2015-ben a Netflix nagyjából egyet jelent a minőségi sorozatgyártással. Az amerikai tartalomszolgáltató idén is nagyon aktív volt, – többek között – debütált a Daredevil, a Jessica Jones és Pablo Escobar, a kolumbiai drogbáró életét bemutató Narcos is. Utóbbiról, amikor először hallottam egyrészt a „nagyon meg akarom nézni” érzés fogott el, másrészt viszont kicsit tartottam is – az Escobar-témát igazán jól eddig még senkinek sem sikerült feldolgoznia. A Narcos viszont jó úton halad.
Pablo Emilio Escobar Gaviria élettörténete – bármennyire is közhelyes, de – vászonra való. A semmiből indult, pályája csúcsán pedig a világ kokainkereskedelmének 80%-át birtokolta, 1989-ben a Forbes szerint a világ 7. leggazdagabb embere volt. Egyfajta Robin Hoodként kezdte, majd a világ egyik legkeresettebb bűnözőjévé vált. A Narcos pedig ezt a korszakot mutatja be, nagyon részletesen, teletűzdelve rengeteg eredeti felvétellel.
A Narcos egyik legfontosabb tulajdonsága a hitelesség. Ez egyrészt pozitívum, hiszen nagyon részletesen mutatja be Escobar életének főbb történéseit. És itt nyilván nem azon van a hangsúly, hogy mi történt, (mert ezt mindenki csekkolhatja a Wikipédián) sokkal inkább azon, ahogy ezek a sztorik tálalva vannak. Másrészt viszont minimális szinten negatívum is lehet, és a legtöbb kritika is emiatt éri a sorozatot: helyenként már túlságosan is dokumentumfilmszerű, és ennek következtében kicsit ellaposodik az évad. Azonban számomra ez még bőven a „belefér” kategóriába tartozik, és nem is ezt tartom a Narcos legnagyobb gyengeségének.
Hanem a szereplőgárdát, pontosabban annak az egyik tagját. A sztori középpontjában Escobar mellett egy amerikai DEA-ügynök, Steve Murphy (Boyd Holbrook) áll, aki narrálja is a sorozatot. Míg az Escobart alakító Wagner Mourára nem igazán lehet panasz, addig Holbrook közel sem annyira domináns. A kezdeti tipikus jófiú szerepet a végére valamilyen szinten levetkőzi, de az alakítását nézve nehezen hihető el, hogy mitől annyira különleges, és miért pont ő az, aki Kolumbián végigüldözi a kor legnagyobb kaliberű bűnözőjét. A társa, Javier Pena (Pedro Pascal) viszont üde színfolt. Remekül adja vissza, az ügyért mindenre képes, latinos eszközökkel dolgozó nyomozót. Mourára visszatérve, megállapítható, hogy sok erős pillanata van. Láthatjuk a könyörtelen drogbárót, azonban helyenként – ha nem is sokszor – az Escobar-filozófia is megjelenik. A játékát nézve abszolút elhittem, hogy egyidejűleg hogyan lehetett a nép ünnepelt hőse és egy megalkuvást nem tűrő gyilkos.
A második évad sok újat nem hozhat. A megkezdett irányvonalon folytatódhat majd a sztori. Nyilván kérdés, hogy még hány évad van a Narcosban, hiszen ha az első évadban látott tempóban haladnak, akkor két évad után nyugodtan le is zárható. Remélhetőleg a Netflix nem esik a „húzzuk minél tovább, mert sokan nézik” hibába.
Összességében a Narcos az idei év egyik legjobb újonca, és ha képes fejlődni, akkor az egész mezőny egyik legjobbjává nőheti ki magát. Főleg a sztori szabta gátak miatt azonban nem hiszem, hogy klasszikussá válik majd, (ehhez azért szükség lenne 4-5 évadra, bár van ellenpélda is, gondoljunk csak a Rómára) de a Netflix most sem okozott csalódást.
9/10
A Narcos teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
