A Red Riding-trilógia régóta tervben volt nálam, két egyszerű okból kifolyólag: egyrészt, mert krimi imádatom kiapadhatatlan és leginkább a hasonló, kevésbé emlegetett alkotásokra „vadászom”, másrészt, a három filmben rengeteg olyan neves színész fellelhető, akik miatt érdemesnek tartottam megtekinteni az alkotásokat. A minap bespájzoltam az első felvonást, amellyel kapcsolatban kicsit csalódtam is, meg nem is, de semmiképp nem azt kaptam, mint amire számítottam.

Eddie Dunford (Andrew Garfield) fiatal újságíró, aki Yorkshire-be visszatérve neves oknyomozóriporter-karrierről álmodozik. A városkában látszólag minden adott ahhoz, hogy elérje célját: Eddie odaérkezésekor épp egy kislány rejtélyes eltűnése rázza meg az emberek mindennapjait.

A szinopszist elolvasva sokak kapásból beskatulyázhatják a filmet egy gyilkosos-nyomozós krimi-thrillernek, azonban a végkép jóval árnyaltabb, sőt, a nyomozás igazából csak a történet felszíni oldalát alkotja. A Red Riding első felvonása sokkal inkább egy „történelmi” tabló megalkotását tűzte ki célul, megfűszerezve azt korruptsággal, züllött politikusokkal és kifürkészhetetlen viszonyrendszerekkel, mindezt nyakon öntve egy adag noirral és drámával.

A film, mint az látható, próbál komplex alkotásként funkcionálni, azonban pont ez lesz némiképp a veszte, hisz a rengeteg történés mellett a karakterek mélyítésére kevés idő jutott, így a szereplők nagy része papírszagú és kétdimenziós, legalábbis egyelőre. Ebből kidolgozatlanságból egyedül főhősünk, Eddie lóg ki felfelé valamelyest, bár Andrew Garfield játéka jócskán hozzátesz a karakter milyenségéhez, ugyanakkor például Sean Bean bántóan takaréklángon pörög, az Eddie Marsan által megformált piás riporterrel pedig a szereplőben lévő hatalmas potenciál ellenére semmit sem voltak hajlandóak kezdeni.

Őszintén szólva elkövettem azt a hibát, hogy „klasszikus” krimi-thrillerként gondoltam az alkotásra, így némiképp csalódást okozott az, hogy a nyomozás helyett kapott összeesküvés-hálózat összetettségében és kidolgozottságában jócskán elmarad a kielégítőtől. Amit ezen hiányosságok pótlásaként kaptunk, azaz az erős hangulat, a fullasztó képi világ és a megrázó befejezés csak arra elegendő, hogy tompítsa a néző hiányérzetét.

Szóval a Red Riding első felvonása néhol egyszer kicsit kusza, másszor túl egyszerű, és végig hiányzik belőle egy olyan összetevő, amely a szó legnemesebb értelmében filmélménnyé emelné. Persze a rész milyensége függ a folytatás minőségétől is, de így önmagában véve nem több egy nyomasztó, realista drámánál. Meglátjuk, a következő rész mit tartogat a nézők számára.

6,5/10

A Red Riding: In the Year of Our Lord 1974 teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán