hamar eldördül az első lövés, és egészen a legutolsó jelenetig nem derül ki, ki húzta meg azt a bizonyos ravaszt (és igen, meg lehet lepődni a fordulaton rendesen). A párbeszédek pergőek, nemcsak a fő karakterek kidolgozottak, a mellékalakok nélkül nem működne ilyen jól a film, nem pusztán biodíszletként funkcionálnak a színészek, valóban fontos szerepet játszik mindenki a viharsebesen változó események sodrában. Izgalmas, érdekes, szexis (és szexista, de kit érdekel, ez így jó!), ultradögös alkotás ez bizony a javából, kötelező darab!
Humphrey Bogart tökéletes választás volt a főszerepre, rászabták Spane karakterét, ennek a filmnek köszönhetően lett sztár és szexszimbólum. Mary Astor-ról kevesebb szó szokott esni, pedig hihetetlenül jól manipulálja a férfikat a filmben, abszolút méltó játszótársa volt Bogie-nak. Peter Lorre és Sydney Greenstreet szintén kiváló alakítást nyújtott. Érdemes szinkronnal nézni a filmet, Mécs Károly van olyan jó benne, mint Kálmán György a Casablancában.
Nem tudom, ki hogy van vele, én egyre inkább a klasszikusok felé fordulok, mert manapság már annyira kevés olyan film készül, ami valóban képes lekötni a figyelmemet, megérinteni a lelkemet, ezekben az alkotásokban azonban nem nagyon lehet csalódni, megkapja tőlük az igazi moziélményt a néző. A máltai sólyom időtálló remekmű, aki még nem látta, sürgősen pótolja, ha jót akar magának!
10/10
A máltai sólyom teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
