Style over stubstance, azaz stílus a tartalom felett, szoktuk mondani azokra az alkotásokra, amelyeknek pazar képi világuk, atmoszférájuk stb. van, de történetileg messze nem tudnak felérni hozzá. A The Signal alapvetően nem tartozna ezek közé, mégis végig azt éreztem, sokszor akaratlanul is azt éri el, hogy ne arra figyeljünk, mit mond, hanem arra, hogyan mondja. Hacsak ez nem egy trükk, avagy a film témájából adódóan egy minden mást kizáró zaj a tévéből.
Egy titokzatos jel árasztja el a tévéadást, a rádiót és a telefonvonalakat is, majd kiderül, hogy komoly hatással van az emberekre: aki hosszabb ideig ki van téve neki, egy agresszív, vérengző vadállattá változik. Miközben pedig az áldozatai halomra gyilkolják egymást az utcán, három ember sorsát követhetjük nyomon: Bent (Justin Welborn) és Myát (Anessa Ramsey), akik szeretők, illetve Lewist (AJ Bowen), Mya féltékeny férjét. A három perspektívából elmesélt történet során pedig szép lassan kirajzolódik előttünk egy minden korláttól megfosztott, delíriumos világ képe.
Vagyis egész pontosan három különböző világé, ugyanis az egymás után fűzött három nézőpont kissé mintha különböző filmeket is képviselne. Nem lepődnék meg, ha a három író-rendező nem együtt, hanem inkább egymás között felosztva dolgozott volna az egyes részeken, mindenesetre fél-fél óráként egy éles stílusváltás történik. Kezdünk egy posztapokaliptikus (vagyis egyelőre inkább még csak apokaliptikus horrorral), amelyben mintha a Kingsman tömegpusztító fegyverét vetették volna be, mindenki halomra gyilkolja egymást. Majd ez minden előzmény nélkül átcsap egy fekete komédiába (á la Shaun of the Dead), ahol a jelnek egy újabb hatását ismerhetjük meg, zseniálisan groteszk poénokkal körítve. A finálé pedig már a képzelet és valóság határán játszadozva a kettőnek sajátos egyvelegét előállítva tesz pontot az egész film végére.
Éppen ezért a The Signalt tényleg csak három különböző alkotásként lehet értékelni: egy érdekes alapötletű, de alapvetően nem túl mély vagy fantáziadús világvége-filmként, egy pazar, véres komédiaként, és egy bizarr sci-fi thrillerként. Kétségtelen azonban, hogy a három elemet az alkotók egy nagyon is határozott elképzelésre fűzték fel, amely a tömegmédia és valóságpercepció kérdésében hasonló elveket fogalmaz meg és hasonló húrokat penget, mint a szintén remek Pontypool. Ilyen szemmel nézve pedig tökéletesen kerek és elgondolkodtató elképzelés lehetne a The Signal, ha a stílus nem venné át az uralmat felette.
Ugyanis így, hogy nem képviselnek egy következetes elbeszélésmódot, az egyes szakaszait sokkal könnyebb öncélúsággal vádolnom, amelyekbe bizonyos jelenetek csak azért kerültek, hogy az adott hangulatot kellően gyorsan egyértelművé tegyék, a nagy egész szempontjából viszont nem feltétlenül szolgálnak mondanivalóval. Ettől függetlenül végső soron tartalmas, és sok esetben szórakoztató élményről van szó, de valószínűleg az első szó, ami utólag eszünkbe fog jut vele kapcsolatban, az a "furcsa" lesz.
7,5/10
A jel teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
