Iszonyatos tömegű film zuhan ránk, és sajnos mindig akad egy-két gyöngyszem, amit elsikkad a sok között, ráadásul nem is kerül Magyarországon forgalmazásra. A Sodródva ennek az esetnek a tipikus példája, pedig ismert színészek is előfordulnak benne (igaz, csak mellékszerepben), Selena Gomez is rajta van a stáblistán, William H. Macy első rendezése mégis eltűnt a szemünk elől, pedig kiváló filmről van szó, amelyre érdemes rászánni a játékidőt, nem látványos, nem nyert díjakat, egyszerűen csak egy szép alkotás, ami elér a szívünkig, és a zene sem elhanyagolhatóan jó benne. Érdemes adni neki egy esélyt!

Sam (Billy Crudup), a sikeres reklámszakember életét kettétöri a fia halála. Az alkoholba menekül, egy hajón él, építkezésen dolgozik, céltalanul tölti a napjait. Aztán egy nap a volt felesége, Emily (Felicity Huffman) odaadja neki fia néhány holmiját, amelyek között rátalál néhány általa írt dalra. Úgy érzi, miközben énekeli a szöveget, a fia vele van, ezért egy kocsmában fellép, amelynek tanúja lesz egy fiú, Quentin (Anton Yelchin), aki meggyőzi arról, hogy csatlakozzon a zenekarához. És a közönségnek bejönnek a dalok, elindulnak a siker útján, azonban eljön a perc, amikor Sam-nek el kel döntenie, hogy a saját életét akarja élni, vagy a fiáét...

Semmi extra nincs ebben a filmben, egy hétköznapi ember történetét ismerhetjük meg, aki nem tud túllépni a fia elvesztésén, és saját akaratán kívül hirtelen helyi rocksztár lesz, pótapja egy gátlásos, de tehetséges fiatalembernek, ő pedig szépen lassan magára talál, hogy aztán megint a gödör aljára kerüljön, de már megerősödött annyira, hogy szembe tudjon nézni a múlttal, és készen álljon a jövő felépítésére. Elkerüli a film a szokásos hollywoodi kliséket, éppen ez a varázsa, hogy egy teljesen emberi történetet mutat be, minden túlzás és hatásvadászat nélkül, miközben dübörög a zene, tisztul a lélek és sajdul a szív. És éppen ezért nem lett belőle hatalmas siker, mert nincs benne semmi bombasztikus, egy jól megrendezett, szép jellemfejlődést bemutató film, amelyet nagyon szeretünk, de nem emlegetünk évtizedek múlva, hiányzik belőle az a bizonyos plusz, ami a Whiplash-ban megvolt. 

Hétköznapi történet hétköznapi emberekkel, akik a maguk módján küzdenek a démonjaikkal, mégsem unatkozunk, a drámát jól egészíti ki a zene, jól eltalálták az arányokat az alkotók, mindvégig sikerül fenntartani az érdeklődést. Hamar megkedveljük a főszereplőt, dacára annak, hogy nem él éppen hótiszta életet, de annyira esendő, hogy nem lehet haragudni rá. De a mellékalakok is jól megírásra kerültek, nemcsak Sam karakterén van a fókusz, figyelemmel kísérhetjük a volt felesége, Quentin, és egy zeneboltot üzemeltető barát életének alakulását is. Nem túlzó a szereplők magatartása, élik a saját kis életüket, mint bárki más, megpróbálnak úrrá lenni az útjukba kerülő eseményeken, legyen az egy első fellépés, a csajozás vagy egy regatta szétugrasztása übercool gitárzenével kísérve. Igen, vannak nagyon menő jelenetek is a filmben, mégsem a zenekarról szól, hanem Sam-ről, ugyanakkor kiemelt szerepet kap a zene, de csak aláfesti a történetet, nem nyomja el.

Lélekemelően szép filmhez van szerencsénk, mégsem érezzük úgy, hogy mesterművet nézünk. Becsúszik néhány sablon, néhány felesleges jelenet, de mindenért kárpótol bennünket a záródal, és az olyan képek, amikor a szülők együtt takarítják le fiúk sírjáról a ráírt egyszavas üzeneteket. Tele van a film üdítően friss kamerabeállításokkal, amelyek sokat segítenek abban, hogy teljesen átéljük a történetet, szurkoljunk Sam-nek, hogy túl tudjon lépni a fia halálán, Quentin-nek, hogy higgye már el végre, hogy tehetséges, miközben a fülünkben csengenek a dalok, amelyek közül egyik sem világsiker, de megérint bennünket mindegyik. Szeretni fogja a filmet, aki megnézi, dacára annak, hogy kőkemény drámáról van szó.

Billy Crudup kiváló választás volt a főszerepre, szomorú, hogy ez a remek színész (aki annak idején visszaadta a Titanic férfi főszerepét azért, hogy a Korlátok nélkül című filmben játszhasson) ilyen kevés lehetőséget kap a filmvásznon. Anton Yelchin (akit a legtöbben a legújabb Star Trek filmek Chekov-jaként ismerik a nézők, pedig nem ma kezdte a színészi pályát) szintén nagyon erős alakítással ajándékozott meg bennünket. Jó volt látni a kisebb szerepekben Laurence Fishburne-t, Felicity Huffmant és természetesen William H. Macyt.

Abszolút színészfilmről van szó, vagyis a szereplők alakításán van a hangsúly, nem véletlenül, hiszen a rendezőnek ez az első nagyfilmje, eddig színészként tűnt fel a filmvásznon. A lelki rezdülések tökéletesen figyelemmel kísérhetőek a színészek arcán, nincs itt szó semmilyen túlzásról, mindenki egyszerűen, természetesen, mégis kiválóan alakítja a szerepét. Igazi gyöngyszem ez a film, kár lenne kihagyni az életünkből!

8/10

A Sodródva teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.