Ismeretlen földönkívüli repülő szerkezetek jelennek meg a Föld különböző pontjain, erre érthető módon kitör a pánik. Az amerikai elnök, Thomas Whitmore (Bill Pullmann) nyugalomra inti az embereket, azonban egy elszállt tudós, David Levinson (Jeff Goldblum) az utolsó pillanatban figyelmezteti arra, hogy az idegenek ellenséges szándékkal érkeztek hozzánk. Túl későn jön az információ, vesztésre áll az emberiség, de amíg rendelkezésre áll egy számítógépes vírus és egy hős vadászpilóta (Will Smith), még van remény...
"Atomot nekik!". Kevés nálam békésebb ember él ezen a bolygón, de tiszta szívemmel egyetértettem Bill Pulmann-nal, amikor erre a következtetésre jutott, miután telepatikus úton tudomást szerzett az idegenek kies Földünkkel kapcsolatos terveiről. Ebből is látszik, hogy nagyon jól felépítették a történetet, a karakterek szerethetők (vagy éppen utálhatók, lásd védelmi miniszter) voltak, a szöveg kiváló, a szereposztás elsőrangú volt. Pedig alapvetően kliséhalmaz a film, a kedves sztriptíztáncosnőtől kezdve a világmegváltó eszméket valló szobatudósig, aki éles akcióhelyzetben megtalálja a macsósabb vonásait. A látvány a saját korában csúcstechnikának számított, mára már sajnos nagyon látszik, hogy közben mennyit fejlődött a CGI, de ettől a film még működik, soha nem értettem, miért fanyalognak olyan sokan Roland Emmerich rendezésén, jó kis blockbuster ez, nem több, de nem is kevesebb!
Meglepően sok karaktert mozgat a történet, mégsem tűnik túlzsúfoltnak. Megismerhetjük, hogyan éli meg a világunkat alapvetően megrengető tragédiát a kisember, a tudós, a katona és az elnök. Esendőek, éppen ezért emberiek a figurák, könnyű velük azonosulni. "Kapjuk szét őket, mielőtt ők kapnak szét minket". Nagyjából erről szól a film, igazi amerikai mentalitással, de nagyon jó a körítés, így nem zavaró. A kedvenc jelenetek nem felsorolhatóak, annyi van belőlük, de nálam mindent visz, amikor a végén Jeff Goldblum (akibe természetesen halálosan szerelmes lettem egykoroa film megtekintése során) és Will Smith halál lazán, szivarozva jönnek befelé a képbe. Most komolyan, miért kell ezt folytatni? Ez így volt jó, nekem az ultradögös Goldblum kell, nem a 20 évvel idősebb! Azt pedig elképzelni sem tudom, kivel fogják pótolni Smith jól megírt karakterét. Mondanám, hogy majd meglátjuk, de szerintem én ki fogom hagyni az életemből ezt a várhatóan nem túl acélos utánérzést. Inkább megnézem még egy párszor az eredetit!
Annyi blockbustert láttam az évek során, miért pont ez lett ekkora kedvenc (legalábbis a számomra)? Tényleg nincs benne semmi különös, csak egy jó forgatókönyvből jól összeraktak egy jó filmet. És mégis milyen ritkán szokott összejönni ez a mutatvány, ugye? Általában imádjuk a "hűha" élményt, amikor jól meglepnek bennünket az alkotók, de amint ez a példa is mutatja, egy jól eltalált hangulatú alkotás is meg tud maradni a nézők emlékezetében, dacára annak, hogy korántsem mondható filmtörténeti mérföldkőnek. Nem kell mindig a dráma, nem lehet mindig borongani, miért mi váltsuk meg a világot, amikor megteszik helyettünk Smith-ék, miközben mi kiválóan szórakozunk? Kéretik a saját helyén kezelni a filmet, ha csak egy látványos, földönkívülis kalandfilmre vágyunk, ez lesz a tökéletes választás!
Roland Emmerich specialitása a nagyszabású blockbusterek gyártása, bár ezek közül csak kevés lett igazán sikeres, főleg az utóbbi években. Nem tudom, ki hogy van vele, én ezért a filmért és a Csillagkapuért megbocsátottam minden félresikerült rendezését. De a második felvonásra már tényleg nem vagyok kíváncsi, mert soha nem fog akkora élményt nyújtani mint ez a jó néhány évvel ezelőtt készült alkotás.
8/10
A függetlenség napja teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
