Pont néhány napja ecseteltem a Sárkányszív kapcsán, hogy a 90-es évek folyamán zöld utat kapott filmek néha amennyire ügyetlenek, annyira bámulatosan eredetiek tudnak lenni. Ez pedig akkoriban nemcsak a blockbusterek szintjén működött, hanem egy (két?) kategóriával lejjebb is: a most szóba kerülő alkotás a 80-as, 90-es évek fordulójáról például egy egészen elvetemült alapötlettel hívta fel magára a figyelmet (mondjuk az ausztrálokat mostanában sem kell félteni) - hogy aztán a végeredmény a ráköltött (ausztrál) dollármilliók ellenére is egy erősen B-szagú darab legyen.

Egy meg nem nevezett katasztrófa után a világ romokban hever, az emberek pedig nomád körülmények között tengetik az életüket. Szürke mindennapjaikból egyedül a "testmozgás" rángatja ki őket, vagyis azok az alkalmak, amikor az úgynevezett vándorló "jugger" csapatok egyike a falujukba érkezik, hogy megmérkőzzön a falubeliekkel egy, az amerikai futball és az ókori gladiátorküzdelmek keresztezéséből született sport keretében. Kidda (Joan Chen) fiatal kora ellenére elszántan vesz részt a játékban, és bár kikapnak, felkelti az utazó szupercsapat vezetőjének (Rutger Hauer) érdeklődését, aki egyébként is helyettest keres frissen megsérült futójának. Azonban nemcsak csapatát akarja kipótolni, hanem régi hírnevét is helyreállítani, azzal, hogy visszatér az utolsó városokban üzemelő Ligába.

Bár a koncepció alapján elsősorban nem erre számítanánk, a The Blood of Heroes tulajdonképpen egy esszenciális sportfilm. Abból a szempontból legalábbis, hogy történetében és karaktereiben a műfaj klasszikus elemeit idézi meg a hipertehetséges, de forrófejű kezdő, a kiöregedett, de új erőre kapó mentorban, és a sikerhez vezető útjukban. (Csak éppen mindezt egy posztapokaliptikus környezetbe helyezve.) Azonban olyan szempontból is központi szerepet tölt be a sport, hogy a film világában minden ekörül forog, olyannyira, hogy ebben a törvényen kívüli környezetben mindenki maximálisan sportember, és maximum csak a pályán akarja véresre verni a másikat. (Ezt mindenki döntse el maga, mennyire reális, mindenesetre egy érdekes vonás.) A forgatókönyv tehát igyekszik úgy felhasználni a sportfilmes-sablonokat, hogy azok legkevésbé se tűnjenek annak, és mindegyiknek meglegyen a maga funkciója, erre pedig egy kifejezetten lényegretörő szövegkönyv segít rá.

Azonban ha a megvalósítást nézzük, a minőség sokkal inkább zuhanni kezd, hogy végeredményben egy tipikus B-filmet kapjunk. A színészi alakítások ehhez méltóan borzalmasak, a küzdelmek dinamikátlanul és nevetségesen teátrálisan vannak megkoreografálva, és a környezet, amelyen túlságosan is szívesen időzik el a kamera, ugyan magán hordozza a kreativitás nyomait, de a legkevésbé sem tud tenni valamit az ellen, hogy csak egy szeméttelep újrahasznosítására futotta a büdzséből. Ezek az elkóborlások pedig azt is jelzik, hogy rövidsége ellenére nem éppen céltudatos cselekménnyel állunk szemben - vagy ha úgy nézzük, túlságosan is céltudatossal: a bevezetésből szinte egyből a fináléba esünk, a kettő között nincs semmilyen megjárt út, egyben pedig semmi lényeges, ami legkösse a figyelmünket.

Így egy nagyon egyedi és menő hangulatú alkotás ígéretéből végül túlságosan is elkalandozó és B-kategóriás élmény vált valóra, ami ugyan magában rejt egy érdekes sportfilmet, de más szempontból alapvetően érdektelen és alig nézhető. De ezzel, azt hiszem, nem nagyon lóg ki az akkoriban készült sci-fik sorából.

5,5/10

A hősök vére teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán