Nem véletlenül mondták megjelenésekor Fehér Béla Kossuthkifli című könyvére, hogy ez a magyar Gyalog-galopp. Ugyanolyan speciális humora van, mint Monty Python-éknak, csak nem echte angol, hanem magyar, ráadásul régies - sőt, egyes oldalakon ősmagyar -  stílusban íródott (igazi gasztrománként nem tudom megállni, hogy ne hívjam fel a figyelmet arra, hogy a szerintem zseniális iromány 22. oldalán megtalálható a beugli receptje!). Ordított a megfilmesítés után ez az agyament történelmi road-movie, Rudolf Péter pedig volt olyan bátor, hogy belevágott a gigantikus projektbe. Sokáig hangos volt a sajtó a forgatástól, aztán hosszú csönd következett (hát igen, az utómunkák nem két percig tartottak), majd kitűzetett a bemutató dátuma, az egész magyar sajtó ott tolongott a sajtótájékoztatón, az érdeklődés kellően fel volt keltve, melynek köszönhetően szép nézettséggel nyitott nemzeti ünnepünk estéjén a Kossuthkifli.

A győri csata dicstelen napján indul a történet, ahol Vödric Demeter életét megmenti egy számára teljesen ismeretlen katonatársa. Sok évvel később, 1849-ben, az akkor már cukrászmester apa (Haumann Péter) örömmel rohan be egy szem leánya, Estilla (Trokán Nóra) hálószobájába, hogy levelet kapott régi barátjától. Azonban kiderül, hogy apuka szeme fénye nincs egyedül, bizonyos Swappach Amadé (Lengyel Tamás) is az ágya alatt tartózkodik. Habár a fiatalember azonnal teljesíti a kötelességét, azaz megkéri a lány kezét, a bősz atya elküldi gyermekét és leendő urát a házból. A kivert gerlepár a szomszédos házban, Karola grófnőnél (Nagy-Kálózy Eszter) talál menedékre. Az ifjú katonatiszt árulást gyanít 30 rúd beugli megrendelése mögött, így úgy dönt, hogy ő maga kézbesíti a küldeményt. Ehhez azonban keresztül kell vágnia a forradalom dúlta országon egy delizsánsszal, arájával és Karola grófnővel az oldalán...

Szokni kell a nyelvezetet, lássuk be. Még én is, aki olvastam a könyvet és pontosan tudtam, hogy mire számíthatok, kicsit nehezen hangolódtam rá a történetre. Meg tudom érteni, hogy nagyon sokan panaszkodnak arra, hogy érthetetlen a szöveg. Nem vagyok egy technikai zseni, de valóban volt némi probléma az utószinkronnal (először azt hittem, csak az én tévémmel van a gond, de mivel többen is megemlítették, ezért valószínűleg nem a nézőknél keresendő a probléma forrása). A technikai nehézségeken túl valóban nagyon kell koncentrálni a történet elején arra, hogy felfogjuk a szavak értelmét, de bele lehet rázódni, és utána már nagyon jól lehet szórakozni.

Kicsit csalódás a széria, talán azért, mert nagyon vártuk már, hogy legyen már végre egy jó kis történelmi sorozat. Mi a Tenkes kapitányán szocializálódtunk, ezért így elsőre nagyon mellbe tud vágni a Kossuthkifli groteszksége. Ami a könyvben kiválóan működött, az nem kicsit döcög a kamera előtt, pedig nagyon jó forgatókönyvet írt Fehér Béla szövegéből Hársing Hilda (Rudolf Péter, és az operatőr, Kapitány Iván segítségével). Nem az ő hibája, hogy Batykó-t iszonyúan nehéz követni, nagyon bátor kísérlet volt ezt a nem hagyományos műfajt tévére vinni. Az összhatás biztató, ha megszokjuk a nyelvezetet, meg fogjuk szeretni a sorozatot, de azért soha nem lesz annyira a szívünk csücske, mint a Zenthe Ferenc főszereplésével készült, sodró lendületű, közönségbarát, romantikus történet. Az utómunkálatok miatt csúszott a bemutató, de legalább látszik az eredménye, magyar tévés viszonylatban kiválóak lettek effektek, reméljük, a hanggal is tudnak valamit kezdeni az alkotók, hogy komfortosabb legyen a nézői élmény. Az operatőri munka rendben van (Kapitány Iván hozta a tőle elvárható szintet), a zene kiváló.

Minden elismerésem Rudolf Péteré, gigászi munka volt ennek a sorozatnak a legyártása, de akkor sem tudom és akarom véka alá rejteni a csalódottságomat. A technikai nehézségek gondolom orvosolhatóak, és azt se felejtsük el, hogy ez még csak a bevezető epizód volt, amelynek az volt a funkciója, hogy megismerjük a szereplőket, az igazi kalandok csak most kezdődnek, de akkor sem tudott teljes mértékben elvarázsolni ez a rész. Nem lehetett túlságosan megkedvelni a főszereplőket, kivéve a cukrászmestert (na és azokat a gőzölgő beugli-kat), a műfajhoz szükséges túlzásba vitt színészi játék (mondhatni ripacskodás) időnként túl sok, a tényleges történés pedig túl kevés. Színvonalas és minőségi a sorozat, de azért többet vártam tőle. 

A színészeken nem múlt semmi, Haumann Péter és Nagy-Kálózy Eszter mindent visz, magasan kiemelkednek a többiek közül. Lengyel Tamás kellően heves hősszerelmes, Trokán Nóra kellően bájos leendő ara. Kálloy Molnár Péternek nagyon nem volt könnyű dolga, Batykó alakja egyelőre még nem csak a szöveg miatt nehezen szerethető, de remélhetőleg lesz ez még jobb is a következő részekben. Reviczky Gábornak eddig még nem volt túl sok lehetősége csillogtatni a tehetségét, de nincs kétségem afelől, hogy szép pillanatokat fog nekünk szerezni a továbbiakban.

Összességében felemás a kezdés, de az alkotók tehetsége és elkötelezettsége a projekt iránt tiszteletreméltó, és ne írjuk még le a sorozatot, van még öt rész, bőven lehet ez még kiváló szórakozás annak, aki be tudja fogadni a nyelvezetet és stílust. Mindenki másnak azt tudom tanácsolni, hogy olvasson bele a könyvbe, ha bele tud szeretni a szövegbe, akkor adjon még egy esélyt Rudolf Péteréknek, ha nem, akkor várja meg türelemmel a következő történelmi sorozatot.

Nem kezdett rosszul  a Kossuthkifli, de azért ennél kicsit többet vártunk!

7/10

(FilmBaráth)

--------------------

Bár újabban a magyar mozifilmek terén is egyre kevesebb csalódás ér, az olyan alkotások, mint A berni követ megmutatták nekünk azt, hogy itthon néha érdemesebb a tévé felé fordulni, ha minőségi darabokat keresünk. A Kossuthkifli ugyan nem tévéfilm, hanem (mini)sorozat, abból viszont egy kifejezetten nagyszabású próbálkozás, ha már a magyar szérializált történetmesélést nézzük. De hiába az ambíció, azt valószínűleg csak az új M1 kabaréba illő bevezetésének köszönhetjük, hogy a közmédia nem ezzel a produkcióval égette le a legjobban magát nemzeti ünnepünkön.

Fehér Béla minden bizonnyal nagyon szerette Mikszáthot és Jókait, ugyanis a Kossuthkiflit a vásznon mintha kettejük munkájából gyúrták volna össze: előbbitől a könnyed hangvételű, több szálon futó, de végül összeérő tévedések vígjátékát kölcsönözte, utóbbitól pedig az idegen kifejezésekkel teletűzdelt cirkalmas körmondatokat. Ezzel pedig csak annyi a probléma, hogy Fehér bár jó érzékkel merít a 19. század fordulójának irodalmából, az ő kezében igazán egyik klasszikus szerző stílusa sem működik jól. A bonyolult cselekmény a legkevésbé sem szolgál meglepetésekkel, azt viszont eléri, hogy az első epizód a karakterek és a történet állandó, és emiatt egyre inkább fárasztó expozíciójából álljon, anélkül, hogy ebből tulajdonképpen bármi izgalmas is kiderülne. A szándékosan túlbonyolított szövegeket mintha még a színészek sem értenék, ugyanis látványosan fogalmuk sincs, pontosan mit is kéne eljátszaniuk, tanácstalanságuk pedig rendre a hazai filmekre jellemző színpadiasságba csap át. A humor is leginkább nekik köszönhetően nem működik, hozzáteszem, kifejezetten sok okunk egyébként sem lenne a nevetésre, de ettől függetlenül jó pár poén csúszik el az élettelen alakításokon.

Sokkal több bukik azonban Rudolf Péter rendezésén, amit nem tudok máshogy leírni, mint hogy teljesen koncepció nélküli és esetleges. A beállítások teljesen ötletszerűek, ezek között is gyakran a legrosszabbkor sikerül váltani, a letisztult díszletek pont a bolondos atmoszférának mondanak ellent, valamint a vágás tempója időnként teljesen elüt az eseményekétől. Az epizódnak sincs egy stabil ritmusa: sokszor érezni úgy, hogy valójában fél jeleneteket látunk, amelyek még azelőtt véget érnek, hogy funkciójuk vagy értelmük kiderült volna. Az effektek színvonalát annál jobban nem is lehetne jellemezni, hogy amikor Lengyel Tamás pofon vágja Kállóy Molnár Pétert, az jó pár amatőrfilmet is alulmúl mind látvány, mind hang szempontjából. (De a pipával égetés és Trokán Nóra fináléja is megmosolyogtatóan béna.) A koronát erre a kavalkádra pedig a filmzene teszi fel, amely ugyan stílusos, de elképesztő hangulati túlzásokba képes esni, és még a legminimálisabban mozgalmas pillanatokat is úgy pontozza alá, mintha egy hatalmas blockbuster fináléját kísérné éppen.

Mondhatni, a Kossuthkifli egy hatalmas ellentmondáshalmaz, amelyben szinte bármelyik két elem gyökeres szembenállást mutat. A ráköltött millióknak is alig van jótékony hatása, éppen csak annyi, hogy ne mondhassam teljesen amatőrnek, de sajnos ezek az alakítások, ez a koncepciótlan rendezés, valamint a mesterkélt írás még így is feltűnően gyenge színvonalat képviselnek. Ami ilyen komoly felvezetés után több, mint kínos.

(danialves)