Már a második évad kapcsán is pedzegettem, hogy a House of Cards kissé átugrotta a cápát, és a harmadik évad kiindulópontja sem éppen azzal az élménnyel kecsegtetett, amit két éve kaptunk. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy idén a legnagyobb félelmeim válnak majd valóra, mert a harmadik szezonról a legnagyobb jóindulattal is csak annyit lehet elmondani, hogy a második ismétlése.
Ennek megfelelően az előzőekhez hasonlóan ismét egy reaktív pozícióba kényszerülő Frankkel kezdünk, és bár az írógárda lelkesen próbálja minél nehezebb helyzetbe hozni fő"hős"ünket, a sorozat mondanivalója szempontjából szerintem egyenesen kontraproduktív volt. Gyakorlatilag két éven keresztül figyeltünk egy karaktert, aki mindent megtett a lehető legnagyobb hatalomért, és amikor végre hozzájutott, csak egy nagy rakás problémát és kellemetlenséget kapott a nyakába. Innentől kezdve pedig számomra Frank küzdelmének sem tétje, sem perspektívája nem volt. A House of Cards elvesztette középponti alakját, és az évad során ugyan Putyin Petrov, Dunbar és Claire ugyan egymásnak adták a stafétát, mint a cselekményt mozgató erők, összefogni azt egyikük sem tudta.
Ezzel együtt pedig szép lassan elkezdett átkerülni a fókusz másokra: az első néhány epizódot egyértelműen Doug dominálta, aminek rendkívül örültem, de a szezon vége felé egyre inkább megmutatkozott, hogy az ő karaktere kevés ahhoz, hogy önismétlés nélkül fel lehessen használni. A mellékszereplők maradéka pedig továbbra is az első két évad nagy tizedeléseinek pótlását nyögte még: kissé úgy éreztem, az alkotók csak a megszokott sablonokat próbálják betölteni. Kell egy kritikus hangvételű újságíró, egy súlyosan kihasznált politikai partner, de alapvetően mindegyikükre éppen csak annyi időt fordított az írógárda, amennyi a folyamatos jelenlétükhöz szükséges volt.
Hozzáteszem, a House of Cards mindig is az a fajta sorozat volt, amely rengeteg lapos és értelmetlennek tűnő rész felvezetése után az évad vége felé mindig elképesztő méretekben kezdte lecsapkodni a labdákat, és a 10-12. epizód (egy leginkább fillernek beillő évadzáró mellett) tényleg képes is volt erre, de az alapozás mintha most sokkal széttördezettebb lett volna, mint bármikor. Emlékszem, hogy korábban is jellemző volt a részek közti kb. 1-2 hónapos időugrás (habár arra nem, hogy kötelezően alkalmazták-e), ezúttal viszont számos alkalommal éreztem azt, hogy olyan esetekben is kényszerűen tovább lökik a sorozat idővonalát, amikor éppenséggel bővebb utóéletet is kaphatna az adott esemény. Így bár a szálakat végül (többé-kevésbé) ismét elvarrták, úgy tűnt, sokkal inkább egy történetmesélésével rosszul zsonglőrködő epizodikával van dolgom.
Ettől függetlenül epizódok szintjén a mű tudott okozni lenyűgöző pillanatokat, az 5. rész például azt is megkockáztatom, hogy az egész széria legjobbja volt, de ilyen mértékű kiegyensúlyozatlanságot eddig nem lehetett a House of Cardsban felfedezni. Ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint egy éve, de sorra vesztette el azokat az arcokat, azokat a paneleket, amelyek meghatározták és összefogták eddig a produkciót. Nemcsak jellegét vesztette el, hanem ezzel együtt sok esetben azt is, amit szerettünk benne. A második évad konklúziójaként csak annyit vontam le, a sorozat megváltozott, azonban most már kijelenthetem, kifejezetten hátrányára tette ezt.
A House of Cards teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
