A Gecko testvérek, a profi bűnöző Seth (George Clooney) és nem enyhén pszichopata öccse, Richard (Quentin Tarantino), sok pénzre tettek szert bankrablás útján, és most az a céljuk, hogy átlépjék a mexikói határt, és ott boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Egy hitehagyott papot, Jacob Fullert (Harvey Keitel) és családját sodorja eléjük a végzet, sikerül is átjutni a határon, és betérnek egy éjszakai bárba ünnepelni. Azonban a buli halálosan elfajul...
George Clonney soha nem volt a szívem csücske színészként, ebben a filmben viszont már sok évvel ezelőtt is imádtam. Nem nagyon vagyok oda a bájgúnár fejéért, de ezekkel a tetkókkal überdögösen nézett ki, mintha ráöntötték volna Seth Gecko szerepét (és igen, csak azért néztem újra szinkronnal, mert Szabó Sípos Barnabással akartam újra hallani az ismerős mondatokat). A kedvenc poénom is csak vele működött igazán (a rabszolgaság vár rád! köszönöm, voltam már házas!), na és persze kisujjból kirázta a figurát. Tarantino-t inkább rendezőként ismerjük, de ebben a filmben színészként (na és persze forgatókönyvíróként) működött közre, kiválóan, ezt a beteg szerepet tényleg ő tudta a legjobban eljátszani.
Le sem tagadhatná a mester, hogy ő tehet a sztoriról, sokáig úgy érezzük, hogy egy Tarantino-filmet nézünk, amelyben legnagyobb örömünkre kedvenc rendezőnk is játszik, aztán elérkezünk a bárba, ahol Danny Trejo a csapos, Salma Hayek figyelemre méltó tánca (nem kell aggódni, nem teszek feminista megjegyzéseket, szerintem, ha mi lányok, megkaptuk Clooney-t, a férfi nézőknek is járt ez a jelenet!) után azonban színre lép Rodrigez, és útjára indul az igazi őrület. Nagyon távol áll tőlem a horrorvilág, de ezt a vicces változatot (és zseniális zsánerparódiát) az utolsó percéig imádtam. A road-movie - vígjáték kombináció elsőre nagyon durvának tűnik, de ha két olyan tehetséges alkotó tesz próbát vele, mint Tarantino és Rodrigez, abból igen jó dolgok sülnek ki. Nem most volt a bemutató, de még ennyi év után is ülnek a poénok, magával ragad a hangulat, dacára annak, hogy az effektek már nagyon elavultak. De kit érdekel, amikor amúgy jól szórakozunk?
A kezdés a szokásos: egy hétköznapi monológ, aztán egy váratlan csavar, majd egy véres kifejlet. És még csak most kezdődnek a kalandok. A Gecko testvérek teljes ellentétei egymásnak, mégis tökéletesen kiegészítik egymást: a hideg fejű profi bűnöző és a beteg kisöcsi zseniális páros, főleg úgy, hogy a szereplők között nagyon jól működik a kémia. Van nekünk egy kiválóan felépített road-movie drámánk, zseniálisan megírt karakterekkel, aztán a bárnál jön a cool-ság faktor, és felülír minden épeszű forgatókönyvírói sémát. De éppen az őrültsége miatt működik, egyetlen percre sem lehet komolyan venni ezt a véres vámpírapokalipszist, mégis nagyon drukkolunk, hogy minél többen túléljék a vérfürdőt a szereplők közül. A lezárás is stílusos, bár mostanában is születne ilyen agyamenten cool műfaji kísérlet!
Robert Rodrigez és Tarantino együtt nagyon erős párosítás, nem kispályáztak, és összedobták a kor egyik legjobb filmjét. Természetesen bele lehetne kötni, de tényleg nincs értelme, olyan jól lehet szórakozni rajta még sok évvel a bemutató után, ezért mindenki kapcsolja ki az agyát, hagyja, hogy áramoljon a csi, és élvezzen ki minden percet ebből az őrülten jó kis filmből!
Látványos, übercool, tökéletesen értelmetlen és szórakoztató agymenés, Clooney és Tarantino főszereplésével, kötelező darab!
8/10
Az Alkonyattól pirkadatig teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
