ComingSoon - 2015. október 8.
2015. október 06. írta: danialves

ComingSoon - 2015. október 8.

Ugyan az október már a jó filmek terepe lenne, ezen a héten mégis mintha egy ellenkező trend jelent volna meg: a jobbnál jobb alkotásokkal versengve egy Asylum-mozi és egy nem túl ígéretes paródia is versenybe száll. Pedig válogatni van miből: Tom Hardy iker-alakítása, Zemeckis szó szerint szédületes mozija, és egy egysnittes német darab is várja azokat, akik egy érdekes élményre vágynak a héten.
A Hotel Transylvania azon kevés filmek egyike volt, amelyek jól jöttek ki még abból is, hogy Adam Sandler neve virított a stáblistájukon, és egyelőre úgy tűnik, a folytatás sem adta alább a színvonalat. A jó pár klasszikus Cartoon Network-mesét jegyző Tartakovszkij neve egyébként is garancia lehet erre, és mivel animációs filmekből idén is viszonylag ínséges a felhozatal, egy ilyen kellemes családi szórakozást is meg kell becsülni.
Most, hogy minden arra érdemes film mozis forgalmazást kapott már idén (ld. Ex Machina, Dope, Slow West), jobb híján a forgalmazók kénytelenek voltak letenni egy Asylum-darab mellett a voksukat. (Szarkazmus OFF). Mindig értetlenül állok és egy kicsit meg is ijeszt, hogy egyes emberek piacképesnek gondolják ehhez hasonló darabok forgalmazását, és mivel már nem ez az első eset, hogy ilyen filmeket tekinthetünk meg moziban, eszerint ez sikeresnek is bizonyul. Bár ha nagyon kegyetlen akarok lenni, tulajdonképpen a Jurassic Worldöt is csak az a beleölt 150 millió dollár különbözteti meg ettől a teszkógazdaságos verziótól...
Elképzelésem sincs, hogyan hozott ki Robert Zemeckis egy egész estés filmet egy néhány perces kötéltáncból, de az biztos, hogy alkotása egy egészen szédítő élmény lesz. (Sokak számára akár szó szerint is.) Az elképesztő 3D-betétekkel felturbózott történet valószínűleg nem csak számomra idézi fel a Pi élete megoldásait, és őszintén remélem, legalább ennyire szórakoztató is lesz.
Brian Helgeland gengszterfilmje sokak méltatását kiváltotta, ugyanakkor az eddigi vélemények korántsem áradoznak osztatlanul a Kray-fivérek történetéről. Tom Hardy (dupla) alakítása viszont mindenkit egyaránt lenyűgözött, így ha más nem is emelhető ki egyértelműen, ez már biztosan egy olyan vonása lesz a műnek, ami miatt érdemes megnézni, az esetleges csalódást pedig tudjuk be annak, hogy a rendező korábban magasra tette a lécet olyan darabokkal, mint a Szigorúan bizalmas.
Ha esetleg valakinek a Jurassic város nem elég erre a hétre, még eshet a választása a futószalagon készített paródiák közül most éppen a zombifilmeket (és sorozatokat) kipécézőre. A szokásos olcsóság ellenére ez a mű lényegesebben színvonalasnak tűnik, mint egy Asylum-mozi, még azt is megkockáztatom, hogy el is lehetett mosolyodni egyszer-kétszer az előzetesen, de a 3.2-es Imdb-értékelés valószínűleg arra figyelmeztet, hogy az előzetesbe belekerült minden értékelhető momentum.
A németek egysnittes mozija pazar technikai csoda - de történetmesélésben már nem tud felnőni ehhez a vonásához. Bővebben itt írtunk a filmről.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr447889154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása