Üzenem mindenkinek, aki azt hitte, hogy a Dheepan csak azért nyerte meg a cannesi Arany Pálmát, mert menekültekről szól, hogy jól hitte. Egyre jobban kezdem azt hinni, hogy ez a fesztivál is rálépett arra az útra, aminek az Oscar már emberemlékezet óta a megtestesítője: egy filmes tematikájú kirakatesemény.

Adott egy áldatlan állapotban lévő Srí Lanka, melyben polgárháború dúl. Egy helyi férfi (Jesuthasan Antonythasan), egy nő (Kalieaswari Srinivasan) meg egy kislány (Claudine Vinasithamby) ad hoc felveszik egy család személyazonosságát, és hamis papírokkal becsempésztetik őket a békésnek tűnő Franciaországba. Itt pedig meg kell tanulniuk boldogulni a gettóban nyelv- és szaktudás nélkül, úgy hogy egyáltalán nem ismerik egymást és minden szerettük halott, miközben a HMCS francia Edward Norton (Vincent Rottiers) egyre pipább rájuk.

Nem is rossz alapötlet, mi? Ebből azért ki lehetne hozni valami ütőset. A hangsúly a feltételes módon van, ugyanis ez a film annyira középszerű, hogy már-már meghökkentő. Pláne úgy, hogy a hasonlóan nyers mozik specialistája, Jacques Audiard jegyzi a forgatókönyvet és a rendezést is. Fel nem fogom, hogy a lenyűgöző Rozsda és Csont után, hogy lehet elégedett ezzel.

Nem véletlenül említettem meg, mert felépítésben nagyon hasonló a két film, és összehasonlítva őket teljesen kikristályosodik, hogy miért lett ennyire felejthető a Dheepan. Már a Rozsda és Csontban is kellemetlen volt, hogy a rendező hosszú időkre képes volt megfelejtkezni egyes történetszálakról, de itt ez hatványozottan igaz. Valahogy nagyon rosszul érzi azt, hogy hogyan is kéne rendesen csapongás mentesen mesélni a történetet. De ez a film is kibírta volna ezt a hibát ha nem lenne az egész ennyire szokványos és ennyire érdeklen. Képtelen a mű arra, hogy megragadja a néző figyelmét, mert annyira szimpla és sokszor látott panelekre épül, hogy hajszálpontosan repül bele a középszerűség tartományába. A Rozsda és Csont azért például képes volt arra, hogy a mély karakterdrámák mellé fenntartsa a figyelmet kardszárnyú delfinekkel, lábatlansággal, boksszal, humorral és szerethető karakterekkel. Itt semmi ilyesmi nincs. Persze szurkol a néző a karaktereknek, de csak merő szánalomból és empátiából, maguk a figurák egyáltalán nem érdekesek.

Az egyetlen dolog, amivel próbálkoztak az a katonai szál, ami egyrészt túl későn jön be a képbe (itt is tetten érhető a történetszálak rosszul kimérése), másrészt egyetlen jelenetben mutatja meg magát igazán, ami a rossz kameramozgás és koreográfia miatt inkább segalian komikus, mintsem katartikus. Az ultragiccses utolsó jelenet meg szót sem érdemel. A negédeskedést már kiprivatizálta magának Hollywood, ne majmolják az európai filmek is őket, ha kérhetném.

6/10

A Dheepan - Egy menekült története teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán