Szélhámosnak lenni igen kifizetődő szakma, de csak akkor, ha megfelelő stílus társul hozzá, mert anélkül bizony nehéz levenni a lábukról a nem éppen jó szándékú férfiaknak a nem is olyan gyenge nőket a lábukról (jó szándékkal is nehéz lenne, de ez egy másik történet). Persze nem szép dolog, ha gazdag hölgyeket fosztanak ki erre specializálódott urak, de hagyjuk most az erkölcsöket, nevetni jöttünk, nem drámázni! Mert vígjátékról van szó, mégpedig minőségiről, amelyen garantáltan sokat fogunk nevetni, köszönhetően a kiváló forgatókönyvnek és a két főszereplő alakításának. Semmi világmegváltás, csak egy jó kis film, amit bármikor érdemes újranézni!
Beaumont-sur-Mer egy festői városka a Riviérán. Pompás vadászterep egy olyan kifinomult szélhámosnak, mint Lawrence Jamieson (Michael Caine), aki nagyon jól él az anyagilag jól eleresztett hölgyeknek hála. Azonban egy nem túl szép napon felbukkan egy fiatal kolléga, Freddy Benson (Steve Martin), aki a nők szánalmára építve fosztja ki őket, nem kissé bumfordi módon. Némi kakaskodás után úgy döntenek, döntsön egy fogadás arról, hogy ki távozzon a kies szépségű településről. És a véletlen úgy hozza, hogy a fogadás tárgya egy bizonyos Janet Colgate (Glenne Headly) lesz, aki azonban még őket is meg tudja lepni...
Kevés a jó szélhámos-film, főleg a vígjáték kategóriában, nagyon jól kell csűrni-csavarni a történetet ahhoz, hogy ne unjon rá a közönség. Jól el kell találni az arányokat, nagyon vékony a mezsgye a vicces és a kínos jelenetek között, és nem árt a helyzet és jellemkomikumok megfelelő kihasználása sem. És mindez semmit sem ér, ha félrecsúszik a casting, ki kell egészítenie egymásnak a főszereplőknek, vagy nem működik a film. Vagyis a könnyűnek nevezett műfaj valójában nagyon is nehéz, nem egyszerű feladat egy igazán jó vígjátékot összehozni, nem is szokott sikerülni mostanában sajnos, a műfaj a 80-as években élte a virágkorát. Ez a darab is akkor született, és nem véletlenül őrizték meg szép emlékeiben a nézők, még ma is kiváló szórakozást tud nyújtani nekünk, ha valakinek véletlenül kimaradt volna az életéből, nagyon sürgősen pótolja!
Zseniális a film humora, és mindig vár ránk egy nem várt fordulat, az unalom teljes mértékben kizárt. Felsorolhatatlan a poénözön, az én két személyes kedvencem az, amikor Danny Trejo neve egy táncversennyel kapcsolatban kerül megemlítésre, illetve amikor Caine nekifutásból jól megostorozza Martint (sírva nevetős kategória!). A legnagyobb csavar a történetben az, hogy egy nő kifog mindkettőjükön, és egészen a film végéig nem is sejtjük, hogy a két szélhámos nagyon csúnyán át lesz verve. Tökéletesen jellemző, ahogyan a két főszereplő reagál erre a helyzetre: a fiatalabb átkozódni kezd, az idősebb pedig tud stílusosan veszíteni. De addig még rengeteget nevetünk és döbbenünk le a viharos gyorsasággal változó eseményeken. Stílusos szórakoztatás a köbön, kár, hogy akad benne néhány kisebb üresjárat, de ezen bánkódjon, aki akar.
A film egy remake, az eredeti a Dajkamesék hölgyeknek című alkotás, 1964-ben készült David Niven és Marlon Brando főszereplésével (és én eddig még nem láttam, pedig mindkét színész nagy kedvencem, fogalmam sincs, hogyan maradhatott ki eddig az életemből). Az egyik író egyszer látta a tévében, és elindult a fantáziája, melynek eredményeként már évtizedek óta nevetünk ezen a jó kis mozin, amelyben nincsenek életre szóló tanulságok, viszont istenien lehet rajta szórakozni. A két főszereplő karaktere nagyon jól ki lett találva, a két teljesen különböző figura tökéletes kiegészíti egymást, a stílusos sármőr és a modortalan bohóc kettőse nagyon jól működött a filmben. A női főszereplő kezdetben nem játszik jelentős szerepet, aztán fokozatosan egyre nagyobb teret kap a történetben, hogy a végén kiderüljön, az orruknál fogva vezette a profi szélhámosokat. Mindezt bájosan, ártatlanul és végzetesen kiszámítva, vagyis igazi nőként. Kötelező darab!
Michael Caine és Steve Martin nagyon jó választás volt a főszerepre, azonban a kiváló komikussal megesett az az a szégyenletes eset, hogy az angol színész csúnyán lejátsszotta a vászonról. Nem látványosan, hiszen akkor nem működött volna a film, hanem stílusosan, ahogyan azt megszokhattuk tőle. Glenne Headly hozta a kötelezőt, érdemes szinkronnal nézni ezt a remek alkotást, Maros Gábor, Makai Sándor és Hernádi Judit szenzációsan kölcsönzik a hangjukat kollégáiknak.
Frank Ozt a Star Wars szerelmesei Yoda mester hangjaként tisztelik elsősorban, azonban egészen korrekt vígjátékokat is rendezett a 80-as, 90-es években, melyek közül magasan kiemelkedik ez a kiváló film. Itt minden összejött, ami miatt érdemes rászánni az időt egy vígjátékra, ha végképp elegünk van az életünkből, nyugodtan keressük elő, garantáltan fel fog vidítani bennünket!
9/10
A Riviéra vadorzói teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
