Oké, oké, oké nincs semmi különös abban, hogy egy sikeres filmhez folytatás készül. Az viszont ritkán jön össze, hogy a második felvonás legalább olyan jól sikerüljön, mint az előző. Főleg a 80-as években, amikor a buddy cop filmek a virágkorukat élték, és a jobbnál jobb mozik alaptartozéka volt a humoros szájkarate. Vagyis össze kellett kapnia magát Shane Black-nek, ha ki akarta vívni a nézők elismerését, adva volt a feladat, hogy hozza az előző rész szintjét, és még tűnjön is ki vele az akciófilmek tengeréből. Mindkét feladatot jól teljesítette, a franchise jövője így biztosítva lett, mi pedig máig istenien tudunk szórakozni Riggs és Murtaugh kalandjainak második részén.
Riggs (Mel Gibson) és Murtaugh (Danny Glover) egy simának induló autós üldözés eredményeként egy csúnya bűnügybe tenyerelnek bele, amelynek szálai a dél-afrikai konzulátusra vezetnek. Magukra haragítják a diplomáciai védettség segítségével pénzt és kábítószert csempésző Arjen Rudd-ot (Joss Ackland), melynek eredményeként a csapatuk több tagját is megölik, akárcsak Riggs új barátnőjét, úgyhogy a bosszú nem maradhat el...
Pörgős akciófilm, jól megírt karakterekkel, óriási szöveggel, némi drámával, jó sok humorral, kiváló színészi játékkal, látványos jelenetekkel, és ennek a tetejébe még megkapjuk Leo Getz-et is, hát csoda, ha még ennyi év után is imádjuk újrázni ezt az alkotást? Az első részhez képest javulás, hogy sikerült egy karizmatikus főgonoszt rittyenteni Riggs-éknek (ugye, hogy milyen tenyérbemászó képpel mutatta az igazolványát, és mondta, hogy "diplomáciai védettség?" még jó, hogy Murtaugh helyettünk is megtette, amit ebben a helyzetben meg kellett tennie). Ikonikus jelenetekben sem volt hiány (főleg a dupla nullás vitt nálam mindent), Mel Gibson jól tolta az akciót még mindig, kár, hogy egy érdekes női karakterre még várni kellett egy részt, az pedig kicsit szirupos volt, hogy Riggs a volt feleségéért is bosszút állt egy füst (azaz, egy hangyányival súlyosabb tárgy) alatt, de ennél nagyobb bajunk tényleg ne legyen.
Nincs sok laca-facázás, egy autós üldözés kellős közepébe csöppenünk, nincs idő unalomra, mert a gyorsan zajló történések mellett a szövegre is figyelnünk kell, hogy ne hagyjunk ki egyetlen poént sem. Aztán egy kicsit elidőzünk a családi idillben, de már jön is Getz, aki annyira oké volt, hogy a későbbi részekben is megtartották az alkotók, szerencsére, mert tökéletesen kiegészítette a két főszereplőt, miközben majdnem ellopta előlük a show-t (három közgazdász diplomával ájultan ittam a szavait sokadjára is a pénzmosásról). Majd előbb csak ijesztgetnek a nem kicsi fajgyűlölő gonoszok (mert akkoriban még simán lehetett niggerezni, ma már ez elképzelhetetlen lenne), aztán bedurvulnak, úgyhogy semmi sem menti meg őket attól, hogy nagyon látványosan szét legyen rúgva a hátsó felük. Mindeközben Riggs sajátos stílusban becsajozik, hogy aztán hamar el is veszítse a lányt, megtudja, hogy a feleségét helyette ölték meg, hát csoda, ha teljesen beborul az agya és szó szerint szétkapja a nagykövetséget? Murtaugh-nál szokás szerint zajlik a családi élet (rá kell jönnie, hogy felnőtt a pici lánya), mindvégig pocskondiázza a társát, de közben azért sokkal fesztelenebb lett a stílusa, még humora is lett, és a végső lövés joga is őt illette a filmben.
A történet nem lett túlbonyolítva, de akad benne pár csavar, amelynek köszönhetően egészen a végéig fenn tudja tartani az érdeklődést (a záró jelenet kissé klisésre sikeredett, de a konténerből kiugrató autó és a pénzeső miatt el van nézve). Most egy feminista hisztinek kellene következnie, mivel a szép szőke lány csak arra volt jó, hogy Riggs ágyát melengesse és édesen butuska legyen, de tekintettel a film egyéb előnyeire (na, és arra, hogy az isteni Mel szerencsére kellőképpen alul volt öltözve néhány jelenetben), eltekintenék tőle. A zene sem elhanyagolhatóan volt kiváló, az operatőri munka teljesen rendben volt, az effektekről elég annyit mondani, hogy Oscar-díjra jelölték őket. Vagyis egy jó kis akciófilm született, amely még ennyi év után sem veszített semmit a vonzerejéből, volt olyan jó, mint az első rész!
Mel Gibson még mindig nagyon jól nézett ki, akcióban és színészi játékban is hozta a tőle elvárható szintet, a frizurája és a vállvisszaugratási technikája pedig elsőrangú volt. Danny Glover méltó játszótárs volt, ő arra született, hogy eljátssza Murtaugh őrmestert. Joe Pesci simán lenyűgöző volt Leo Getz alakjában, Joss Ackland-nak voltak szép pillanatai, Derrick O'Connor hozta a kötelezőt, Patsy Kensit szép volt. Mindenkinek azt ajánlom, hogy szinkronnal nézze meg a filmet, jobb, mint az eredeti!
Richard Donner neve biztosítékot jelentett a 80-as, 90-es években arra, hogy jól fogunk szórakozni a filmen, ezúttal sem történt másként, egy igazán dögös akciómozit sikerült összehoznia, amelyből szerintem máig bárki fejből idézi a kedvenc poénját és jelenetét (én sajnos nem tudok választani, annyi van). Emlékszem, annak idején nem kevés aggállyal ültem le a 3. rész elején a moziszékbe, nem hittem, hogy ezt a remek második részt felült tudják múlni. Aztán kiderült, hogy mégis...
Soha rosszabb folytatást, és hol volt még a sorozat vége!
8/10
A Halálos fegyver 2 teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
