Ki gondolná, hogy Spielberg után (pontosabban előtt) a frászt tudja hozni ránk egy T-rex és Peter Jackson után lenyűgözve nézzük King Kongot? Pedig ez vár ránk, ha rászánjuk magunkat arra, hogy megnézzük az 1933-ban készült klasszikus filmet. Már nagyon régen készültem arra, hogy megnézem ezt a legendás alkotást, amelyről mindenki ódákat zeng, mégis aggódtam, hogy vajon a mai CGI világon edzett szememnek tud-e valami újat nyújtani Merian C. Cooper sok évtizeddel ezelőtt készült filmje? Már a kezdő képsoroknál (ahol még nem volt kép, csak zene), már tudtam, hogy nagy élmény lesz ez a mozi, amit lélegzetvisszafojtva néztem végig, annyira jól fel volt építve, egyetlen percre sem zavart, hogy a stop-motion technika fölött már régen eljárt az idő, ez bizony maga volt a nagybetűs KALAND, amelyből nem hiányzott a feszültség, a romantika, és a súlyos mondanivaló sem. Tökéletes filmélmény, kár lenne kihagyni az életünkből!

Carl Denham (Robert Armstrong), a híres filmes össze akarja hozni a világ legjobb moziját, melyet úgy kíván kivitelezni, hogy elhajózik a világ másik végébe egy szigetre, amelyen a legendák szerint egy hatalmas szörny, bizonyos Kong él, akitől rettegnek a bennszülöttek. Szó szerint az utcán talál rá a leendő női főszereplőre, Ann Darow-ra (Fay Wray), akinek fogalma sincs arról, milyen kalandok várnak rá azon a szigeten és később az Empire State Building tetején...

A filmtörténelem egyik leghíresebb alkotása egy látomásból született. Merian C. Cooper a 30-as évek elején New York-ban sétálgatva tekintetét az ég felé emelte, ahol éppen egy repcsi húzott el egy magas épület mellett, és hirtelen bevillant neki egy kép egy óriásgorilláról, aki repülőgépek után kapkod egy felhőkarcoló tetején. Most mondhatnánk, hogy ez nekünk is eszünkbe juthatott volna, de ahhoz, hogy ebből egy zseniális film legyen, olyan különleges egyéniség kellett, mint amilyen Cooper volt. Emberünk megszállott filmes volt, de az őrültebb kategóriából. Az első világháborúban berepülő pilóta volt, majd átnyergelt a dokumentumfilmekre, élete álma volt, hogy felfedezzen egy ősi szörnyet, amely végülis sikerült neki, igaz, hogy nem megtalálta, hanem kitalálta nekünk King Kong-ot, de ez már részletkérdés. Arról híresült el a filmiparban, hogy zseniális dokumentumfilmeket gyárt társával, Ernst B. Schoedsack-kel, amelyben vérszomjas vadállatokat örökít meg, miközben pár lépésre áll tőlük a kamerával. Csak idő kérdése volt, mikor talál rá egy bevállalós producer, aki pénzt és korabeli csúcstechnikát tol a hátsó fele alá, hogy filmtörténelmet írjon és nem mellesleg rengeteg pénzt hozzon neki. David O. Selznick (akinek olyan klasszikusokat köszönhetünk, mint az Elfújta a szél, illetve a Manderley-ház asszonya) nem volt szívbajos, és megadta a lehetőséget Cooper-nek, ráadásul a rendelkezésére bocsátotta Willis O'Brien trükkspecialista minden szaktudását, aki már jó ideje ügyködött azon, hogy a stop-motion technikát tökélyre fejlessze. Már csak egy jó forgatókönyv kellett, továbbá a főszereplők kiválasztása, és elkezdődhetett a nagy kaland, King Kong életre hívása a filmvásznon. A többi pedig, ahogyan mondani szokták, már történelem.

Nem nehéz felismerni Carl Denham karakterében Cooper alakját (aki a továbbiakban inkább producerként tevékenykedett, több klasszikus John Wayne filmet is köszönhetünk neki, és 1953-ban tiszteletbeli Oscar-díjat kapott életművéért). Nem mondanám gonosznak a rendezőt, inkább csak fanatikusnak, akinek semmi sem számít, csak az, hogy összehozza a világ legjobb filmjét, szó szerint bármi áron. Nem érdekli a lány lelke, az óriásmajom sorsa, saját maga körül forog a világa. Azért nem csináltak belőle lelketlen gazembert az alkotók, van néhány jelenet, amelyben a lányért aggódik, de  nem tudjuk megkedvelni, pláne, hogy ha jobban belegondolunk, igazából az ő siker - és pénzvágya győzte le King Kong-ot, nem a filmben emlegetett szépség. Kong király volt a saját birodalmában (ami egyébként rendkívül érdekes hely, tele van dinókkal, akik meglepően félelmetesek, ahhoz képest, hogy milyen technikai lehetőségek álltak akkoriban a trükkmesterek előtt), aki elköveti azt a végzetes hibát, hogy beleszeret egy szép szőke lányba. Mivel egy óriási gorilláról van szó, ez kimerül annyiban, hogy megvédi mindentől, ami fenyegeti a törékeny teremtést (legyen az óriáskígyó, repülő dinó, de a T-rex mindent visz), és mindenképpen a közelében akarja tudni. A lány értelemszerűen nem viszonozza a hatalmas lény érzelmeit, már csak azért sem, mert az ő szíve a hajó első tisztjéért dobog, viszont rengeteg alkalma van sikítozni és látványosan rettegni. John Driscoll kezdetben egyáltalán nem örül, hogy a lány a hajóra kerül, aztán persze megenyhül a szíve, és jöhetne a love story, ha nem jön közbe King Kong, úgyhogy a daliás tisztnek hirtelen át kell minősülnie hősnek, aki kimenti a szörnyeteg szőrös karjaiból kedvesét. Nincsenek túlírva a karakterek, viszont nem is sablonosak, ráadásul sikerült eltalálni a megfelelő arányokat, mindenki a történetben betöltött szerepének megfelelő ideig tartózkodik a filmvásznon, nincs olyan érzésünk, hogy felesleges jelenetet nézünk.

A film sikerének legnagyobb titka a jól felépített történet és a hangulat és feszültségteremtés. A látvány akkoriban páratlan volt, ma már finoman szólva is túlhaladottak a trükkök, mégis sokkal izgalmasabb tud lenni ez a kiváló alkotás, mint bármely CGI parádé (Peter Jackson überlátványos filmjén halálra untam magam, erről pedig le sem tudtam venni a szemem, aki nem hiszi, próbálja ki nyugodtan!). Kb. 45 percet kell várni King Kong megjelenésére, de addigra már annyira kíváncsiak lettünk rá, hogy tűkön ülve várjuk, hogy kössék már ki azt a szerencsétlen lányt a bennszülöttek ahhoz az emelvényhez, mert akkor mindjárt elkezdenek dőlni a fák, és jön végre az óriásmajom. A hanghatások is zseniálisak, de a zene az, ami jelentősen felerősíti az érzelmi hatást (nekem már attól elkezdett a hátamon futkosni a hideg, amikor a film elején még kép nélkül csak Max Steiner zenéjét hallgattam). Mindezen túl mindvégig úgy érezzük, hogy egy különleges kalandban van részünk, amelynek még komoly tanulsága is van, amelyen még el is lehet gondolkodni, vagyis azzal az érzéssel nézzük a vége feliratot, hogy igen, az ilyen alkotások miatt találták fel a mozit, szívünket, lelkünket átjárja az élmény, kötelező darab!

Fay Wray-t nem véletlenül hívták sikolykirálynőnek, valóban rendkívül lenyűgözően tudott rettegni, ráadásul nemcsak szép volt, hanem tehetséges is. Élete szerepe volt Ann Darrow, soha nem tudta megismételni ezt a sikert, de ezzel is beleírta magát a filmtörténelembe. Robert Armstrong kiváló alakítást nyújtott a gátlástalan filmrendező szerepében, Bruce Cabot-nak voltak szép pillanatai.

King Kong történetének rengeteg feldolgozása van, mégsem érhetett egy sem ennek a klasszikusnak a közelébe. Az óriásmajom az Empire State Building tetején mára fogalommá vált, amelyet egy rendkívüli embernek köszönhetünk, Merian C. Cooper-nek, aki fanatizmusának és tehetségének köszönhetően az adott kor leglátványosabb és legjobb filmjét hozta össze, megteremtette King Kong (aki ugyebár a világ nyolcadik csodája) legendáját, akinek tragikus sorsa máig meg tudja mozgatni a nézők és a filmesek fantáziáját. 

10/10

 A King Kong teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.