Ezen a héten a blockbusterek hagynak egy kis levegőt mindenki másnak is, ami természetesen arra inspirálta a forgalmazókat, hogy szórjanak be ide mindent, ami egy Jurassic World vagy egy Agymanók társaságában egyébként könnyen elsikkadna. Ez nem kevesebb, mint 9 címet jelent, köztük többnyire romantikus vígjátékokat, de érkezik a Pannonia Entertainment újabb felélesztett klasszikusa, egy Halálos iramban-paródia, és egy szellemes norvég dramedy is.
Nem kockáztatom meg, hogy ebből a filmből egy eget rengető mestermű lesz, de az eddig látottak alapján akár még szállíthatja is azt a szerethetőség-faktort és hangulatot, ami egy ilyen indie-dramedytől elvárható. Ráadásul úgy érzem, a válás feldolgozásával egy olyan témába nyúl bele, amit viszonylag kevés filmes vállal be, éretten és eredeti módon beszélni róla pedig annál kevésbé sikerül. (danialves)
Észrevettétek, hogy a színészek többsége valami nagyon művészi alkotással akar betörni rendezőként? És hogy ezek rendre kegyetlenül mesterkéltek és nézhetetlenek lesznek? Christian Camargonak ráadásul még akkora renoméja sincs, mint pl. Ryan Goslingnak, karrierje fénypontja a Dexter egyik ikonikus mellékszerepében merül ki. És az eddigi hírek alapján úgy néz ki, mostantól is maximum azért fogunk a szóban forgó Csehov-újraértelmezéséről emlékezni rá, mert annyira rossz lett, hiába nyert meg hozzá egyébként Jean Renotól William Hurtig nem is olyan rossz színészeket. (danialves)
Egy újabb klasszikus tér vissza a mozikba, ezúttal pedig nem más, mint David Fincher korszakalkotó szatírája, amelyről itt írtunk.
Az Insidious azon kevés horrorok közé tartozik, amelynek folytatása nem hogy nem lett egy, mindössze csak a címből élő Zs-kategóriás szutyok, de nagyjából közmegegyezés, hogy még a színvonalat is tudta tartani. A harmadik rész (ami valójában egy előzményfilm) ugyan a rendező James Want és az eredeti főszereplőit is elvesztette, azonban a rendezői széket az eddigi történetekért is felelős Leigh Whannell foglalta el - ez a folytonosság pedig reméljük, a film minőségében is jelentkezik majd. Az amerikai nézők és kritikusok véleménye eddig mindenesetre ezt erősíti. (danialves)
Ole Giæver filmje több, mint egy egyszerű túrázás: valójában a néző kirándulása a főszereplő/író/rendező meglehetősen frappáns és kendőzetlen gondolataiba. Bővebben kritikánkban.
Kicsit elbizonytalanodtam, Woody Allen nem Owen Wilson-ban reinkarnálódott-e, ugyanis a bonyolult szerelmi élettel rendelkező rendező képe és a Megőrjít a csaj hangulata jöhetett volna éppenséggel a nagy öreg bármelyik alkotásából. Kár, hogy sokkal több nem is derült ki az előzetes percei folyamán a filmről, azt az egy apróságot leszámítva, hogy nagy kavarás lesz benne. De nem igazán látom, hogy pontosan mi az a történet vagy humor, aminek be kéne rántania, és ahogy más országok bemutatóinak visszajelzéseit olvasom, ők is csak egy lélektelen Allen-másolatot tapasztaltak. (danialves)
Jason Friedberg és Aaron Seltzer az utóbbi időben futószalagon ontják magukból a paródiákat, a "futószalag" pedig találóan írja le azt az ötlettelen és lélektelen kifigurázás-áradatot, ami a kezükből kikerül. A recept mindössze annyi, hogy keresnek egy népszerű divatot, majd annak a legtriviálisabb manírjait kiröhögik... és ennyi. Legutoljára az eleve egyre inkább önmaga paródiájává váló Halálos iramban-széria volt az áldozatuk, így természetesen rögtön célba vették Vin Diesel álbölcs mondatait és a szereplők műmájeres keménykedését, de ahogy a menetrendszerűen érkező lesújtó kritikák mutatják, ez még elég kevés lesz egy szellemes paródiához. (Azt pedig nem akarom tudni, hogy mennyit sikkasztottak el, ha az elképesztő 20 millió dolláros büdzséből ilyen gagyi kinézetre futotta.) (danialves)
A kötelező francia vígjátékot sem kell hiányolnunk ezen a héten, és nem túl meglepő módon a franciák ismét nem a kanti filozófiát állították a középpontjába, hanem a szexet. Kár, hogy akár drámai, akár kevésbé drámai megközelítést keresünk, a szexfüggőségről bőven készültek jobb művek, mint amit első látásra a szebb napokat látott Sophie Marcaeu és kollégái összehoztak itt a vásznon, de legyünk őszinték: ezt a filmet úgyis azoknak szánták, akik a "szex" szó látványa a címben már bevonz a moziba. (danialves)
Kulinária végtelenje teljesen lenyűgöz, az ízek szerelmeseként minden szabad percemben elmerülök ebben az ínycsiklandozó világban. Teljesen átlagos konyhatündérként azonban az életemnek csak egy részét teszi ki a gasztronómia, vannak azonban olyan mázlisták is, akik profiként minden percüket ezzel töltik. Ezen belül külön kasztot képviselnek az étteremkritikusok, akik utazgatnak a világban, és egyetlen írásukkal repítenek a mennyekbe vagy sújtanak a porba sok éve a vendégek kegyeiért több-kevesebb sikerrel küzdő éttermeket. Az ő különleges életükbe tekinthetünk bele ebben a dokumentumfilmbe. Nem várok túl sokat az alkotástól (túl sokrétű a téma, valószínűleg meg fognak maradni a felszínen az alkotók, ennyi játékidőbe egyszerűen nem fér bele több), ami ettől függetlenül igazi csemegének ígérkezik a hozzám hasonló ínyencek számára (FilmBaráth)
