"Én vagyok a rend!" Vass Gábor hangja olyannyira a fülemben cseng még ma is, hogy képtelen voltam megnézni a 2012-es változatot, pedig Karl Urban-t jó színésznek tartom. Nekem egyszerűen Stallone Dredd bíró, el sem tudom képzelni, hogy más játssza ezt a szerepet. És természetesen kizárólag szinkronnal vagyok hajlandó megnézni ezt a filmet, Vass Gábor és Mihályi Győző miatt. Ifjabb éveimben imádtam ezt a filmet, a bírák szerintem überdögösek voltak a nem hétköznapi rucijukban, a Törvénytevőről és az egyéb játékszerekről, na és a mociról (azaz bocsánat, a Törvényszolgáról) nem is beszélve. Már jó ideje nem volt szerencsém a filmhez, és sajnos azt kell mondanom, hogy ma már korántsem voltam oda érte annyira, mint egykoron, de ettől még egyszeri kikapcsolódásnak még ma sem utolsó választás!

A túlnépesedett metropoliszban egyre gyakoribbak a zavargások, csak a bíráknak köszönhető, hogy még viszonylagos rend uralkodik az utcákon. Közülük a legkiválóbb Dredd (Stallone), akitől minden bűnöző fél, és minden kollégája tiszteli, Fargo főbíró (Max von Sydow) pedig apjaként szereti. Azonban egy oknyomozó riportert megölnek, minden bizonyíték Dredd ellen szól, el is ítélik. A halálbüntetéstől a főbíró önfeláldozása megóvja, így senki és semmi sem állíthatja meg, hogy megtudja, mi áll az események hátterében...

Azon lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire idegesített Rob Schneider karaktere, holott jó néhány évvel ezelőtt még jókat nevettem a szövegén. Azonban most már úgy látom, hogy nagyon jót tett volna a filmnek, ha a humoros vonalat hanyagolják, inkább egy kőkemény akciómozit raknak össze. Mert így sokat gyengült a sötét, reményvesztett hangulat, ami amúgy nagy erőssége az alkotásnak. A bírák mindent visznek, a főszerep abszolút Sly-nak lett kitalálva, a méltatlanul hanyagolt Armand Assante személyében rendelkezésre állt egy jó főgonosz, egy olyan filmben, amelyben Max von Sydow és Jurgen Prochnow is előfordul, nem lehet gond a színészi játékkal, mégsem sikerült olyan jól ez a mozi, mint amilyen lehetett volna.

Jól kezdődik a történet, zavargás az utcán, aztán persze jön Sly és jól szétrúgja a rosszfiúk hátsó felét, übercool szöveg kíséretében, nagyon menő fegyverzettel (a Törvénytevő azért a 90-es években eléggé ott volt a szeren!). A folytatás sem rossz, de valahol az Átok földjén kezdenek szétcsúszni az események, nem tud annyira hatni az egyébként nagyon is fontos erkölcsi kérdéseket taglaló történet. A klónozás, a Janus-terv egészen a Tanács lemészárlásáig érdekes, azonban utána sajnos csak egy átlagos akciófilmes leszámolássá fajul Dredd és Rico között (a férfi nézők kedvéért pedig egymásnak engedték Diane Lane-t és Joan Chen-t), a film vége már nem tud ütős lenni. A látvány azonban még ma is egyedi, nem fogott rajta az idő, abszolút hihető, hogy egy elembertelenedett világot látunk, az effektek nagyon jól sikerültek. Kár, hogy ez kevés volt egy igazán jó filmhez.

A karakterek nem voltak túlbonyolítva, de nem is lettek elhanyagolva. Dredd ugyebár a tökéletes bíró, Rico pedig a tökéletes bűnöző, kettejük közül valakinek veszítenie kell. Viszont Rico sokkal kevesebb jelenetet és lehetőséget kapott, hogy megmutassa, mennyire rossz is ő, időnként még egy robot is elvonná tőle a figyelmet, ha Assante hagyná. Sokkal több volt a figurában, de még így is méltó ellenfele volt a főhősnek. Hershey bíró csak azért van a színen, hogy legyen egy szerelmi szál is a történetben (szerencsére Diane Lane elég jó színésznő ahhoz, hogy kihozza ebből a helyzetből a maximumot), Fergee alakja, ahogyan már említettem, túl lett írva, Fargo főbíró verhetetlen, ahogyan elindul a Nagy útra. Alan Silvestri hozta a kötelezőt a zenében, Andy Vajna azonban ezúttal nem tett csodát, összességében sajnos nem tartozik az alkotás a jó képregényfilmek közé.

Sylvester Stallone hozta, amiért szerződtették: kiválóan puffogtatta az egyszavas mondatokat, mind a két arcjátékát bevetette a siker érdekében, és ez most elég volt ahhoz, hogy tökéletes választás legyen a főszerepre. Armand Assante-nak sajnos nem volt szerencséje a karrierjében, Hollywoodban nem ő lett az ügyeletes latin szerető, hanem Antonio Banderas (pedig a Mambó királyait látva szerintem nem kérdéses, hogy ki a tehetségesebb, de hát ez egy ilyen szakma). Most sem vallott szégyent, elsősorban neki köszönhető, hogy lett egy jó főgonosz a filmben. Diane Lane jó volt, Joan Chen szép, Max von Sydow zseniális, Jurgen Prochnow kiváló.

Danny Cannon nem utolsó rendező, de nincs is az A-listán, ezúttal is a tisztes középszert hozta. Talán túl korán érkezett ez a film, a 90-es években kevés volt az igazán jó képregény adaptáció, és ez sem lett az. Érdekes, hogy a 2012-es újrázás sem lett kirobbanó siker, pedig minden kritika dicsérte. Valamiért Dredd bíró nem tudott olyan szuperhőssé válni, mint Vasember, vagy Amerika kapitánya, pedig megvolt benne a potenciál.

Az ítélet: egy látványos, dögös, de sajnos eléggé közepes képregényfilm, amely azonban egyáltalán nem büntetés a nézőnek, egyszer mindenképpen érdemes megnézni!

6/10

A Dredd bíró teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán