Isten hozta Önöket a Sziklán! Aki túl van a 30-on, annak azonnal könnyeket csal a szemébe ez a mondat, ami a 90-es évek egyik legjobb akciófilmjének védjegyévé vált. Tiniéveink egyik legnagyobb moziélménye volt ez a kiváló alkotás, amelyben olyan, mára már kicsit leamortizálódott alkotók hozták a csúcsformájukat, mint Michael Bay, Jerry Bruckheimer és Nicolas Cage. Brutál erős képek égtek bele a retinánkba, akcióorgia volt ez a köbön, amelynek kvintesszenciáját őfelsége legjobb titkosügynöke, azaz személyesen Sean Connery alkotta, aki túl a 60-on olyan stílusosan rúgta szét a nála generációkkal fiatalabb statiszták hátsó felét, hogy öröm volt nézni. A zene magnetikus erővel lökdösött végig bennünket az amúgy nem túl acélos történeten, máig a legnagyobb kedvencek között tartom számon, de gondolom nem csak én. Amikor elegem lesz a középszerű alkotásokból, és igazi, dögös akcióra vágyom, a mai napig ezt a filmet veszem elő. Most is így tettem, és továbbra is csak azt tudom mondani, hogy ez egy kiváló alkotás, egyáltalán nem fogott rajta az idő, bárhol, bármikor jöhet!
Hummel tábornok (Ed Harris) nem tudja elviselni, hogy több emberét hagyta meghalni az amerikai hadvezetés, ezért úgy gondol igazságot szolgáltatni, hogy elrabol 15 db ideggázt tartalmazó rakétát, és elfoglalja a turistalátványosságként funkcionáló Alcatrazt. Nyilván nem hagyhatják ezt a Pentagonban, ezért egy kiváló vegyészt, Stanley Goodspeed-et (Nicolas Cage) és egy régóta raboskodó angol titkosügynököt, John Mason-t (Sean Connery) juttatnak be a különleges egység védelme alatt az objektumba. És az életre-halálra menő akció elkezdődik...
Tegyük tisztába a dolgokat, ezt a filmet nem a mély mondanivalójáért szeretjük, hanem a brutál jól kidolgozott akciójelenetekért, amelyek mai szemmel nézve is megállják a helyüket. Persze megértjük mi, hogy az ideggáz mekkora fenyegetés és szegény túszoknak milyen rossz, de igazából alig várjuk, hogy túlessünk már a kötelező körökön, és jöjjön már Sean Connery, és zúzza szét a fél várost (miközben még arra is van ideje, hogy a lányával lebeszéljen egy találkozót), Nicolas Cage nullázzon le egy Ferrarit, és egyáltalán hagyja már abba a nyekergést, kapja össze magát, és akciózzon nekünk egy jót. Ez a film erről szól, szórakoztatni akar, nem nevelni, és ezt a célt tökéletesen el is éri, nem véletlenül emlékszünk rá még ennyi év után is.
Igen, biztosra mentek Bruckheimer-ék, ami ezúttal azt jelentette, hogy mindenki a legjobbját adta hozzá a filmhez, tökéletesen működtek a 90-es évek menő sablonjai, mindenki elégedett volt, a nézők kaptak egy remek mozit, amit máig lehet emlegetni, a producerek pedig boldog mosollyal arcukon számolgathatták a rengeteg pénzt, amit kerestek vele. De én egyetlen fillért sem irigylek tőlük, hiszen tényleg jó munkát végeztek, minőségi akciófilmet tettek le az asztalra, olyat, amiről manapság csak álmodunk. Mondjon nekem valaki mostanában olyan darabot a műfajból, amelyből egyszer majd 20 évvel a keletkezése után is vég nélkül tudjuk idézni a kedvenc jeleneteinket! Na ugye.
Ma már hihetetlennek tűnik, de a 90-es években Michael Bay volt az a fenegyerek, akinek a kedvéért rohantunk a moziba, és olyan, akkoriban A-kategóriás sztárok kirándultak a kedvéért az akció műfajába, mint NIcolas Cage és egy olyan élő legenda, mint Sir Sean Connery. Ő pedig tudta, hogy mi kell a népnek, hozta a tőle elvárt szintet, vagyis a legendás lassítások, iszonyúan látványos akciók mellett akkoriban még a forgatókönyvekre is odafigyelt, melynek köszönhetően azokon a jeleneteken sem unatkoztunk, amikor nem történt semmi látványos a filmvásznon. Gazdagabbak lettünk jó néhány klasszikus beszólással (abszolút kedvenc: mivel már többet ültem, mint Mandela, minimum felkérnek elnöknek), örök emlék lett állítva a grunge stílusnak, adtunk a Bond-mítosznak, ámultunk-bámultunk azon, mennyire jó karban van Connery, dobtunk egy hátast attól, amikor Cage látványosan lassítva letérdelt az égő fáklyákkal. Jól felturbózott közönségfilm volt ez, amelyben olyan mininimális üresjárat volt, hogy szinte észre sem vettük. Nem volt szükség női főhősre, akkor még a férfiak mentették meg a világot, és ez mai szemmel nézve is jól volt így. Fröcsögött a tesztoszteron, dübörgött a fülünkben a nagyon jól eltalált zene, emelkedett az adrenalin, mi pedig összességében ájultunk elfelé a pofinkba tolt jóságon. És a helyzet máig változatlan, ez egy jó film, aki nem így látja, menjen nyugodtan Transformers-t nézni!
Tökéletes volt a casting, a kiváló szereposztás rengeteget tett hozzá a filmhez. Nicolas Cage hiteles volt tudósként és újsütetű kommandósként is, Ed Harris vérprofin hozta a kötelezőt, de Sean Connery elvitte a show-t, betöltötte a vásznat az egyénisége, nélküle semmit sem ért volna az egész mozi, fényesen bizonyította a tételt, hogy öreg akcióhős nem vén akcióhős, sok évvel a retro hullám előtt (a szinkron is nagyon jó, érdemes azzal nézni!)
Nincs mit ragozni ezen, ha egy jó akciófilmre vágyunk, amiben biztosan nem csalódunk, ezt az alkotást érdemes elővenni. Dögös képek, sodró lendület, a 90-es évek máig nem porosodó hangulata, remek színészek és első osztályú akciójelenetek a köbön. Ezt kapjuk ettől az alkotástól, és ez nem kevés.
9/10
A szikla teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
