Carl (Nikolaj Lie Kaas) és Assad (Fares Fares) új ügyön dolgoznak. Most egy 20 éve lezárt ikergyilkosságon, mely egy befolyásos szülők gyerekeit tanító internátus volt lakóinak kivizsgálásához és egy onnan rég eltűnt lányhoz vezet. Eközben pedig egy titokzatos maszkos csoport ver szarrá embereket.
Egy krimi akkor működik jól, ha egészen a végkifejletig nem tiszta a néző számára, hogy pontosan hogyan is történt a bűneset. Ezt eléggé elszúrta az első rész azzal, hogy a nyomozáson kívül is csepegtette az információkat a bejátszásokkal, meg a túl hamar leadott vége - montázzsal. Pedig egy nagyon érdekes és csavaros sztorija volt. A második résznek még ennyije sincsen. A gyilkos kiléte már az elejétől nyilvánvaló, és maguk a történések is könnyedén kitalálhatóak előre. Ami egy kicsit is érdekes, az pedig magához a bűnesethez egyáltalán nem kapcsolódik (pl. a megerőszakolós tanár).
Máig nem értem, hogy ez a két nagyjátékfilm, hogy lehet ennyire TV-sorozat szagú. Mindkét mozinál ugyanaz a súlytalan „már mindent tudunk, csak még ezt az a feszkós, akciózást lenyomjuk” lezárást használták, ami kiborítóan amatőrnek hat. Az egészre pedig még egy lapáttal rádob az érdektelen, kiszámítható sztori. Csak a skandináv hangulat és fényképezés miatt tudom egy leheletnyivel jobbnak nevezni a közepesen semmilyen szórakoztatástól.
És végezetül, kérem, valaki magyarázza meg, hogy hol volt ebben a filmben fácán? Maximum balfácánok, de közülük is valószínűleg az a legnagyobb, aki a moziszékben reméli, hogy valami normális krimit fog kapni.
6/10
A Fácángyilkosok teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
