A Titty Twister bár nyilvánvalóan nem egy hozzám hasonló jó házból való úrlánynak ajánlott hely, szerencsémre azonban az én drága jó apukám ezt nem tudta, úgyhogy nem lettem eltiltva anno ettől a mozitól, én pedig imádtam ezt az őrült road-movie-t, amely teljesen váratlanul átcsap egy zseniálisan jó zombi vígjátékba. Tarantino és Rodrigez kettőse manapság már nem igazán hozza lázba a nézőket, akkoriban viszont ők voltak az ügyeletes fenegyerekek, naná, hogy tódult a nép a moziba, hogy megnézze, mit műveltek így ketten együtt a filmvásznon. Óriási kedvencem volt egykoron ez az alkotás, ezért félve néztem újra sok év után, de kár volt aggódnom, mivel ma is ugyanolyan istenien szórakoztam rajta, mint régen, még az sem zavart, hogy az effektek fölött már erősen eljárt az idő.

A Gecko testvérek, a profi bűnöző Seth (George Clooney) és nem enyhén pszichopata öccse, Richard (Quentin Tarantino), sok pénzre tettek szert bankrablás útján, és most az a céljuk, hogy átlépjék a mexikói határt, és ott boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Egy hitehagyott papot, Jacob Fullert (Harvey Keitel) és családját sodorja eléjük a végzet, sikerül is átjutni a határon, és betérnek egy éjszakai bárba ünnepelni. Azonban a buli halálosan elfajul...

George Clonney soha nem volt a szívem csücske színészként, ebben a filmben viszont már sok évvel ezelőtt is imádtam. Nem nagyon vagyok oda a bájgúnár fejéért, de ezekkel a tetkókkal überdögösen nézett ki, mintha ráöntötték volna Seth Gecko szerepét (és igen, csak azért néztem újra szinkronnal, mert Szabó Sípos Barnabással akartam újra hallani az ismerős mondatokat). A kedvenc poénom is csak vele működött igazán (a rabszolgaság vár rád! köszönöm, voltam már házas!), na és persze kisujjból kirázta a figurát. Tarantino-t inkább rendezőként ismerjük, de ebben a filmben színészként (na és persze forgatókönyvíróként) működött közre, kiválóan, ezt a beteg szerepet tényleg ő tudta a legjobban eljátszani. 

Le sem tagadhatná a mester, hogy ő tehet a sztoriról, sokáig úgy érezzük, hogy egy Tarantino-filmet nézünk, amelyben legnagyobb örömünkre kedvenc rendezőnk is játszik, aztán elérkezünk a bárba, ahol Danny Trejo a csapos, Salma Hayek figyelemre méltó tánca (nem kell aggódni, nem teszek feminista megjegyzéseket, szerintem, ha mi lányok, megkaptuk Clooney-t, a férfi nézőknek is járt ez a jelenet!) után azonban színre lép Rodrigez, és útjára indul az igazi őrület. Nagyon távol áll tőlem a horrorvilág, de ezt a vicces változatot (és zseniális zsánerparódiát) az utolsó percéig imádtam. A road-movie - vígjáték kombináció elsőre nagyon durvának tűnik, de ha két olyan tehetséges alkotó tesz próbát vele, mint Tarantino és Rodrigez, abból igen jó dolgok sülnek ki. Nem most volt a bemutató, de még ennyi év után is ülnek a poénok, magával ragad a hangulat, dacára annak, hogy az effektek már nagyon elavultak. De kit érdekel, amikor amúgy jól szórakozunk? 

A kezdés a szokásos: egy hétköznapi monológ, aztán egy váratlan csavar, majd egy véres kifejlet. És még csak most kezdődnek a kalandok. A Gecko testvérek teljes ellentétei egymásnak, mégis tökéletesen kiegészítik egymást: a hideg fejű profi bűnöző és a beteg kisöcsi zseniális páros, főleg úgy, hogy a szereplők között nagyon jól működik a kémia. Van nekünk egy kiválóan felépített road-movie drámánk, zseniálisan megírt karakterekkel, aztán a bárnál jön a cool-ság faktor, és felülír minden épeszű forgatókönyvírói sémát. De éppen az őrültsége miatt működik, egyetlen percre sem lehet komolyan venni ezt a véres vámpírapokalipszist, mégis nagyon drukkolunk, hogy minél többen túléljék a vérfürdőt a szereplők közül. A lezárás is stílusos, bár mostanában is születne ilyen agyamenten cool műfaji kísérlet!

George Clooney tökéletesen hozza saját magát, vagyis a sármos főhőst, aki profi bűnöző, de azért szíve is van. Quentin Taratino mindig is szeretett cameozni, de ebben a filmben saját magának is írt egy jelentősebb karaktert, amelyet természetesen kiválóan el is játszott. A mesternek nincsenek igazán komoly művészi mélységei színészként, de ebben a karakterben teljesen hiteles tudott lenni. Harvey Keitel természetesen nagyszerű, Juliette Lewis bájos, Salma Hayek halálosan szép, Danny Trejo olyan, mint mindig. De az én személyes kedvencem Tom Savini Sex Machine szerepében.

Robert Rodrigez és Tarantino együtt nagyon erős párosítás, nem kispályáztak, és összedobták a kor egyik legjobb filmjét. Természetesen bele lehetne kötni, de tényleg nincs értelme, olyan jól lehet szórakozni rajta még sok évvel a bemutató után, ezért mindenki kapcsolja ki az agyát, hagyja, hogy áramoljon a csi, és élvezzen ki minden percet ebből az őrülten jó kis filmből!

Látványos, übercool, tökéletesen értelmetlen és szórakoztató agymenés, Clooney és Tarantino főszereplésével, kötelező darab!

8/10

Az Alkonyattól pirkadatig teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán