[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE]

Amikor Bondok és Bourne-ok uralják a filmvásznakat, nem mutatkozik szükség olyan régi vágású kémsztorikra, mint amilyeneket például John le Carré is alkotott (nem véletlenül nem kapott sok adaptációt olvasottsága ellenére sem), vagy amilyeneket Robert Littell. Utóbbi úriember azért is különösen érdekes, mert az ő első regényét adaptálta Ken Nolan (A sólyom végveszélyben) vászonra a szóban forgó szkriptben, és minden erőssége ellenére is hasonló cipőben jár, mint minden más, inkább a kémtevékenységre, mint az akcióra alapozó kémfilm.

Pedig Nolan nem kis munkát végzett: egy eredetileg 1973-as regényt fordított le a mai viszonyokra, méghozzá úgy, hogy nemcsak a körítést frissítette (drónokkal és Edward Snowden emlegetésével), de alapvető vonásait is teljesen a mai korhoz igazította. Művében a modern technológiákra, számítógépes támadásokra alapozó titkosszolgálati módszereket állítja szembe a személyes kapcsolaton alapuló hírszerzéssel: amikor egy A.J. Lewinter nevű kiváló tudós Észak-Koreába disszidál, a CIA kénytelen az íróasztala mögött porosodó Leo Diamond ügynököt elővenni, aki mestere az ügynökök átállításának és pszichológiai profilozásnak. Diamondnek úgy kell kiderítenie, mit és miért vitt át Lewinter a koreaiakhoz, hogy közben nem tudódhat ki a CIA számára igen kínos ügy, ráadásul házon belül is megpróbálják megfúrni. Ő azonban Lewinter szökését sokkal jobban szeretné egy keresztes hadjárattá alakítani, amellyel a régi módszerek létjogosultságát tudja igazolni az újak felett.

Nolan tehát mindent megtett azért, hogy 1973-ból 2015-be helyezze át a történetet, ami tiszteletre méltó abból kiindulva, hogy ez igazából a legkevésbé sem lett volna kötelező, viszont más szempontokból nem nevezném jól sikerült adaptációnak a The Defectiont. A forgatókönyv iszonyatos mértékben támaszkodik a párbeszédekre, gyakorlatilag minden információt úgy tudunk meg, hogy valaki elmagyarázza vagy elmeséli, de nem ritka az sem, hogy a forgatókönyv egy egész oldalát egy monológ foglalja el. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy amikor például a szereplők hátterére, motivációira kerülne a sor, Nolan szinte kibeszél az olvasóhoz a karakterek száján keresztül, másrészt bár írott formában működnek ugyanazok a hatásmechanizmusok, mint egy regényben, filmként jó eséllyel dögunalmas és vizuálisan érdektelen lesz ez a hozzáállás.

Az egyetlen húzás, amivel Nolan ki tudja rángatni művét hosszú dialógusok sorozatából, hogy jelenetek egymás mellé vágásával igyekszik felpörgetni és feszültebbé tenni a történetvezetést, amely a mű vége felé ugyan elindít valamit, de addig szinte követhetetlen információáradat zúdul ránk. Littell könyve láthatóan kínos aprólékossággal megy bele a CIA működésébe, a forgatókönyv pedig egy cseppet sem próbál szelektálni: az első fél órában csak úgy repkednek a különböző titkosszolgálati részlegek nevei, és a CIA belül a hierarchia 4 különböző szintjéről ismerhetünk meg visszatérő arcokat Diamondön kívül. De míg egy regénynél ez a befektetett munkát és a hitelességet dicséri, egy filmben már csak jellegtelen (nem véletlen, hogy két szereplőt a történet folyamán is rendre összekevernek) és megjegyezhetetlen figurákat van idő felsorakoztatni.

Mindezt leszámítva a The Defection viszont végső soron jól működik, tele van fordulatokkal és egy olyan kémtörténetet vázol fel, amely inkább az elmés megoldásokra helyezi a hangsúlyt, mint a nyers erőre. De ezek az elemek nem öncélúan vannak jelen, hála annak, hogy Nolan gyakorlatilag arra használja fel őket, hogy lerombolja a hős kémek mítoszát és egyben bevigyen egy nagy gyomrost a modern titkosszolgálatoknak is. És emiatt egy kevesek által szeretett, de egyébként pazar mű is lehetne a The Defectionból.

Ehhez viszont feltétlenül ki kell dobálni belőle mindent, ami csak papíron működik és a vásznon nem, mert jelen formájában csak egy könyszagú és rettentően fárasztó adaptáció képét mutatja a szkript. Ken Nolan a munka oroszlánrészét már elvégezte, és ha egyszer már ennyire drasztikusan belenyúlt az eredeti regénybe, valószínűleg nem esne nehezére még jobban átalakítani, hogy egy igazán működőképes és élvezetes darab lehessen.