Túl a csúcson. Igen, tudom, ez egy másik Stallone - film (nyugodtan vessenek meg érte, én szerettem azt az erősen közepes szkanderezős alkotást), mégis mindig ez jut eszembe a Rocky harmadik felvonásáról. Jellemző módon összesen két jelenetre emlékeztem belőle, amikor Mickey halálára illetve Hulk Hogan-re. De legalább gyermeki kíváncsisággal vághattam bele az újrázásba, és azt kell mondanom, hogy összességében egy tisztességesen összerakott, de tökéletesen felejthető részről van szó, amelynek legnagyobb erénye, hogy az "Eye of the Tiger" című dalt megismertette a nagyközönséggel (még Oscarra is jelölték a Survivor együttes által előadott számot!). Azért egyszer érdemes megnézni, de túl sokat ne várjunk a filmtől (főleg a folytatás ismeretében).
Rocky Balboa (Sylvester Stallone) elnyerte a világbajnoki övet, úszik a pénzben és a családi boldogságban. Ámde egyszer minden jónak vége szakad, már bejelentette a visszavonulását, amikor elvállal egy utolsó címvédő meccset a sikerre éhes Clubber Lang-gal (Mr. T). Nem csak, hogy csúnyán kiütik, de még szeretett edzőjét is elveszíti. Váratlan helyről kap segítséget, nem más, mint egykori ellenfele, Apollo Creed (Carl Weathers) készíti fel a visszavágóra...
Rockyt azért szeretjük, mert bebizonyította, hogy a legfontosabb az, hogy saját magunkat győzzük le, és sikerei csúcsán is megmaradt embernek, nem részegítette meg a siker. Viszont mint mindenki, ő is változik, már nem a kültelki vagány, hanem felelős családfő és technikás bunyós. Van benne annyi erő, hogy a győzelem érdekében visszatérjen az alapokhoz, teljesen új stílust tanuljon meg, és ami a legfontosabb, nem hagyatkozik teljes mértékben az edzőjére, nemcsak az öklét használja, hanem a fejét is. Mindezzel együtt nem sikerült teljes mértékben érdemben kitölteni a játékidőt, melynek legfőbb bizonyítéka, hogy korának Sziklája, Hulk Hogan kapott egy esélyt arra, hogy beleírja magát a filmtörténelembe (bár az Óvóbácsiban sem volt utolsó), amivel élt is, simán elvitte a show-t, bár nem kicsit volt műfajidegen párosítás a pankrátor a bokszolóval a ringben. Szerencsére Sly-nak van humorérzéke, úgyhogy nem lett olyan kínos a jelenet, mint lehetett volna. Megértem én, hogy Stallone érezte, Mr. T karaktere nem az igazi, és kellett egy kis töltelék a filmbe, és végülis jól szórakoztunk rajta, csak a történethez nem sok köze volt, de ennél nagyobb bajunk tényleg ne legyen.
Már csak azért is szükség volt Hogan-re, mert elég uncsin folydogáltak az események a film elején, hogy aztán hirtelen felpörögjenek az edző halála után. Miután kiszörnyülködtük magunkat azon, hogy milyen brutálisan ütötte ki Mr. T. szegény Sly-t (ennek semmi köze sem volt a taktikához, izomból agyonverte és kész), könnyekig meghatódunk Mickey utolsó jelenetén, kicsit búsongunk, és nagyon megkönnyebülünk, amikor meglátjuk Apollót, mert tudjuk, hogy végre lesz valami komolyabb történés is a filmen. Még kell egy kis idő, amíg Rocky megbeszéli magával (pontosabban Adrian kicsit emelt hangon megbeszéli vele), hogy igen, ő nem fél, és nem az öv a lényeg, hanem az, hogy laposra verje azt a nagypofájú izomhegyet. Úgyhogy Apollo tudást átad, mérkőzésre felkészít (ökölemelés elmarad, helyette osszuk be magunknak a lassított futást a tengerparton), és már csak a végső küzdelem marad hátra (korántsem meglepő módon). Alapjáraton nem érdekel az ökölvívás, de annyira jól sikerült összerakni a bunyót, hogy tiszta szívemből (és a család legnagyobb örömére elég hangosan) drukkoltam Sly-nak. A happy end természetesen nem maradhatott el, örülés letudva, de azért megmaradt a hiányérzet. Ennek legfőbb oka az, hogy a valóban profi kivitelezés közben nagyon háttérbe szorult a szív, amely a legnagyobb erénye a Rocky sorozatnak.
A főszereplők szokásukhoz híven szépen jellemfejlődnek (kivéve talán Paulie-t, aki ebben a részben eléggé háttérbe szorult), Rocky felnőtt a bajnoki címhez, megadott mindent a családjának, amit szeretett volna, naná, hogy nehezen találja meg magában a "tigristekintetet", vagyis a motivációt, amely ahhoz kell, hogy igazán győzni akarjon. Adrian is láthatóan leküzdötte már a félénkségét (simán lekiabálta szegény Balboa fejét, de nagyon jól állt neki), Apollo-ról is kiderül, hogy nem az a nagyképű bohóc, akinek korábban hittük, nagyon komolyan becsülni tudjuk azért, hogy túllépett a sértettségén, és felkészítette Rocky-t a mérkőzésre. Mr. T. nem sok vizet zavar a történetben, nem a színészi képességeire volt szükség, hanem a brutális testi erejére. Ebből a részből sajnos hiányoznak a felejthetetlen pillanatok (kivéve Burgess Meredith búcsújelenetét), és a látványos végső bunyót sem fogjuk életünk végéig emlegetni, de egyszeri szórakozásnak abszolút elmegy a franchise harmadik része. Nemes veretű középszer, nem taposta sárba Sly a saját legendáját.
Sylvester Stallone immár harmadszor öltötte magára a bajnoki övet, teljesen belakta a karaktert, továbbra is hiteles volt Rocky szerepében. Talia Shire még mindig tudott újabb árnyalatokat mutatni Adrian korántsem szürke alakjából. Burt Young volt már jobb, Carl Weathers hozta a kötelezőt, Mr. T (az ifjabb korosztály kedvéért: a Szupercsapat című tévésorozatban vitézkedett egykoron) morcosan nézett a kamerába, és tette, amiért szerződtették, vagyis brutálisan tolta a bunyót. Burgess Meredith természetesen elvitte a show-t.
Sly nemcsak írta, rendezte is a filmet. Akkora már tudta, mi kell a nézőknek, nála jobban senki sem ismerte a karaktert (naná, hiszen alapvetően saját magáról mintázta), még a humor sem hiányzott a történetből, a pénzügyi siker sem maradt el, vagyis végülis mondhatta volna azt is, hogy Rocky-ban ennyi volt, küldjük nyugdíjba, nézzünk új projektek után. De szerencsére még korántsem került pont a franchise végére...
7/10
A Rocky III teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
