Manapság már a kalandfilm sem a régi. Az utóbbi évekből nekem legalábbis nem vésődött be egyetlen darab sem a műfajból, ami csak a közelében lenne gyerekkorom egyik kedvencének, A smaragd románcának. Pedig alapjáraton nincs benne semmi különös, mégsem lehet elégszer látni, annyira egyedi hangulata van, hiába ismerjük a poénokat, mégsem lehet betelni velük. Kiváló volt a forgatókönyv, a két főszereplő között kiválóan működött a kémia, és akkor Danny DeVitóról nem is beszéltem. Bárhol, bármikor jó választás ez a film, ha tökéletes kikapcsolódásra vágyunk, megunhatatlan!
Joan Wilder (Kathleen Turner) sikeres írónő, akinek kalandregényeit imádják az olvasók. A reménytelenül romantikus lány azonban egyedül él, melynek legfőbb oka, hogy még mindig a saját könyveiben megírt álmai hercegét keresi. Aztán egy nap kap egy telefont a nővérétől, hogy most azonnal vigyen el neki egy kincses térképet Kolumbiába, különben megölik. A tipikus városi lány mi mást tehetne, azonnal indul a dzsungel közepébe, ahol hamarosan hihetetlen kalandok közepébe csöppen, oldalán Jack Colton-nal (Michael Douglas), aki a legkevésbé sem hasonlít a férfieszményére...
A tucatkalandfilmek egy kaptafára készülnek, van egy gyenge nő és egy erős férfi, akik először utálják egymást, aztán az átélt kalandok következményeként szépen egymásba szeretnek, csók, happy end, ennyi. Abban a percben felejtjük el őket, amint megjelent a vége felirat. Ez az alkotás azonban kivétel, évtizedek óta nem tud kimenni a divatból, az ezredik ismétlést is ugyanolyan rajongással nézzük végig, mint egykoron az elsőt, amit végignevettünk, végigizgultunk és szurkoltunk a nem hétköznapi szerelmeseknek, hogy hagyják már abba a civakodást, és vágjanak bele a csókprojektbe. Pedig senki sem hitt egykoron a film sikerében, mégis kasszát robbantott és a nézők szívében máig kiemelt helyen tanyázik. Vajon miért?
A legnagyobb fegyvertény a kiváló forgatókönyv. Diane Thomas két filmet írt túl rövidre szabott életében, a Smaragd románcát és annak folytatását, a Nílus gyöngyét, mégis sikerült maradandót alkotnia. A kalandfilmet könnyű műfajnak tartják, pedig egyáltalán nem az, nagyon erős fantázia és különleges stílus kell ahhoz, hogy emlékezetes történetet, karaktert és szövegeket tudjon írni valaki hozzá. A forgatókönyvírónak ez sikerült,egyszerű és mégis zseniális volt az az alapötlete, hogy a kalandírónő extrém kalandokba keveredik, miközben rátalál az az igaz szerelem, amit annyiszor megírt már a könyveiben. Már csak jó sok csavar, emlékezetes jelenet (kíváncsian várom a kedvenceket kommentben, nálam mindent visz, amikor Juan rádöbben arra, hogy kedvenc írónőjét akarta lepuffantani, és hirtelen kedves házigazdává válik), menő szöveg (pl. honnan tudja, hogy ez mariuhána? jártam egyetemre stb.), a humor-akció-romantika szentháromsága kell hozzá, és készen is van a siker receptje. Azért nem árt jól kiválasztani a főszereplőket sem, és egy-két jól megírt mellékkarakter sem árt, a főgonosz is jöhet, de csak mérsékelt habzással, nehogy már tényleg komolyan elhiggyük, hogy hőseink élete és a happy end komoly veszélyben forog. És persze a krokodilokat se felejtsük ki sorból.
Egy nagy zöld smaragd. E körül forog a történet, mindenki ezt a kincset hajtja, ami végtelen számú vicces jelenethez és sok-sok nevetéshez vezet. Mégsem üres romkomról van szó, adunk az akciónak és a kalandnak is rendesen, jól eltalált ritmusban és arányban, és a szórakozás garantált. Ki hinné, hogy már több, mint 30(!) éve nem tudjuk kiverni a buksinkból ezt a jó kis filmet, amelybe nem sok komolyság szorult, mégis bérelt helye van az én 30-as korosztályom kalandfilmes toplistájának élmezőnyében. Örök kedvenc, hiszen ki ne szeretné egy rövid időre elhinni, hogy a romantikus könyvekben leírt kalandok valóra válhatnak? A kivitelezésben hiba nincs, az operatőri munka, a színészvezetés kiváló, jól össze lett ez a film rakva, nincs ezen mit ragozni.
Michael Douglas fiatalon tökéletesen alkalmas volt a férfi főszerep eljátszására, kellően sármos volt és nem vette komolyan magát, pont olyan volt, ahogyan az a kalandregényekben meg van írva. Kathleen Turner akkoriban éppen a szexbomba korszakát élte, mégsem csak a szépségét tette hozzá a filmhez, méltó játszótársa volt Douglas-nek. És persze ne hagyjuk ki Danny DeVitót sem, aki megbízhatóan szállította a humort, az én kedvenc mellékkarakterem mégis az Alfonso Auru által remekül alakított Juan.
Robert Zemeckis még a Vissza a jövőbe trilógia előtt kapta meg a rendezői széket, nem várt senki semmit ettől a filmtől, aztán a siker megnyitotta előtte Hollywood kapuit. Kár, hogy a folytatást már nem vállalta, bár egyáltalán nem lett rossz film A Nílus gyöngye, mégsem érte el ennek az alkotásnak a színvonalát. Nem kell mindig a dráma, időnként bele kell csapni a könnyebb műfajba is, erre pedig tökéletes választás ez az alkotás.
8/10
A smaragd románca teljes adatlapja a Magyar filmes adatbázis (Mafab) oldalán.
