[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE]

Sam Esmail tavaly a Comet-tel alaposan lenyűgözött, éppen ezért amikor megláttam egy másik forgatókönyvét a 2008-as Blacklisten, egyből tudtam, hogy el kell olvasnom. Még akkor is, ha már debütáló alkotásával is voltak kifejezetten forgatókönyves problémák, ezúttal pedig egy egyértelműen csiszolatlanabb darab került elém. Azonban legyenek bármilyen komoly hiányosságai a Sequels, Remakes & Adaptations-nek, izgalmas ötletein és ragyogó stílusán nem tudnak csorbítani.

Főhősünk, JR egy igazi lúzer: a gimi legmenőbb csajába szerelmes, aki természetesen visszautasítja, JR ettől pedig egy élethosszig tartó depresszióba merül - majd öngyilkosságot követ el. Ekkor azonban nem a túlvilágra kerül, hanem egy hatalmas, bürokratikus intézménybe, ahol egy amerikai elnök szelleme közli vele, hogy mindenkinek van 500 ezer lehetősége, hogy megfelelően élje le az életét, különben megy a pokolra. Ezzel csak két probléma van: az emlékeit senki nem tarthatja meg, így jó eséllyel ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni, illetve, hogy főszereplőnknek már csak 2 próbálkozása maradt.

A Comet egészéből vagy ebből a rövid ismertetőből is egyértelműen látszik, hogy Esmail az a típusú író, aki nem egyszerűen csak eredeti szeretne lenni, hanem kétségbeesetten szeretne az lenni. Egyrészt ezúttal többször negyedik falat megtörő, didaktikus fordulatokat választ, hogy tudtunkra adja, mennyire nem szeretné, ha ez a szkript egy átlagos hollywoodi mű lenne, másrészt szándékosan nem ír meg úgy egy jelenetet, hogy ne szerepeljen benne valami elvetemült dolog, miközben önéletrajzi áthallásaival igyekszik a földön maradni mondanivalójához. A módszer pedig legalább a nagy számok törvénye alapján működik: annyi bizarr karaktert, szituációt, a filmvilágot kifigurázó momentumot sző bele alkotásába, hogy ezeknek jó része valóban szellemesen működik is - jó részük pedig nem.

Ugyanis egy ponton már elkerülhetetlenül visszataszítóvá válik, ahogyan Esmail mindent a végletekig el akar túlozni, minden húzásával egy hiperkülönc hangulatot létrehozni, minden mondatával pedig valami elképesztően vitriolos kritikát megfogalmazni a stúdiórendszer szereplői felé. Ráadásul ehhez társul még, hogy mondatai szokás szerint hajlamosak túlírttá válni, ezzel is jelezve, hogy szerzőjük mindent akar, csak nem egy közönséges munkát kiadni a kezéből.

Mivel láttam már példát arra, hogy Esmail egy hasonló alapanyagot egy egészen stílusos művé rázott össze, érzem ebben a szkriptben is a lehetőséget ugyanerre. Ettől függetlenül szerintem a Sequels, Remakes & Adaptations túlságosan hektikus, és a maga különcködésével egyenesen hatásvadász könyv ahhoz, hogy egy korrekt filmmé lehessen varázsolni komolyabb átdolgozások nélkül. De annyi remek elem szerepel benne, hogy én csak kívánni tudom, hogy valaha mozgóképes formába öntsék.

Ha van ötleted, javaslatod, milyen forgatókönyvről legyen szó legközelebb, írd meg kommentben!