Brad Birdöt őszintén csodálom, mert nagyon ráérezhetett valamire, ha három legnagyobb jóindulattal is csak korrekt animációs filmjét Szent Grálokként tisztelik. A mainstream egyik legtúlértékeltebb rendezőjét pedig legjobban nyilvánvalóan legnagyobb hatású műve felől lehet megfogni, amely még szerintem is egyben a legjobb. De A hihetetlen család még annak ellenére is borzasztóan öregszik, hogy igazi jeletésrétegei tulajdonképpen csak a felnőttek számára láthatók.
Mert amíg látványos szuperhőssztori Mr. Irdatlan és családja világmegmentésével a gyerekeket célozza be, a háttérben egy szülő tipikus problémáiról szól: a családi életbe való belefásulásról, a fiatalkori élményekhez való visszavágyódásról, az önzés elvárható mértékéről, és persze az ebből születő belső és külső konfliktusokról. Hozzá kell tennem, ezt maga a rendező sem állítja vállaltan a középpontba, inkább csak időről-időre beszúrja ezeket az elemeket a történetbe, amikor úgy érzi, azok frappánsan jönnének ki.
Ez még abszolút bocsánatos bűn lenne, elvégre egy gyerekfilmről van szó, azonban az így előtérbe kerülő hőstörténet sajnos egyáltalán nem olyan kreatív és kidolgozott, mint amennyire ez a középponti szerep megkövetelné. Elég beszédes, hogy Bird szinte egy az egyben a Fantasztikus Négyes szuperképességeit nyúlja le hőseinek, de a produkció más elemeiben is bőven merít a Star Warstól kezdve a klasszikus kémfilmekig gyakorlatilag mindenből. Amikor pedig poénkodni próbál filmje sablonosságán, ez az önreflexió nem kiereszti a gőzt, hanem inkább azt a kínos érzetet kelti, hogy a rendező magyarázkodni próbál unalmas paneljei miatt.
Természetesen hiba lenne azt elvitatni, hogy A hihetetlen család egy végtelenül profi és tudatos produkció, amely ha nem is váltja meg a világot, képes egy kerek és értelmes történetet is elmesélni, és mindeközben még szórakoztatni is. Ha pedig úgy vesszük, Bird részéről a hangulat akár tudatos múltidézés is lehet, ahogy a 60-as, 70-es évek atmoszféráját (és jövőképét) vegyíti a szuperhősfilmek esszenciájával. Ugyanakkor mintha az alkotás látványvilága és stílusa is ezzel együtt befásulna, és vizuális szempontból a film egyszerűen jelentéktelenné válik.
A közönség szemében nem vált ugyan azzá, de ettől még A hihetetlen családból bántóan hiányzik az a szikra, ami egy lenyűgöző alkotássá tenné. Inkább csak egy szokásos aranyos-okos-ügyes Pixar-animáció, amely a stúdiónál megszokottnál talán még kicsit többet is kacsintgat ki felnőtt közönsége felé, és senkinek nem okoz csalódást. Azonban egyben senkinek sem felelhet meg igazán.
7,5/10
A hihetetlen család teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
