A filmet a Titanic Filmfesztivál keretében volt lehetőségem megtekinteni.

A történelmi filmek kapcsán felmerülő egyik legnagyobb dilemma, hogy hogyan lehet újat mondani a múltról. Személy szerint én ezért tartok zsákbamcsakának minden hasonló alkotást, hiszen nagyon vékony vonal választja el egy Távol az emberektől stílusú darab esetében a közhelyességet a frappáns gondolatoktól. Ez a mű azzal próbálta megkerülni ezt a végletességet, hogy szándékosan nem próbált nagy igazságokat kimondani - de némiképp ez is lett a veszte.

Daru (Viggo Mortensen) 1953-ban, Algériában üzemeltet egy kis iskolát a semmi közepén, ahol írni-olvasni tanítja a helyi gyerekeket. Az egyre nagyobb léptéket öltő forradalom az ő életét és pozíciót is veszélybe sodorja, azonban főhősünk mindvégig ki akar tartani a helyén. Éppen ezért gyakorlatilag púpként a hátára érkezik Mohamed (Reda Kateb), akit a helyi csendőr hagy nála, azzal a megbízással, hogy vigye el az arab férfit az egy napi járóföldre lévő rendőrségre - hogy kivégezhessék. Furcsa módon ez ellen Mohamed sem tiltakozik különösebben, Daru pedig úgy dönt, hogy segít Mohamednek eljutni saját végzetéhez, annak ellenére, hogy közben a férfi vérbosszúra szomjazó rokonai, a helyi pásztorok, a lázadók és a francia hadsereg is az útjába állnak.

David Oelhoffen filmje már kétértelmű címével is azt sugallja, hogy egy pesszimista mozi lesz az emberi történelem és háborúi sodrásáról. Ennek megfelelően a műnek nem célja a nagy igazságok megfogalmazása, sokkal inkább hősei sorsának és elkerülhetetlen végzeteiknek a bemutatására vállalkozik, ahogy egymásra utalja és egy kényelmetlen utazásra indítja őket az algériai tájon és történelemben. Kétségkívül van valami megkapó ebben az útban, főszereplőnkben, aki minden sikertelensége ellenére sem akarja feladni a reményt, Mortensen és partnereként Reda Kateb hiteles alakításaiban, ilyen szempontokból nézve pedig egy kifejezetten értékes darabról számolhatok be.

Ugyanakkor a tegnap ecsetelt Kukoricaszigethez hasonlóan a 100 percnyi hosszhoz képest itt is egy nagyon kevéssé mozgalmas cselekményről beszélhetünk, amelynek hatására előbb-utóbb mégiscsak elkezdtem kívánni, hogy a mű egy kicsit többet próbáljon meg mondani annál, mint amit végül vállalt. A rengeteg vágóképet, nehézkesen épülő jelenetet ugyanis nem ellenpontozza megfelelően az a néhány, ahol tényleg történnek is releváns események, a játékidő nagy része pedig így elúszik a semmibe. Szerencsére legalább a finálé az alkotás legösszeszedettebb része, egy korrekt filmmé kerekítve le az addigiakat.

A "korrekt" jelzőnél erősebbet azonban nem tudnék használni a Távol az emberektől-re, köszönhetően annak, hogy kicsit szándékosan nem akarja tartalommal megtölteni magát. Ugyan tulajdonképpen tudatosan vállalta fel, hogy nem lesz egy jelentőségteljes produkció, de kevesebbet profitál ebből, mint amennyire elveszik saját jelentéktelenségében. Így pedig a filmtörténelemnek is egy értékes, de nélkülözhető elemévé válik.

7/10

A Távol az emberektől teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán