Nem szokásom könnyeket ontani egy színész halála miatt (búslakodni szoktam, ha olyanról van szó, akit kedvelek, természetesen), ritkán érint meg annyira egy ilyen veszteség, mint most, Pierre Brice halálakor. Sokáig nem tudtam abbahagyni a zokogást, mert ő nem egy színész volt a számomra, hanem Winnetou, gyermekkorom hőse. Rongyosra néztem a vele készült filmeket anno, halálosan szerelmes voltam belé, és igen, természetesen én is hordtam olyan borzalmasan gagyi hajpántot, amilyent ő viselt. Aztán felnőttem, a nemes lelkű apacs főnök alakja egyre távolabbra került tőlem (ha leadták a tévében, nosztalgiából mindig újráztam, de ennyi), mégsem felejtettem el soha Winnetout. Aztán amikor olvastam a halálhírt, és kisírtam magam, már kerestem is elő kedvenc Pierre Brice filmemet, vagyis az Ezüst-tó kincsét. Aki esetleg még nem látta, sürgősen pótolja, alapmű és még ma is nagyon szórakoztató kalandfilm, nemcsak gyermeklelkű felnőtteknek ajánlott!
Fred Engel (Götz George) apját megölik a postakocsiban, amellyel fiához tartott, és elvették tőle a térképet, amely egy mesés indián kincshez mutatta az utat. Azonban csak a térkép egyik felét sikerült megszereznie a banditáknak, a másik fele barátjánál, Patterson.- nál van, akinek a lánya, Ellen (Karin Dor) Fred szerelme. Az életük veszélybe kerül, azonban szerencsére Old Shatterhand (Lex Barker) és Winnetou (Pierre Brice) éppen arra jár, és segítenek kiszabadítani őket a banditák karmaiból, utána pedig együtt indulnak megkeresni a kincset...
Uff. Ezzel az örökbecsű mondattal lépett át a könyvek lapjairól a filmvászonra Winnetou (Kovács István értő tolmácsolásában), a nemes lelkű apacs főnök. Az biztos volt, hogy fontos szerepet fog játszani a filmben, csak azt nem tudták sokáig az alkotók, hogy ki fogja megszemélyesíteni minden idők leghíresebb indiánját. Aztán a producer elment egy buliba, ránézett egy teljesen ismeretlen francia színészre, aki szintén ott volt, és azonnal tudta, hogy megtalálta Winnetout. Ennyin múlt, hogy Pierre Brice lett gyermekkorunk kedvence. Akkor még nem tudhatta, hogy egy életre kalitkába fogja zárni a szerep, hiába játszott más filmekben más figurát, ő mindörökre Winnetou maradt. De addig még volt egy jó 10 éve, amíg ki nem fulladt az apacs főnök köré épülő nyugat-német filmek sorozata.
Papilo polymnestor parinda. Ez egy lepkefajta latin neve, amelyet egy életre megjegyeztem a filmnek köszönhetően, holott amúgy teljesen hidegen hagynak a természettudományok. Lord Castlepool alakja hihetetlenül jól el lett találva, a Vadnyugaton lepkére vadászó főúr (na és nemes lova, Herklész) annyira vicces, hogy nagyon sokat tud hozzátenni a filmhez. Old Shatterhand (tudjuk, ugye "az ököl, amely pozdorjává zúz") és Winnetou pontosan olyanok, amilyennek Karl May megírta őket, vagyis ők a helyi Jedi lovagok, akik védik a jót és megbüntetik a rosszat (és állati jól néznek ki, ahogyan belelovagolnak a kamerába). Kalandfilmhez képest meglepően sokat foglalkoztak a karakterek megírásával (na persze volt miből, ott voltak a zseniális Karl May regények), a történet is izgalmas volt (dacára annak, hogy nem volt kétséges a happy end), adtak a látványnak (indián támadás, vágta a végtelen prérin, kézitusa, dörgött a Henry karabély és a Medveölő szorgalmasan), a romantikára és a humorra sem lehetett panasz.
Azonban nem lehet elmenni szó nélkül a mellett a tény mellett ,hogy az apacsok főnökének elég kis szerep jutott, Pierre Brice sármja és okosan visszafogott játéka azonban még így is felejthetetlenné tudta tenni az alakját a filmben. Valahol érhető, miért alakult így, hiszen Lex Barker volt a sztár, a francia színész pedig egy ismeretlen senki, de a rajongók szívében a két vértestvér egy szív és egy lélek, ezért kicsit zavaró, hogy Winnetou ennyire másodhegedűs szerepre kárhoztatott, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Minden adott volt egy jó kis kalandfilmhez: szimpatikus jók (nekem főleg Götz George kockahasa vésődött be anno), ellenségből baráttá vált indiánok, karizmatikus főgonosz, fordulatos történet. És mindehhez még hozzájött a Plitvicei tavak szépsége, a később védjeggyé vált zene, és természetesen Lex Barker és Pierre Brice. Hát csoda, hogy elsöprő sikert aratott anno a film, és még mostanában is le szokták adni a tévében matiné jelleggel? Ez a bájos alkotás egyszerűen nem tud kimenni a divatból, annyira jól össze lett rakva.
Lex Barker nem lett világsztár Hollywoodban, dacára annak, hogy volt ő Tarzan is, Európába kellett jönnie ahhoz, hogy valódi közönség kedvenc legyen. Old Shatterhand szerepe nagyon jól állt neki, jól hozta a figurát minden alkalommal, de a többi Karl May regény alapján készült filmben is megállta a helyét. Pierre Brice egyszerűen, minden túlzástól mentesen játszotta el a nemes apacs főnököt, és tette ezt a későbbiekben is. Götz Geroge (a Tetthely sorozat legendás Schmanski felügyelője) még nagyon zöldfülű volt a forgatás idején, rendesen túl is játszotta a szerepét, viszont nagyon jól nézett ki, úgyhogy meg van neki bocsátva. Karin Dor szép volt, Herbert Lom pedig kiválóan alakította a colonelt.
Az akkori idők egyik legnagyobb szabású filmje volt az Ezüst - tó kincse, valószínűleg még az alkotók sem gondolták, hogy ekkora siker lesz belőle. Még kb. 10 évig kitartott a vadnyugati romantika, bár sajnos egyre gyengébbek lettek a Winnetou-filmek, de attól még gyerekkorunk legszebb emlékei fűződnek hozzájuk. Karl May hőseit a szívükbe zártuk mi, nézők, nagyon fáj, hogy Pierre Brice már csak az égi prérin lovagolhat Lex Barker-rel. Nyugodjon békében az apacsok nemes főnöke!
8/10
Az Ezüst - tó kincse teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
