Nem gondoltam volna, hogy amikor belevágok a Sense8 évadkritikájába, nagyjából ugyanaz az érzés fog bennem munkálkodni, mint a pilot kapcsán: fogalmam sincs, hogy a látottaknak mi lesz a konklúziója, mire fognak kifutni, és hogy igazából jó volt-e, amit láttam. Egy dologról viszont egyértelműen ki tudom jelenti, hogy nem működött: ennyire határozatlanul és sekélyes módon nem lehet sorozatot írni, még akkor is, ha a végeredmény tulajdonképpen egyáltalán nem mondható gyengének vagy ügyetlennek.

A Sense8 egyértelműen rokonítható a Mr. Robottal abból a szempontból, hogy egy évadnyi terjedelem sem volt elegendő alkotói számára ahhoz, hogy eldöntsék, pontosan mit is akarnak kihozni ebből a koncepcióból. Igaz, itt nem az történt, hogy műfaji törésekkel, hirtelen fordulatokkal és teljesen véletlenszerűen használt mellékszereplőkkel állandóan új irányba kanyarodtak volna a történések, éppen ellenkezőleg: a Wachowski-testvérek mintha kínosan ügyeltek volna arra, hogy semmilyen érdemi és visszafordíthatatlan mozzanat se kerüljön a mű történetszövésébe.

Mint írtam, az első részben még ügyesen vázoltak fel egy-egy megoldandó problémát mindegyik szereplő számára, az évad folyamán azonban nem is vállalkoztak többre, mint hogy azokat a legkézenfekvőbb konklúzió felé mozgassák - már ahol egyáltalán a szálak elvarrásáig eljutottak, és nem tagadták meg még ezt is tőlünk. Természetesen elemi szintű matekkal könnyen kijön, hogy ebben a kavalkádban pontosan annyi figyelmet kapott mindenki, mintha másfél részt láttunk volna egy kizárólag róluk szóló sorozatban, és a Sense8 emberi drámái többnyire pontosan ennyire félkészek és felszínesek is. Ennél azonban sokkal a hangsúlyok már kezdetektől jelen lévő eltolódása a 8 főszereplő között. Már az első epizódtól kezdve egyértelmű volt, hogy a sorozat nem 8 egyenrangú karakterrel dolgozik, egyesek fontosabbak és több teret kapnak, mint mások, továbbá vannak, akik a forgatókönyv mozgatórugóját adó összeesküvéshez van csak közük, míg egyesek a saját sorsuk egyengetésével is bőven elvannak. De akár mondhatnám azt is, hogy amíg néhány szál kifejezetten egyedi formát ölt (Lito története például szerintem zseniális öniróniával veszi fel az általa készített szappanoperák stílusát és fordulatait), a maradék egy általános jellegtelenségbe süpped bele.

Ezzel párhuzamosan pedig az sem rajzolódott ki, mi is lenne az elképzelés ebben a sztoriban: Andy és Lana Wachowski ugyan nagyon is világossá tette üzenetét, ugyanakkor a 8 figurájuk telepatikus kapcsolatában rejlő lehetőségeket messze nem tudták kiaknázni. Részenként nagyjából 1-2 (az évadzáróhoz közeledve egyre több) jelenet volt, ahol ténylegesen is képesek voltak hatni egymás életére és egymás szolgálatába állítani a képességeiket, egyébként pedig csak néhány semmitmondó párbeszéd erejéig futottak össze - már ha egyáltalán nem egymással párhuzamosan zajlott életük.

Viszont azt meg kell hagyni, hogy ezekben a fontos pillanatokban Wachowskiék minden kreativitásukat szabadjára engedték, egészen egyedi montázsokat, akciókat vagy például egy egyszerre bizarr és lenyűgöző szexjelenetet varázsolva elénk a vászonra. És technikailag nézve a Sense8 ambíciói messze meghaladják az átlagos sorozatét, a rengeteg eredeti helyszín, John Toll lenyűgöző felvételei, Johnny Klimek és Tom Tykwer egészen mozifilmes zenéje helyenként még annak ellenére is magával ragadó élménnyé képesek tenni a látottakat, hogy az igazi katarzishoz hiányzik a mélység és az odafigyelés a sorozat hőseiből.

A Sense8 első szezonja azonban ettől még tulajdonképpen egy 12 epizód hosszúságú pilot volt, amely mintha annyira betegesen rettegett volna attól, hogy végzetes hibát vét, hogy végül inkább nem is vállalkozott semmire. 8 darab alig-alig kidolgozott emberi sors, amelyek részenként nettó 2-3 jelenet erejéig egymásra találnak: ez ugyan alapvetően még nézhető összképet eredményez, meglehetősen kevés lesz, ha hosszabb időre is meg akarnak nyerni. Még akkor is, ha (mint minden pilot után) előbb-utóbb kénytelen lesznek nagyobb lendületet adni Wachowskiék a történetüknek.

(danialves)

------------------

Számomra a Sense8 az év egyik legjobb sorozata, de ez nem volt rögtön így, sőt. Mivel a Netflix stream-szolgáltató nálam lassan már alapfogalom, a Sense8 is így került a látókörömbe, és nagy reményekkel ültem le a pilot elé… hogy aztán a felénél felálljak onnan és vakarjam a fejem, hogy mi ez az unalmas baromság.

Azt hiszem a makacsságom számlájára írható, hogy miért nem hagytam abba (ill. a nyári dög melegben más kívánatosabb program sem adódott) és fokozatosan ragadott magával a Sense8 világa, az 1x04 végén már együtt dúdoltam a főszereplőkkel és onnan nem is volt megállás. Azóta újra is néztem már a sorozatot, és akkor osztottam ki rá 10/10-et. Mert bár sok hibája van a sorozatnak, amelyeket danialves előttem már szépen kifejtett, de ott van az is, hogy ha a Sense8 ötlete és világa magával ragadja a képzeleted, akkor csak örülni tudsz a 2. évad berendelésének (aminél külön poén volt, hogy a főkarakterek közös születésnapjára időzítették a hivatalos berendelését). Mert most láttunk egy 12 epizódnyi pilotot, bevezetőt, ez után fog csak kiderülni, hogy a Wachowski testvérek mit is szánnak a tényleges cselekménynek, ill. hogy mégis meddig terjedt a képzeletük. Én azok táborát erősítem, miszerint igenis sok van még a tarsolyukban és azért mertek sokszor túl felszínes lenni, mert tudták, mit szánnak a továbbiakban és mivel szabad kezet kaptak, volt/van idejük is bőven rá.

Ezt a 12 részt arra használták fel, hogy bemutassák a 8 főszereplőt, akik a világ különböző pontjain élnek és természetesen teljesen különbözőek. Az időkeretek miatt húsbavágó mélységet egyik karakterről sem kaptunk (de így is messze verik a legtöbb országos sorozat karaktereit), ami nálam nagyon betalált: hogy mindenkiben találtam valami olyat, hogy érdekeljen, mi rejlik még bennük. A fő-főszereplők: Riley, Will és Nomi, azután Kala és Wolfgang, valamint Lito alkot egy külön egységet, végül Capheus és Sun (akik érdekes módon mindketten a családi szeretet fogalmához kapcsolódó történetet kaptak). Hogy ez a megosztás továbbra is így marad-e, az kérdéses, mindenesetre a Wachowski testvérek is úgy lehettek vele, hogy „tessék, itt van 8 szereplő, 4 férfi, 4 nő, válasszatok kedvencet, mindegyikük jelleme 2 mondattal leírható, kivel tudtok a legjobban azonosulni?” A sorozatot azért is imádom annyira, mert pont Riley és Will kettőse lett a kedvencem és azt hiszem ők is kapták a legtöbb játékidőt, a finálé nagy része is róluk és a főszálról szólt. De hát nem lehet mindenki ennyire fangirl – danialves-ről is nehezen képzelem el, hogy ötször nézzen végig egy Riley&Will fanvideót a youtube-on, totális elragadtatással.

A sorozatot sok fórumon szapulták a meleg karakterek és szálak miatt, és tény, hogy kell egy bizonyos nyitottság ahhoz, hogy egy mexikói szappanopera sztár meleg szerelmi vívódása érdekeljen, vagy egy transznemű leszbikus felfogását megértsük. De a nyilvánvaló megbotránkoztatások mellett nekem feltűnt például egy kis kikacsintós fricska is Daniela karakterében, aki akár a tumblr különböző gay fandomok, shipperek (Sherlock és Watson, Dean Winchester és Castiel, Elliot és Tyrell, vagy akit akartok) megtestesítője is lehetne. A történetszálak többsége kifutott valahova, valakinél pontot is tettek a végére, és emiatt is bizakodom benne, hogy a drámánál kicsit sci-fisebb lesz majd a folytatás, ill. engem a sorozat eleje óta foglalkoztat a kérdés, hogy mikor fognak ténylegesen találkozni, és miért.

Amit én is hiányoltam, az a telepatikus kapcsolatok lehetőségének szinte tartaléklángon való tartása, főleg, hogy amikor többen összekapcsolódtak és volt ennek valamilyen konkrét oka (például menekülés), akkor teljesen le voltam nyűgözve: volt dinamikája, logikája és ilyenkor a karakterekből is többet láttunk (külön poén volt, hogy egyszer pont a legártatlanabb, viráglelkű karakter készített bombát konyhai anyagokból). A legtöbb telepatikus kapcsolat azonban beszélgetésekből állt, ami minden, csak nem az akciódús sci-fi ismérve. Ezeket igazán az újranézésnél tudtam értékelni, de akkor nagyon. Amit talán a legjobban felhasználtak, azok a különböző érzések és érzetek összekapcsolása, mondjuk az indiai kajára vágyás, a sáros latyak a cipőben, vagy az egyik legviccesebb jelenet, amiben egy férfi kapott menstruációs hisztirohamot.

A fényképezés és a technikai, mindenféle részletek vitathatatlanul lenyűgözőek, sok jelenet már csak a gyönyörű megkomponáltsága miatt megmaradt bennem, mert mondjuk egy elég hosszú párbeszédet is feldobtak azzal, hogy a fele zuhogó esőben, egy berlini kávézó teraszán, a másik fele pedig a ragyogó napsütésben egy mumbai-i templom tetején hangzott el.

Összességében tehát tényleg nagyon egyedi darab a Sense8, amit a hibáival együtt is lehet szeretni és meg van benne a potenciál, hogy valami nagyon-nagyon jó legyen belőle. Igazi dara alapanyag, hetiben szerintem hatalmas bukta is lett volna; az biztos, hogy ha az őszi dömping során mutatják be, nem jutottam volna túl a piloton. De azóta is áldom az eszem, hogy folytattam!

(tonks)

A Sense8 teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán