Mocsariszorny kolléga kritikáját itt olvashatjátok.

A szekták és a vallási fanatizmus hálás téma elsősorban az amerikai független filmesek körében, de ez érthető, hiszen abban az országban sokkal többet is lehet mondani ilyen tekintetben, mint például itthon. Azonban amikor évi egy ilyen jellegű alkotás arat hatalmas sikert, előbb-utóbb felmerül a kérdés, van-e még valami ezen a területen, amit a filmesek nem mondtak el? A Faults alkotói mintha maguk is úgy vágtak volna bele művükbe, hogy érezték, úgysem tudnak már semmit mondani a témában - éppen ezért ez nem is sikerült.

Pedig a romokban heverő karrierű, minden méltóságát elvesztett szektakutató Ansel (Leyland Orser) története még érdekes felütést is kap. Adott nekünk egy férfi, aki még kutyába is hajlandó lemenni egy ingyenebédért, könyve egyre inkább rárohadó példányait próbálja tukmálni az emberekre, éppen ezért pont kapóra jön neki, hogy egy idős pár megbízza, mentse ki lányukat, Clairet (Mary Elizabeth Winstead) egy szekta markaiból. Ansel konkrétan elrabolja a lányt és egy motelszobába zárja, hogy ott programozza vissza, azonban a Claire-rel folytatott furcsa beszélgetések hatására egyre kevésbé tűnik biztosnak, hogy erre van bármi esély is.

De a Faults mintha nem akarná letenni a voksát, hogy egy Coen-féle kisemberi bukástörténet (erre a 80-as évek környezete is ráerősít), avagy a Sound of My Voice-t idéző misztikus intellektuális huzavona szeretne lenni, így egy kicsit csepegtet nekünk mindkettőből. És bár egyenként jól komponálja az író-rendező Riley Stearns ezeket az elemeket, egymás mellé helyezve inkább gyengítik, mintsem erősítik egymást. Miközben gerinctelen főhősünk a tartozásai miatt rohangál, nincs idő hozzányúlni a lány karakteréhez, aki elől szülei elsőre kissé értelmezhetetlen figurái is jelentősen elveszik a teret. Így aztán a forgatókönyv egyik vonulata sem válik igazán érdekessé, a motelszoba bezártságában pedig az egyes párbeszédek egyáltalán nem elég kreatívak ahhoz, hogy ezt az ingerszegény környezetet kompenzálják.

De mire már teljesen unalomba fulladna a film, Ansel és Claire dinamikája magára talál, a csipetnyi fekete humor végre eredetivé válik, és a befejezés legyen bár kissé kiszámítható, mégis groteszk mosolyra görbíti a szánkat. Ezen felül pedig megmutatja, hogy a rendező milyen jó karkaterábrázolásra és milyen koncepciózus történetmesélésre (lett volna) képes. Ez az utolsó fél óra pedig azt megmutatja, hogy Orser és Winstead is remek színészek, akik éppen csak egy fokkal kevésbé hálás szerepet kaptak ahhoz, hogy igazán zseniális munkát végezzenek.

Kár, hogy durván 1 óra kellett ahhoz, hogy Stearns eldöntse, mit is akar végül kihozni filmjéből, mert egyébként a Faults akár sokkal többre is lehetett volna hivatott. Így azonban marad egy érdekes, de kiegyensúlyozatlan és a legkevésbé sem maradandó élmény, amelyet ugyan egyszer meg lehet nézni, de 2015 sokat emlegetett szektás darabja valószínűleg már nem ez lesz.

7/10

A Faults teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán