A Visions című idei misztikus thriller/horror arra példa, hogyan lehet egy egyszeri, jól átgondolt, viszonylag eredeti alapötletre felhúzni egy egész filmet. Előrebocsátom, hogy ez a produkció nem fogja megváltani a világot, de nem is akarja. Egy korrekt, egyszeri megtekintésre kiválóan alkalmas, kellemesen borzongató alkotás kíván lenni, és ez többé-kevésbé össze is jön neki.

Eveleigh nevű főhősnőnk (Isla Fisher) karambolozik, amit nagy traumaként él meg, főként abból kifolyólag, hogy a balesetben egy másik hölgy is megsérül, és ennek a hölgynek a kisbabája meghal. Egy évvel az eset után Eve teherbe esik, és a férjével, Daviddel (Anson Mount) egy szőlőültetvényre költözik, hogy bortermelésből éljen. A nőt azonban hamarosan félelmetes és megmagyarázhatatlannak tűnő látomások kezdik el kínozni...

A Visionst kicsit karikírozva úgy lehetne megragadni, hogy a játékidő bő háromnegyed részében a nagy büdös középszer filmje, amely tényt csak a finálébeli, leleplező erejű csavar helyez más megvilágításba. Ez a fordulat viszont valóban nagyon jól sikerült. Patentül beleilleszkedik a történetbe, érződik, hogy nem egy utólagosan előráncigált, illetve a sztorihoz erőszakosan hozzáragasztott csavarról van szó. Forgatókönyvíróként (jelen esetben két emberről,  L.D. Goffiganról és Lucas Sussmanról beszélünk) persze lehet büszkének lenni a film végi áthangsúlyozódásra, de lehet szégyellni az első óra erőtlen poroszkálását is, attól függ, melyik oldalt érezzük jelentősebbnek.

Na de nem csak a forgatókönyvírón áll vagy bukik a film, optimális esetben a rendező, a operatőr, a vágó, a zeneszerző és a színészek is sokat tudnak hozzátenni a filmélményhez. Rendezői munka illetve egyéb közreműködők szempontjából az "okés, de nem túl emlékezetes" jelzős szerkezet volt az, ami elsőre eszembe jutott az alkotásról. Amikor utánanéztem a rendezőnek, Kevin Greutert nevére bukkantam, aki direktorként az általam nem túl acélosnak minősített Jessabelle, valamint a hasonlóan gyenge Fűrész 3D és Fűrész 6 című alkotásokat jegyzi. Mit is mondhatnék? Egy újabb iparosmunka egy iparostól.

A színészek közepesen unalmas teljesítményt nyújtanak. Isla Fisher játéka színtiszta B-kategória, Anson Mountot pedig inkább tudnám elképzelni középkori harcosnak, mint békés bortermelőnek, bármennyire is jámbornak írták meg a szerepét. A casting egyébként is neuralgikus pontja a filmnek, hiszen a sorozatok világából érkező "húzónevek" (Jim Parsons, Eva Longoria) gyakorlatilag biodíszletként asszisztálnak az eseményekhez, karakterük egydimenziós, a szerepük meg jóformán semmi.

Mivel egy horrorfilmnek szánt produkcióval van dolgunk, érdemes lenne néhány szót ejtenem a film horrorisztikus aspektusairól is. Bevallom, nem sok ilyenről tudok beszámolni. Egyrészt a víziók, bár néhol tényleg hideglelősek (pl. az ágy keretének torzulása), érthető okokból egy idő után már nem igazán tudtak felkavarni - hiszen csak hallucinációk, nem kézzel fogható történések. Másrészt vér nem sok van a filmben: ami gyilkosság történik (főként a film végén), az is inkább súlytalannak tűnik, mint ütősnek. Ez egyrészt abból fakad, hogy a szereplők vagy kidolgozatlanok, vagy nem túl szimpatikusak, másrészt pedig abból, hogy az operatőr elég szemérmesen közvetíti a brutálisabb eseményeket - egyetlen jelenet kivételével. Ami viszont jól működik az alkotásban, az a paranoia és a találgatás. Az én érdeklődésemet végig az tartotta ébren, hogy mi lehet az oka ezeknek a vízióknak, folyton elméleteket állítottam fel. Bár nincsenek igazi red herringek a produkcióban, engem néhány apró rezdüléssel sikerült félrevezetniük az alkotóknak. Egy ideig komolyan gyanúsítottam egy-két ártatlan szereplőt, és azt hittem, hogy egész más motivációja lesz a gonoszoknak. Mindezt összességében jó pontnak könyveltem el magamban.

Egyebekben nem sok kiemelhető momentumát tudnám megnevezni a filmnek. Az anyaság témaköre nincs benne különösebben kihasználva, ehhez sajátos mondanivalót nem társít a rendező. A bűntudatról sem tud következetesen szólni a film, én legalábbis nem láttam meg benne ilyesfajta értékeket. Mondanivaló szintjén tehát elég szimpla élményt nyújt a produkció.

Azt mindenképpen ki kell emelnem, hogy aki látta a francia A betolakodó (Inside/À l'intérieur - 2007) című horrort, annak lesznek kísértetiesen ismerős elemek a Visions történetben. Azt is mondhatnám, hogy jelen kritikám tárgya A betolakodó expoitation-jellegű vérgőzös szélsőségektől mentesített, megalkuvóbb, könnyebben emészthetőbb, de könnyebben is feledhető változata, amit csupán egyetlen történetbeli csavar ment meg a teljes középszerűségtől.

Kevin Greutert jobb filmet készített az előző alkotásánál, a Jessabelle-nél - de csak egy kicsivel. Klisé, de egynek elmegy ez a film is.

6/10

A film teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán