Általában nem esik nehezemre a szófosás, de kissé tanácstalanul állok neki a Serena írásomnak. Mai viszonylatban már úgy gondolom, hogy Bradley Cooper-t és Jennifer Lawrence-t nyugodtan nevezhetjük A-listás sztároknak, ráadásul a direktori székben sem egy ismeretlen arc foglalt helyet. Susanne Bier már leforgatott ezt-azt, de arra sosem fogok rájönni, hogy a Serenára mi szükség volt. Nem a rossz jelző írja le pontosan a film rákfenéjét. A dolog sokkal inkább a tömény érdektelenségben gyökeredzik. Mert a Serena technikai szempontból színvonalasan van elkészítve, látszik, hogy az alkotók törekedtek valamire. A gond szerintem csak az, hogy Bier-en kívül úgy igazából senki sem tudja, hogy miről akar ez a film szólni.
George (Bradley Cooper) egy előkelő, ám meglehetősen arrogáns férfi, aki valamilyen fontos szerepet tölt be egy csapatnyi favágó, valamint néhány isten háta mögötti birtokokon kétkezi munkát végző ember életében. Nagy tekintélye van, befolyásos ember, éppen ezért sokan furcsállják, amikor tulajdonképpen teljesen ismeretlenül feleségül veszi a rejtélyes Serenát (Jennifer Lawrence).
Tudom, hogy nagyon körvonalasan vázoltam a film alaptörténetét, de a probléma az, hogy ezek a témák hasonló felületességgel vannak kezelve. Bradley Cooper karaktere valamiért fontos, valamiért ott időzik a keményen dolgozó favágókkal a karolinai vidékeken, valamiért ugrásszerűen összeházasodik a valamiért furcsán viselkedő Serenával. Ez a film egyik legnagyobb hibája, hogy felvet egy rakás kérdést és kételyt a nézőben, de ezeket csak nagyon kis mértékben képes megválaszolni. Minden csak lóg a levegőben, a cselekményszálak csak úgy elénk vannak dobva, és őszintén szólva nehéz egy ilyen alkotást tűéles figyelemmel kísérni egy idő után. Nem véltem felfedezni semmilyen ívet a történetben. A legtöbb filmben eljutunk egyik pontból a másikba, tart a sztori valamerre, de a Serena esetében az volt a benyomásom, hogy végig a kiindulópontban stagnál az alapkoncepció.
Annyira üres és fantáziátlan párbeszédek jellemzőek a Serenára, hogy ember legyen a talpán, aki a földmunkás szakzsargonok egész garmadájából ki tudja hámozni az érdemi dolgokat. Mert az idő nagy részében száraz és unalmas tárgyalásokat, tervezgetéseket látunk/hallunk fakivágásokról, birtokokról, anyagi támogatásról és egyéb ehhez köthető témákról. A félreértések elkerülése végett, ez még önmagában nálam nem aposztrofál automatikusan egy rossz filmet. Mert mint minden mást, úgy a régebbi korban játszódó mezőgazdaság-orientált történetet is lehetne érdekesen, izgalmasan tálalni. Remek példa erre a Whiplash, ami úgy tudott teljesen magával ragadni és beszippantani, hogy soha életemben nem hallgattam céltudatosan jazz-t.
Ránézésre a színészek sem tudták teljesen élvezni a forgatást. Bradley Cooper-t rég láttam ennyire visszafogottnak, a világ legtúlértékeltebb színésznőjét, Jennifer Lawrence-t pedig sosem tartottam egy kirobbanó színésztálentumnak. A film hangulatán és stílusán nagyon érződik, hogy könyvadaptációról van szó, ráadásul a rosszabbik fajtából. Nincsenek azonosulható karakterek, alig tudunk meg ezekről az emberekről valamit (Bradley Cooper karakteréről például három mondatnál többet nem tudnék mondani), és emiatt rövid idő alatt teljes érdektelenségbe fullad a film. Az utolsó harmadára azért valamelyest beindulnak az események, de a Serenának határozottan jobbat tett volna ez a fajta pörgősebb történetvezetés.
Ambivalens érzéseim vannak a film megítélésével kapcsolatban. Ritkán osztok ki ilyen alacsony pontszámot, és nem is kifejezetten annak szól, hogy Bier munkája rossz lenne, ez sokkal inkább az élményt tükrözi, azt a fajta ürességet, amit szűk két órán keresztül éreztem a moziterem sötétjében. Felesleges és félresikerült alkotás lett a Serena, tökéletesen meglettünk volna nélküle is.
3/10
A Serena teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán