Cybernatural / Unfriended (2014)
2015. november 05. írta: !Márk!

Cybernatural / Unfriended (2014)

img_0294.jpgKözismert, hogy egy jó film kivitelezése nem feltétlenül a kvázi korlátlan büdzsén múlik. A Cybernatural-nél minimálisabb költségvetést pedig nehezen lehet elképzelni. Tulajdonképpen csak a stábtagok számítógépeikre volt szükség (a történetleírásban meglátjátok miért), a színészek még a legvérmesebb moziőrülteknek sem csengenek ismerősöknek, és mégis, minden amatőrsége, hibája, és kilógása ellenére Levan Gabriadze alkotása hangulatos, kiszámíthatatlan és figyelemfelkeltő.

A sztori pár fiatal barátról szól, akik egy csoportos Skype-videóbeszélgetésben vitatják meg az élet nagy dolgait. Pontosan egy éve történt egy tragikus eset, amikor az egyik iskolatársuk öngyilkosságot követett el egy róla kikerült, kompromittáló videofelvétel miatt. A srácok beszélgetésében feltűnik egy ismeretlen, kép nélküli felhasználó, akit nem lehet kiiktatni, és egy idő után kiderül, hogy valószínűleg a halott lány szelleme tért vissza a computer-világba. A beszélgetés során pedig egyre durvább dolgok veszik kezdetüket, minek következtében senki sincs biztonságban a baráti társaság tagjai közül.

unfriended_cybernatural_1.jpgKicsit olyan az egész alapvetése a filmnek, mintha egy modernebb köntösbe bújtatott Kört látnánk, ugyanis ma már a legtöbb ember számára a számítógép használat és az online tartalomelérés kézenfekvőbb és elterjedtebb a televízióknál és a megboldogult VHS-korszaknál. Látványelemek és helyszínek hiányában a néző figyelme egy ilyen film esetében viszonylag kevés dologra korlátozódik: elvihet egy ilyen darabot a hátán a színészi játék, a jól megírt párbeszédek, de talán mindent felülíróan fontos a forgatókönyv. A szkript alaposan bővelkedik hibákban és lyukakban, de szerencsére az alkotók voltak annyira kreatívak, hogy egy olyan sztorit vigyenek vászonra, ami nem a megszokott klisékre épül, adott esetben meglepő fordulatokat és paráztatós szegmenseket is tartalmaz. Tulajdonképpen ez a fajta cyber-horror világ nem egy kiaknázott ágazat, így a szereplőkkel együtt gyakran mi sem tudjuk, hogy egy-egy jelenetben mire megy ki a játék.

A színészi játék nem túl acélos. Könnyes szemű, gyakran az egymás szavába vágó és üvöltöző fiatalokat látunk, de azt sem lehetne mondani, hogy borzalmasak lennének. Kifejezetten jót tett volna a cselekménynek, ha még megtoldják picivel a játékidőt, ugyanis akadnak a filmben légbőlkapott szálak, megmagyarázatlan dolgok és kérdőjelek, ám szerencsére ezek vannak kisebbségben. Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Cybernatural erősen hangulatfilm. Technikai szempontból egyáltalán nem kimagasló, érződik rajta az alkotók rutintalansága, de képes volt szórakoztatni és esetenként rám hozni a frászt, amiért a legtöbb esetben hálás is vagyok. Elvégre az ember a borzongás miatt néz horrorfilmet, de meg vagyok arról győződve, hogy egyesek pocséknak fogják találni az összképet.

Mindenképpen egyedi élmény a Cybernatural, ami színvonalát tekintve nem tűnik ki a tömegből, de amatőr filmes szerelemgyerekként kifejezetten jól funkcionál. Helyenként kifejezetten hátborzongató atmoszférával bír, egyszeri megnézésre ajánlom, de tudni kell a helyén kezelni a látottakat.

7/10

A Cybernatural teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr798043892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.11.06. 10:36:33

A Megan is Missing-hez képest milyen? De mindegy is, teszek a filmmel egy próbát, a 7/10 már lehet jó is (nekem).

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.11.06. 11:27:48

@Werewolfrulez: Az a film nekem kimaradt. A Cybernatural-nél közrejátszott nemi guilty pleasure-faktor, mert tudja, érzi az ember, hogy amit néz az filmként nem a legjobb. Viszont tartogat kifejezetten izgalmas, jól felépített jelenetet (különösen a papíros jelenet maradt meg bennem, aki látta, tudja miről beszélek) . Tipikus, szombat esti spontán filmezéshez szerintem jó választás.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.11.14. 01:01:46

@Power...: egyszeri szórakozásnak elfogadható volt. A papír felirat tényleg ügyes megoldás, de nekem pl. a legvége is tetszett. Véleményem szerint a Megan is Missing jobban működik, a The Dennel meg kb. egy szinten van, ha a hasonló mozik között kell elhelyezni.
süti beállítások módosítása